Egy színházi telefonhívással indult minden. Ma már házasság, közös színpadi munka és egy kislány köti össze őket. Széplaky Gézával és feleségével, Szemerédi Bernadettel beszélgettünk arról, hogyan lett a közös játékból szerelem, hogyan működik a szakmai szimbiózisuk, és miként született meg a nehezített gyermekvállalásról szóló megrázó monodráma – majd nem sokkal később a kislányuk, Flóra.
Egy elhadart név és egy megnyerő hang
Színházi telefonhívásból indult Szemerédi Bernadett és Széplaky Géza szerelme – a színpadi kémia valódi házassággá érett, idén február 8-án ünnepelték megismerkedésük tizedik évfordulóját.
– A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházban dolgoztam művészeti titkárként és színésznőként. Az egyik előadásban színészcserére volt szükség, és az igazgató megkért, hogy hívjak fel egy Széplaky Géza nevű úriembert. Mivel egy akkoriban játszott, másik darabunkban volt egy karakter, akinek ugyanez volt a neve, illetve az igazgató úr névmemóriája sem volt tökéletes, így jobbnak láttam, ha elhadarom a nevet telefonban, hiszen egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy így hívják a színművészt, akinek szerepet kell ajánlanom. Így hívták, de ami még ennél is nagyobb örömöt okozott számomra, az a telefon másik végén beszélő férfi modora és hangja volt. Elképesztően megnyerő volt. Természetesen azonnal rákerestem a közösségi médiában – mesélte nevetve Szemerédi Bernadett, majd férje vette át tőle a szót, hogy elmondja mindezt az ő szemszögéből.
– Én éppen a Blaha Lujza téren tanultam szöveget, amikor jött a hívás – teszi hozzá Géza. – Egy nagyon kedves hölgy keresett, én pedig természetesen a legmegnyerőbb hangomon válaszoltam.
A szakmai kapcsolatból hamarosan közös szerep lett: egy szenvedélyes szerelmespárt játszottak a Halottak napjától Virágvasárnapig című előadásban, és a kémia nemcsak a színpadon működött.
– Mindketten nehéz kapcsolat után voltunk, tiszta lappal akartunk indulni. Egyszer csak szerelem lett belőle. Idén február 8-án volt tíz éve, hogy hivatalosan is egy párt alkotunk.
– Annyira nyomult, hogy beadtam a derekam – vág közbe nevetve Géza. – Bátran állíthatom, hogy életem legjobb döntése volt. Azt szoktam mondani Bettire, hogy tökéletes, az ízlésével van csak gond. Egy hónapja randiztunk, amikor megkértem a kezét. A szüleimben ez nem váltott ki meghökkenést, hiszen édesapám még nálam is gyorsabban, két hét után nyújtotta oda a gyűrűt édesanyámnak.
Tizenöt közös darab, egy csodás élet
Közös munka, közös hit és háttország: a színészházaspár a színpadon és otthon is egymás támaszai – szerelemben, kritikában, takarításban.
Halottak napjától Virágvasárnapig, Fehér szarvas, Kié ez az ország?, Ébren álmodik a magyar, Gyóni, az IstenSzeretők, Szép magyar komédia, Fekete Péter, Hotel Mentol, A falu rossza – sorolja lelkesen Szemerédi Bernadett, míg végül megállapodnak férjével, hogy nagyjából tizenöt közös produkcióban álltak együtt színpadon.
– Nagyon szeretünk együtt dolgozni, a rivaldafényben épp úgy egymásra tudunk hangolódni, mint a magánéletben. Mindig azt mondtam, hogy színésznővel ne kezdjen az ember… aztán jött ő, az én szerelmes feleségem, és minden sztereotípiát megcáfolt. Benne nyoma sincs ezeknek. Olyan alázattal és fegyelemmel dolgozik, amilyet ritkán látni – mondta Széplaky, felesége hozzátette:
– Egymás legnagyobb rajongói és legépítőbb kritikusai vagyunk. A színház nem csak csillogás. Sok benne a bizonytalanság, a kudarcélmény. Jó tudni, hogy ha az egyikünk padlón van, a másik felemeli.
– Nagyon sajnálom az olyan színészeket, akik mindezzel egyedül kell, hogy megküzdjenek – fejezte be Szemerédi Bernadett mondatát férje.
– A szakmai és az érzelmi oldal nálunk elválaszthatatlan – mondja a színésznő. – Nem teher hazavinni a munkát, hanem megtartó erő – mondta Szemerédi Bernadett, mire Széplaky Géza hozzátette:
– Nagyon szeretek Bettivel dolgozni, hiszen nála szorgalmasabb, alázatosabb színésznőt nem ismerek. Ezt akkor is állítanám, ha nem lenne a feleségem. Általában a kollegák is rajonganak érte – mondta a büszke férj, majd kérdésünkre, amely azt járta körül, hogy a színházon kívül miként működik a kettejük közt lévő szakmai dinamika, ismét a nő vette át a szót.
