Kováts Adél, László Zsolt, Tóth Ildikó, szerepük szerint szinte lenyúzzák egymásról a bőrt. Közben nevettetnek, és morális kérdéseket is felvetnek. Jutalomjáték számukra a Gyerekek előadása a Radnóti Színházban.
Rose, a már halottnak hitt nő, 38 év után, minden előzetes jelzés nélkül, betoppan egy házaspár életébe. Ezzel visszaidézi a valamikori szerelmi háromszöget és néhai kollegiális viszonyt, amikor fizikusokként egy később tömegkatasztrófát okozó atomerőmű felépítésén dolgoztak. A nyugdíjas házaspár még mindig a változatlanul üzemelő, és mint később kiderül, veszélyes sugarakat rendületlenül kibocsátó, erőmű közelében lakik. A váratlan látogatástól felidéződik a múlt, a szakmai hiba, amit a tervezéskor elkövettek. Előtörnek a munkahelyi és magánéleti traumák. Feltolulnak a szemrehányások. Napvilágra kerülnek eddig elhallgatott titkok. A frusztrációk hatványozódnak. Az összezördülések elkeseredett veszekedésekbe, önvallomásokba és már-már vallatás jellegű faggatózásokba torkollanak. Ez a különös látogatás, aminek a magába gubózva létező házaspár hosszú ideig nem érti az okát, önmagával és egymásra való szembenézésre készteti mindhármukat.
A lelküket is kiteszik
Lucy Kirkwood angol szerző nagyra értékelt darabját 2016-ban mutatták be a Royal Court Színházban. Hamarosan a Broadway-ra is eljutott. Nálunk néhány éve a Rózsavölgyi Szalon tűzte a műsorára, Egri Mártával, Hegedűs D. Gézával, Kiss Marival, Ujj Mészáros Károly figyelemre méltó rendezésében. Átütő siker azonban nem lett. Elképzelhető, hogy a Radnóti Színháznak esélye van erre, a premier közönsége a megszokottnál jóval nagyobb tetszéssel, hosszabb tapssal fogadta a produkciót, ami igen magas hőfokú. Viszonylag könnyed kezdéssel megágyaz a mind fajsúlyosabb és fajsúlyosabb drámának, amiben, Fehér Balázs Benő rendezésében, három kiváló színész van topon. Láthatóan inspirálják egymást. Közszemlére helyezik a talentumukat a deszkákon, ahová nyugodtan mondható, hogy a lelküket is kiteszik. Igen mélyről kell magukból is meríteniük ezekhez az alakításokhoz.
Sokáig mi sem sejtjük, hogy miért is került elő ennyi idő után Rose. De rögtön érződik, hogy tán neki a legnagyobb a zavarodottsága, megkeseredettsége. És bár leplezni próbálja, az is hamar kitetszik, hogy nemigen sikerült az élete. Tóth Ildikó megmutatja, hogy kiábrándult, kiégett, bár, hogy ide eljött, az valamennyire felvillanyozza, röpke időre jár némi fellángolással. A feleség erősen gyanítja, vagy éppen tudja, hogy a férje és ő összeszűrték valaha a levet. A gyanú csaknem bizonyossá válik akkor, amikor Rose kérdés nélkül, azon nyomban tudja hová kell nyúlnia poharakért, pedig elvileg most jár itt először.
Halmozódnak a döbbent csendek
A Kováts Adél megformálta Hazel ettől össze is rezzen, vádlóan szóvá teszi. Persze cáfolat, mentegetőzés a válasz. Sok ilyen összerezzenés, vád, tagadás, hazugság, balsejtelem, alapos vagy alaptalan gyanú van a produkcióban. Halmozódnak a döbbent csendek. Ezekkel párhuzamosan akár nő a szereplők hangereje, ami olykor veszekedéssel vegyes kiabálásba torkollik. Hevesebbé válnak a mozdulatok, szikrázóbbá a tekintetek. Temérdek minden a felszínre tolul, de talán még pusztítóbbak az elfojtások, a bennrekedt indulatok. A dühtől, a kétségbeeséstől rázkódó testek. Az elharapott szavak, befejezetlen mondatok.
A nézőtéren is gyakran keletkeznek székrecsegés és pisszenés nélküli csendek. A feszültség leáramlik a széksorokba. Bár időnként groteszkig fokozódnak a szituációk, de azért lényegében realista színjátszás ez, kevés benne az elidegenítés, emiatt, ha valaki megy a történettel, viszonylag könnyű átélni.
A történet szerint mindhárman felelősek a tragédiáért, bármennyire is próbálják feledni. És azzal is tisztában vannak, hogy a változatlanul működő erőmű még mindig sugároz, fiatalok dolgoznak ott, kisgyermekes szülők, akik emiatt hamarabb fognak meghalni. Rose eleveníti fel bennük az amúgy is alig elnyomható lelkiismeret-furdalást. Tulajdonképpen azért jött, hogy vezeklésként menjenek oda dolgozni, nekik már úgy sincs sok hátra. Később az is kiderül, hogy ő rákos, levették mindkét mellét, a haja is kihullott, parókát hord, valószínűleg ez ugyancsak összefügg az erőmű ártalmas hatásával. Erre egy fülledt, feszültséggel terhes jelenetben derül fény, amikor a férj, a László Zsolt által megformált Robin és Rose között, amikor Hazel éppen nincs ott, felpislákol az egykori szerelem. Robin odakap a nő melleihez, és szembesül a hideglelős valósággal, amire rá is kérdez.
A két nő ismét vetélkedik egymással
Tán ők illettek valaha inkább egymáshoz. Kováts szemléletessé teszi a feleség nehezen elviselhető pedantériáját. Az egészséges életmód mániájának megfelelően a salátát is salátával evő étrendjét. A férfi inkább „kolbászpárti” lenne. Menekül a háznak ebből a légköréből. Kint van inkább a mezőn, ahol sírokat ás a sugárzásban elpusztult teheneknek. És olykor a kocsijával mind közelebb hajt a szakadék széléhez, hogy egyszer talán hátha… De a múltjából hirtelen felbukkanó nő, legalább időlegesen kibillenti a letargiájából. A két nő pedig ismét vetélkedni kezd egymással, mint valaha, aminek az elfásult házasságban négy gyerek lett az eredménye, Rose esetében viszont a gyermektelenség és a magány. És most itt van, hogy behajtsa ezért a számlát, cefet nehéz döntésre késztetve a házaspárt, mert amúgy neki már esetleg sem sok van hátra. Robinnak meg már eléggé mindegy. Hazel viszont makacsul élni akar. Összecsapnak az indulatok. Valós és hamis érvek, kétségbeesett és cinikus mondatok ütköznek, míg megszületik a nehéz döntés.
Devich Botond átlagos konyhát tervezett, ahol az események zajlanak, ami mintha mind szűkebb lenne, mintha beszorítaná a szereplőket, ahogy egyre „szorul a hurok”. Giliga Ilka jelmezei is hétköznapiak, éreztetve, hogy a „mese” közel sem csak atomtudósokról regél. Fehér Balázs Benő rendezése meglehetősen biztosan áll a lábán. A környezeti katasztrófáktól, háborúktól, súlyos döntésektől terhelt világban a darab akár csak a néhány évvel ezelőtti, Rózsavölgyi Szalonban tartott premier óta még aktuálisabb lett.
Megrendítően ütős az előadás.
