Önreflexió. Filmes után- és beleérzések. Lelki kitárulkozás. Valós lemeztelenedés. Az élet és a szerepek egymásba olvadása. Mikó Csaba és Závada Péter írók úgy összezagyváltak mindent a Takarásban című darabjukban, hogy a végén fenemód értelmes dolog sült ki belőle.
A szombathelyi Weöres Sándor vendégjátéka előtt a budapesti Katona József Színházban többször bemondják, hogy az előadás 150 perc szünet nélkül. E „merénylet” hallatán a női vécé előtti amúgy is tekintélyes sor kilátástalanul hosszúra növekszik, és még a férfiaknak is kicsit várniuk kell, hogy a nagy rémületre könnyíthessenek magukon.
Ezek után úgy kezdődik az előadás, hogy Domokos Zsolt Ábelként, akiről később kiderül, hogy ő rendező, áll a szobát a konyhával egy légtérben elhelyező, Jeli Sára Luca által tervezett díszletben, és főz. Aztán még mindig főz és még mindig. Piszmog. Ezt ide tesz, azt amoda, beleönt, kavar, miegymás, és közben meg sem mukkan. Próbára teszi a nézői idegrendszert. Valaki meg is jegyzi mögöttem, hogy így már érti, mitől lesz két és fél óra szünet nélkül az előadás, ami úgy látszik, már előre jó néhányunk gyomrát megviselte.
Köti az ebet a karóhoz
De aztán csak érkezik Nagy-Bakonyi Boglárka Gabiként, meg feleségként, és mit tesz Isten, még színésznőként is. Meg akarja tudni mit játszik a „véletlenül” férje által rendezett Három nővérben. Ám ő nem akarja megmondani. Majd holnap az olvasópróbán kiderül. De Gabi köti az ebet a karóhoz. Kunyizik, fenyegetőzik, hisztizik, női fortélyokat vet be. Lesz perpatvar, kiabálás rendesen. Veszélyben a vendégvárás is, amire Ábel oly buzgón főzőcskézett. Aztán csak kiböki a nagy titkot. Na, ebből még nagyobb „ne mulass” lesz, Gabi a három közül egy másik nővért akart játszani, ezt Ábel tudta, és mégsem azt osztotta rá. Most dől össze a világ, tán még a kapcsolatuk is ugrik. Amúgy később szanaszét is mennek, bár hogy végleg-e, azt ki tudja, mert egy vidéki színház, mint amilyen például a szombathelyi, elég belterjes. Az éjjel-nappal együtt levés keresztül-kasul kapcsolatokat eredményez, egyszer ezzel, másszor amazzal. Azonban a régitől sem biztos, hogy sikerül szabadulni, meg figyelni kell arra, hogy a persze mindent látó, vagy kikémlelő, élvezettel pletykálkodó kollégák mire, hogyan reagálnak. Lehet ugyan egy ideig titkolózni, de aztán úgyis minden napvilágra kerül. Jönnek a kajánul csípős megjegyzések, a gonoszkodó vigyorok, az orrfelhúzások, duzzogások, sértődések, elrohanások, kiengesztelési kísérletek, alkoholgőzös egymásnak feszülések, „örök haragok”, kibékülési rohamok, szeretethullámok. Örökmozgó, felbolydult méhkas. Közben próbálni, szerepet formálni, alkotni kell.
Musical a Három nővérből
A baráti páros, akik csak megérkeztek a vacsorára, majd a próbákra és a keresztül-kasul kapcsolatokba, Nóra, Herman Flóra és Dávid, Hajdu Péter István megszemélyesítésében. Történetesen színészek. Adódik még két színésznő, Lilla, akit Tarjányi Liza, és Nati, akit pedig Mari Dorottya alakít. A történet vége felé pedig adódik egy zeneszerző is, mert kiderül, hogy az ifjúsági drámapályázaton csak zenés darabra sikerült támogatást szerezni, amit ugyan a rendező egy ideig titkolni próbált, de előbb-utóbb beviharzik az igazgató, és számonkéri rajta. Nincs mese, a Három nővérből sebtében musicalt kell barkácsolni. Ebből aztán jókora balhé keveredik, mert ugyan manapság mindenből musical lesz, na de Csehovból??? Ennek abszurditását mindenki érzi, és felháborodottan érvel ellene. De nincs mese, jön a kompromisszum, sőt megalkuvás. Működni kell, valahogy talpon maradni, létezni. Kerítenek egy zeneszerzőt, Ambrust, akiről ugyan mindenki lekicsinylően beszél, hogy nem egy Eötvös Péter, hamarosan ki is derül róla, hogy hát tényleg nem. Rutinos sikergyártó iparos. Kuttner Bálint Benjámin megmutatja, hogy legalább olyan rutinos a nők hajkurászásában, mint a zene gyors odarittyentésében. Bocsárdi Magor írt gunyorosan olyan rossz zenét, hogy az az előadás szempontjából jó. Szabados Luca tervezett a zeneszerzőnek olyan karikaturisztikus jelmezt, amiben elvont, nagy művésznek akar mutatkozni. Gyulai-Zékány István igazi fregoli színész, több szerepet is játszik, ha kell igazgató, koreográfus, színész, vagy éppen randipartner.
Felpörgetett kergetőzés
Hódítások, felsülések, rohangászások, már-már tragikus pillanatok, bohózati félreértések kergetik egymást. A felpörgetett és felzaklatott kergetőzésben megállást jelentenek a színházi pszichológusnál töltött idők, akihez beutalják a társulat tagjait, megérezve, hogy alaposan rászorulnak. Ülnek egy székben, és vallanak magukról. Mélyre ásnak, de lehet, hogy a szennyest teregetik, a csak hangban hallható Csonka Szilvia tárgyilagosan szenvtelen kérdéseire. Kamera előtt ülnek, nagyban kivetítik az arcrezdüléseiket is. Majd megint következik a felbolydult méhkas „szindróma”.
Nagy Péter István, aki negyedszerre dolgozott Szombathelyen, másodpercnyi pontossággal rendezte meg az előadást, és igencsak felszabadította a színészek játékkedvét. Örömmámorosan élvezik, amit csinálnak, és ez az élvezet hamar átragad a nézőkre is. Jutalomjáték jellegűek a frappánsan megírt szerepek. Kiderül, hogy nem is sok az a fránya 150 perc. Gyakran fuldokolni kell a nevetéstől, ugyanakkor látlelet is az előadás, és nem csak színházi emberekről, hanem rólunk is, a mi megalkuvásainkról, nyakbehúzásainkról, kifakadásainkról, kussolásainkról, arról, hogyan herdáljuk az életünket. A régóta jó formában lévő szombathelyi társulat ismét remek előadást csinált, amit hosszú ovációval ünnepelt a publikum.
