Nem is olyan régen azt mondta a Fém Színház író- rendező-tulajdonosa, ha közölnék vele, hogy minden színházat bezárnak, számára vége lenne a világnak! Nem a pénz miatt, – hisz annak hiányát már megszokta. Vallja, hogy a kortárs művészetnek életben kell maradnia. Ők pedig a magyar kortárs kultúrának nagyon fontos részét képezik.
Több független alkotóműhelyt fenyegeti a megszűnés lehetősége. Reméljük a Fém túléli….
Az előző évben is kevés állami támogatást kaptunk, de úgy tudtuk végigcsinálni ezt az évadot, – majdnem 90 százalékos nézettségünkkel, – hogy a nézők rengeteg támogató jeggyel és maximális jelenlétükkel támogattak bennünket. A mostani hat pályázatunkra viszont nem kaptunk pénzt.
Mi erre a magyarázat?
Hogy eddig kaptunk, de a nézők inkább kőszínházba járnak, ezért azokat támogatják. A független színházakat sokkal kevesebben látogatják és a támogatás tulajdonképpen a nézőknek jár! Az a lényeg, hogy a független színházak nem kaptak semmit.
Kivéve néhány egyesületet, nonprofit, közhasznú kft.-t. Mit érzel, elindul egy szelektív folyamat, hogy aki túléli, annak hajrá?
Gyakorlatilag arról van szó, hogy a független színházakra nincs szükség. Meg kell tanulniuk, tanulnunk üzleti alapon működni. Minden arra mutat, hogy a mecenatúrát kell visszahozni a kultúrába. Vagyis a szakma önszerveződésére is szükség van.
Ebben hiszel?
Ha hiszek, ha nem, csak ebben bízhatok. Ezt az évadot csak úgy tudjuk elindítani, ha megvan az alap.
Ezért szerveztétek a gyűjtést?
Igen, és nagyon jó úton haladunk. Nagyon elkezdtünk azon dolgozni, hogy hogyan lehet ezt állam nélkül csinálni. Igyekszünk kicsit kibővíteni a színházi világunkat, próbálunk kilépni a piacra, de igazából jól működik a színházunk.
Mennyi emberi munka kellett ahhoz, hogy egyáltalán létrejöjjön és működjön a FÉM. Ezek után látsz olyan variációt, hogy ez nem fog működni?
Az ki van zárva, hogy ne működjön! Szeretik a színházunkat, jönnek az emberek, nem kell bizonygatnunk, hogy jó és kell az, amit csinálunk, mert jó és kell! Viszont az tény, hogy a kultúra nem lehet önfenntartó. Ez nem piac. Szerintem ezen a területen az államnak támogatnia kellene mindent, ami működik, most mégis sok olyat támogattak, ami nem működik.
A létfenntartás körüli gondolataid mellett marad időd az alkotásra?
Elég nehéz. Pont benne voltam egy komoly munkában, mikor megjött az első hír, hogy nulla forintot kaptunk. Ekkor nagyon megzuhantunk, mert ebben nagyon bíztunk. Ez a működésünkkel kapcsolatos támogatás lett volna.
Melyik a legsikeresebb darabotok?
Ha számokról beszélünk, akkor az A Dzson Meklén vagyok. Két évad alatt a 62. teltházas előadásnál tartunk és általában hónapokkal előbb megveszik a jegyet rá. Ez a legnépszerűbb előadásunk, nyár végén megyünk vele a Vidor Fesztiválra is. A király meztelen, ez egy komolyabb előadás, egyre inkább kezdi érdekelni az embereket. Most kezdtük megcélozni az ötvenes korosztályt, és ez róluk szól. A harmadik, ami tényleg mindent vitt, az az Iskolapélda című előadás.
Ez az az alapszituáció, hogy bezár az iskola, és mi lesz a tanárokkal, bármilyen jó közösségre lefordítható.
Igen, ez a lényeg! Összetartó emberekről szól, akik bár nagyon mások, mégis szeretnek együtt lenni, elfogadták egymást, együtt akarnak maradni és kiállnak egymásért. Igen ez egy jó pedagógusi közösség. A darabra pedig hatalmas az érdeklődés. Szájról szájra járunk és egyre nagyobb közönségünk van.
Miről szól az a darab, amin akkor dolgoztál, mikor megérkezett a rossz hír?
Ez egy szerelmi darab. Igazából arról szól, hogy két fiatal szerelmét hogyan teszik tönkre a szüleik. Ugyanis a felnőtté válás nagyon kitolódott manapság. A „Papabank” és a „Mamahotel” kifejezések káros hatásait fejtegetjük. A címe Lölöland, van egy amerikai film a La La Land, ez pedig a „szögedies” változata.
Ha lenne egy mecénás, aki szeretne nektek segíteni, de csak egy darabot tudna megnézni, akkor melyiket mutatnád meg neki?
Ha sok pénze van, akkor a Dzson Meklén vagyok-ot. Az szórakoztató, a színészek világáról szól, és nagyon érdekes. Ha nagyon szereti a színházat, és érdeklik a társadalmi kérdések, akkor a Király meztelent és az Iskolapéldát, ez a kettő sokkal komolyabb. Ha nagyon szereti a kultúrát, és olykor elmélyed benne, akkor az Esti Kornél és a Szénakutyák. Ha pedig anyuka vagy apuka, akkor a Micimackó. Mert ezt még a gyerekek is szeretik.
Mit tudsz mondani a veled dolgozó munkatársaknak, színészeknek?
Hárman csináljuk a színházat, Jendrics Anikó, Horváth Máté és én. Amikor megjött a hír, én omlottam össze a legjobban, Máté, aki a legfiatalabb, ő legkevésbé. Egy-két nap után Anikó vezetésével összeszedtük a gondolatainkat és eldöntöttük, hogy megcsináljuk így. Bennünk egy iszonyú akarat van. A színészeknek pedig megmondtuk, hogy egy olyan helyzet állt elő, hogy lehet, megszűnik a színház, de megteszünk mindent. Egy valamiben biztosak voltunk, hogy a színészektől nem fogjuk elvenni a pénzt. Ebben nem alkuszunk, nekik ez a munkájuk, ami jár érte, azt mindig kifizetjük. Ezzel együtt, a színészeink úgy segítenek, ahogy tudnak. Lengyel Tamás felajánlotta az önálló estjét, minden színész mecénásokat keres, volt, aki lemondott a tiszteletdíjáról, a nézők pedig utalnak a számlánkra. Így fog összejönni kezdőtőke ahhoz, hogy elinduljunk.
Miért csinálod?
Ez az életem…
Írta: Tarnócai Éva