– Otthon is jól működünk, segítjük a másikat: végszavazunk, a próbaidőszak alatt lévő megtorpanásokon átsegítjük, szakmai tanácsokkal látjuk el egymást. Amikor nem egy darabban játszunk, akkor is folyton figyeljük a másikat – hol a takarásból, hol a nézőtérről. Egymás szakmai és érzelmi hátországa vagyunk. Ezt a kettőt nem lehet elválasztani és nem is kell. Mi így működünk jól – fejtette ki a feleség, mire a férj hozzátette:
– Az a legijesztőbb a mi párkapcsolatunkban, hogy tényleg nem kell semmit csinálnod ahhoz, hogy elfogadjon a másik. Egy ezredmásodpercig sem kell másnak lenned, hogy szeressenek. Minden úgy jó, ahogy van. Nem akarjuk megváltoztatni a másikat, mert akkor már nem az az ember lenne, mint akit megszerettünk. Az építő kritikák természetesen jelen vannak az életünkben, de abból sosincs sértődés – tette hozzá Széplaky, mire Szemerédi elárulta a kapcsolati dinamikájukat.
– Én vagyok a barokk-körmondatos kritikus, Géza pedig a nyers. Amikor picit fáradtabb vagyok, vagy nagy rajtam a nyomás, olyankor képes vagyok nem a jószándékot kihallani. Persze később rájövök, hogy miért mondta azt, amit mondott – mesélte Bernadett, mikor is Géza behozta a beszélgetésbe az örök párkapcsolati vöröszónát, a takarítást.
– Én szeretem a rendet… ha más csinálja – vallja be. – Nem direkt nem veszem észre a mosatlant, egyszerűen nem látom. Mondja meg, mit csináljak, és megcsinálom – fejtette ki nevetve a férj.
– Az élére állított rendmániám kicsit visszaszelídült, ő pedig kezd a rendszeretet irányába mozdulni – teszi hozzá a feleség. Közelítünk egymáshoz – tette hozzá Betti, majd elmondta férjéről, hogy egyszerűen nem erőssége a logisztika. – Így is hívnak néha: „Széplaky Géza művészeti titkárságával szeretnék beszélni”. A digitális naptárunk közös, én jegyzem a változásokat.
– Valóban, ha Betti két napra elutazna, engem látnál a híradóban, ahogy tanácstalanul nézegetem az utcatáblákat és hagyom, hogy egy kóbor kutya levizelje a lábam – mondta önironikusan a színész.
A színpadon kimondott fájdalom angyalt küldött az életükbe
A gyermektelenség fájdalmából született a Szólongatás, amely kimondta a kimondhatatlant – majd megérkezett Flóra, és új értelmet adott mindannak, amin együtt keresztülmentek.
– Hívő emberek vagyunk. Dolgoztunk fizikailag és lelkileg is azon, hogy feloldjuk a blokkokat, kételyeket. Azt éreztem, beszélnem kell erről. Az ember akarva-akaratlanul megkérdőjelezi, hogy ez az élet jár-e egyáltalán neki. Úgy éreztem, hogy vannak gátak, amiket csak úgy tudok lerombolni, ha ezeket az érzelmi csapokat megnyitom. Így vált a színművészetis diplomamunkámmá ez az anyag. Valljuk meg, nem túl sok darab foglalkozik a meddőség ezen aspektusával. Irodalmi szövegek, versek, dalok és saját naplóbejegyzések, várótermi beszélgetések – ezek mind-mind a részévé váltak a Szólongatás című monodrámának.
Voltak fejezetek, amikbe majdnem belehaltam érzelmileg. Géza volt a külső szemem és a puha tenyér, amibe beleeshettem egy-egy összeomlás után. Miközben tökéletesen tudtam, hogy ez számára is hatalmas teher volt, hiszen ez az ő története épp annyira, mint az enyém. Megannyi közös traumán és veszteségen keresztül rajzolódott ki a Szólongatás, amivel mostanra már sok-sok előadás van a hátunk mögött. Aztán megszületett Flóra. A gyermekünk születését követően viszont azt éreztem, hogy még inkább létjogosultsága van az előadásnak, hiszem, hogy a gyermektelen pároknak égető szüksége van egy olyan közegre, ahol sorsközösséget lehet vállalni egymással – mondta a színésznő, akinek férje számára a legnagyobb változás az volt, hogy a felesége anya lett.
– Végtelenül szerettem egy nőt, aki nem volt anya. Abban a pillanatban, ahogy Flóra megszületett, minden megváltozott. Megtapasztaltam, miként formálja át Bettit az anyaság, miként formálódik a szerelmünk, ahogyan a kislányunkkal még teljesebbé, családdá lettünk, és ez leírhatatlanul gyönyörű – zárta mosolyogva Széplaky Géza.
