Földes Eszter, Mohai Tamás, Molnár Áron mutogatják a bohócvénájukat. Azt is mondhatnám, hogy nagy intenzitással marháskodnak, akrobatikáznak, poénokat halmoznak poénra A kezdet/vége előadásában, a Loupe Színházi Társulás égisze alatt.
Állandó mozgásban vannak. Képtelenek megülni a fenekükön. Besózott bolhákként ugrabugrálnak. Totálisan nyughatatlanok. Fizikai nyughatatlanságuk belső keszekuszaságot takar. Peti, akit Molnár Áron játszik, és a Földes Eszter által adott Luca babát várnak, már bármelyik napban megjöhet. Szépen domborodik a kismama hasa, aki idegeskedik, hogy nem lesznek készen időben, össze kellene már végre rakni a kiságyat, polcot fúrni a falba. Nagy a rumli a lakásban, rendet kellene tenni. De Peti halogatja a teendőket, jóformán menekül tőlük. A Mohai Tamás adta Móriccal, legjobb barátjával, üti el az időt. Ezzel őrizni akarja régi életformáját. Nem szeretne a mindennapi rutinnak élő papucsférjjé válni. A felesége pedig akarná a bevett házassági formát. Perpatvaroznak, rohangásznak, feszültek.
Átvariált verzió
Mindez inkább mozgásban fejeződik ki, mint szóban. Horváth János Antal rendező Sean O’ Casey egyfelvonásosa után/nyomán/helyett saját verziót írt. Már az eredeti sincs tele bonyolult körmondatok garmadájával. Csaknem negyedszázada, amikor a Katona József Színházban megtartották a magyarországi ősbemutatóját, a rendező, Gothár Péter ugyancsak meglehetősen szabadon kezelte a szöveget, meghúzta, beleírt, totálisan átvariálta. Abban a produkcióban főleg Stohl András akrobatikázott, no meg Antal Csaba szinte önálló életre kelő díszlete, ami csaknem olyan volt mint egy burleszk szereplő, abban ami eltörhetett, széteshetett, leeshet, megpördülhetett, váratlanságokkal lephetett meg, az meg is tette. Szacsvay László és Lázár Kati is remekül hozták a groteszk vonulatot, ha nem is olyan mozgásbravúrokkal, mint Stohl.
A Loupe előadásában Szabó Márton István díszlete a független színházi körülmények között törvényszerűen kevesebb kunsztot tud, egy olyan szoba amit szétzilálnak, és végül helyre pofoznak. Jeli Luca Sára jelmezeit átizzadják. A két jó barát a nyílt színen cserél csuromvizes pólót. Ezúttal mindenki nagy garral és beleélő képességgel akrobatikázik, az artista konzulens Frányó Viktor ötletes intenciói szerint. Időnként mintha ezek a mutatványok önállósulnának, túl hosszúra nyúlnának, kissé öncélúak lennének.
Mindenki hatalmasakat nevet
A leghosszabb, legpregnánsabb, legbravúrosabb egy meglepetés vacsora főzés, amit a két férfi mutat be. Luca kiengesztelésére sürögnek a konyhában. Igencsak felgyorsított iramban ügyködnek. A pillanat törtrésze alatt aprítják a hozzávalókat, amiket nagyobb távolságból is boszorkányos ügyességgel dobálnak át egymásnak. Zsonglőr trükköket is elővezetnek zöldséggel, gyümölccsel. Megszólítják a közönséget. Bohóctréfaszerűen hozzávalókat dobálnak ki nekik, megint csak ügyességet is fitogtatva, akár a Marczibányi Téri Művelődési Központ zsúfolásig telt nagytermének hátsó soraiba is. A közönség visszafelé kezdi hajigálni amit hozzávágnak, lehet az például egész fej saláta, negyed, fél vagy akár egész citrom. Téboly a köbön, „diliház”. Mindenki hatalmasakat nevet, sőt röhög, ahogy eddig is. Támadás ez a rekeszizmok ellen. A szereplők nem csak a mozdulataikat, hanem a beszédjüket is felpörgetik, olyanok, mintha felgyorsítottan játszanánk le egy filmet. A rafináltan elmés, igencsak energiaigényes mozgásaikat Csuzi Márton koreográfus inspirálta.
Két órát végig bohóckodnak
Gondolhatnánk ezt óriási munkával létrehozott ökörködésnek, üres esztrádműsornak. Beszéltem olyannal, aki így gondolja. A többség azonban fenemód jól szórakozik, már-már elalél az élvezettől. És nem csak a jelentős teljesítmény miatt. Azért egyre inkább kitetszik, hogy ez a mi életünk. Benne vannak a félelmeink házasságtól, gyerekvárástól, életmódváltástól, a barátaink elvesztésétől, a rutin közönyének eluralkodásától, az unalomtól. Abszurdba hajló ez a tükör, görbe is, de azért kénytelenek vagyunk magunkat felismerni benne. Miközben persze ez a színészeknek jutalomjáték, hárman végig bohóckodhatnak két órát, fitogtathatják, hogy mi mindent tudnak. Sokat! A két férfi akár csilláron lógva, ide-odahajlítva a testét, összevitatkozva javít villanyt. Földes Eszter Lucaként testnyelven elbeszélt magánszámot, monológot ad elő a babavárás szorongásairól.
A produkcióiban főleg megrendítő, életbevágó társadalmi problémákról beszélő szabadcsapat ebben az előadásában nem ás a tőle megszokottan húsba vájóan mélyre, ám a felfokozott szórakoztatás közepette is érint komoly dolgokat, de az sem mellékes, hogy kiengedi a gőzt. Veszett jól érzik magukat a színészek a színpadon és a közönség túlnyomó többsége is a nézőtéren.
