Schwer Michelle neve talán elsőre szokatlanul cseng, de a mögötte álló történet és misszió annál ismerősebb és emberibb. Az Ausztriában született művésznő Magyarországon nőtt fel, és az élete során átélt bántalmazások formálták őt elkötelezett segítővé. Hipnoterapeutaként, pszichológusként, íróként és rendezőként azon dolgozik, hogy hangot adjon a társadalom által elhallgatott traumáknak – legújabb, Sötét gondolatok című színdarabja is ezt a célt szolgálja. A fiatal rendezőnővel beszélgettünk a mélyenszántó színdarabról.
Gondolom, sokan kérdezik, de honnan ered a nem mindennapi név?
Ausztriában születtem, de óvodás korom óta itt élek Magyarországon. Itt nőttem fel, igazából. Édesanyám szerb származású, a háború alatt költözött át Ausztriába, édesapám pedig magyar.
Ahhoz képest, hogy a rideg magyar valóságban szocializálódtál, igencsak nagy segítője vagy a társadalomnak… Ugye, te nem csupán írsz, vagy rendezel, hipnotizőr is vagy. Honnan ered ez a segítőszándék?
Jól esik, ha ilyeneket hall magáról az ember. Az egész onnan jön, hogy engem nagyon sokat bántottak és kiközösítettek az iskolában. Akkor eldöntöttem, illetve meg is ígértem magamnak, hogy azzá fogok válni, akire ott és akkor szükségem lett volna. Emiatt is indultam el a pszichológia és a terápiák irányába. Az alap pszichológiám már megvan, most szakosodom. Már vállalok embereket is. A fő területem nem a gyerekek, viszont az ő lelkükkel is szívesen foglalkozom. Inkább az áldozatsegítés van nálam fókuszban. Sok olyan ember jön el hozzám, akiket valamilyen módon ért már bántalmazás – legyen az verbális, fizikai vagy épp szexuális. Igazából azon dolgozom, hogy segíthessek az embereknek segíteni saját magukon, hogy ezáltal felszabadult és kerek életet élhessenek.
Mennyire voltak a terápián hallott történetek hatással a Sötét gondolatok című darabra?
A színdarab, amit rendeztem, egy verses darab, amely a könyvem alapján készült. Még 2023-ban írtam meg a könyvem a hozzám fordulók sötét, mély és fájó gondolatai és történetei alapján.
Bocsánat, hogy a szavadba vágok, de nem érezted kissé szélsőségesnek, hogy konkrét emberek történeteit dolgozod fel?
Nem, mivel nagyon sokan tudnak ezekhez a történetekhez kapcsolódni. Így gyakorlatilag egy-egy traumán keresztül több emberben is el tudom indítani a gyógyulást. A legtöbb szakkönyvben csak felszínesen járják körül az adott problémákat, ne adj Isten tabuként van kezelve, tele van olyan szakszavakkal, amelyet csak egy réteg ért meg. Én épp ezért is választottam a verses formáját a traumák feltárásának, mert így mindenki számára érthető, ráadásul verset mindannyian szeretünk olvasni, így valamelyest könnyedebb a stílus is, ezáltal nincs a befogadóban az a bizonyos szorongás, hogy nem ért az irományból valamit, hiába olvassa el többedszerre.
Mikor érezted azt, hogy színpadra kell vinni ezeket a versbe zárt traumákat?
Lényegesen később. Két év telt el a két mű megszületése között. Az ötlet onnan jött, hogy én kifejezetten szeretem a színházak világát, imádok előadásokat nézni. Volt egy mentorom is, aki színházi rendező, s emellett tanít is – a nevét viszont nem mondanám el, hiszen ő nem hitt abban, hogy a verseskötetem megélhetne a színpadon is. Konkrétan azt mondta, hogy mondjak le az ötletemről, hiszen lehetetlen színpadra vinni. Nem lesz rá sem igény, sem kereslet. Én egy rendkívül érzékeny nőnek tartom magam, talán emiatt is éreztem úgy, hogy hangot kell adni ezeknek a problémáknak, amelyeket stigmatizált a többségi társadalom.
De mégis meglépted. Hogyan találtál ehhez társakat?
Hangot akartam adni ezeknek a történeteknek, a társadalom elé tárni, hogy mennyi fel nem dolgozott traumával küzdünk, mi mindannyian. A bántalmazással elvették az emberek hangját, a színpad pedig mindig eszközként szolgált a nem hallható, vagy látható történetek bemutatására. Amikor eldöntöttem, hogy ezt színpadra szeretném vinni, az első ötlet az volt, hogy csupán versmondókkal, de azt nem éreztem elég hatásosnak, így a fejembe vettem, hogy színházi előadást csinálok belőle. Gyakorlatilag a közösségi médiát használtam eszközként, hogy színészeket találjak. Megírtam különböző csoportokba, hogy megálmodtam egy darabot, pár vers kíséretében. Annyi kikötésem volt, hogy bemutatkozó videóban mondjanak el egy verset a színészek. Valósággal felrobbant a postaládám. Jócskán meg kellett szűrni a jelentkezőket, mire öt főre tudtam szűkíteni az előadói csapatom. A végső színészeim végül Hugai Dominika Savah, Bozzay Ágnes, Tomay Trixy, Varga Vivien és Király Dávid lett.
Május végén bemutatásra is került a Sötét gondolatok, amely igencsak nagy siker kapujában áll. Mik a további tervek a színdarabbal?
Szerencsére egy nagyon hálás közönségünk volt a premieren. Sokan könnyek közt tapsolták meg az előadást. Többen odajöttek és elmondták, hogy mennyire gyógyító hatású a színdarab, a színészek és én is nagyon jó visszacsatolásokat kaptunk a bemutató után. Több olyan vendég is volt, aki már a következő dátumokat kérdezte, mert újra el szeretnének jönni. A Sötét gondolatok legközelebb június 29-én lesz látható Budapesten, júliusban pedig elvisszük más városokba is. Szeged, Kecskemét, Cegléd a terv.
Mit üzennél annak a kislánynak, akit bántottak az iskolatársai?
Azt, amivel a nővérem öntött lelket belém nagyon sokszor. Ez pedig úgy hangzik, hogy „legyél mindig bátor és kedves”. Mindig ezt mondta nekem, ha letört voltam ehhez tartom magam a mai napig is.
