Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosolygós eleganciáját, természetes gesztusait, különlegesen fátyolos hangszínét és a kitartását. Ez fogja igen magasra repíteni.
Mikor volt benned az a gongütés, hogy az éneklés a te utad?
Mióta a fájdalmaimat dalba éneklem. Amikor valami bánt, leülök a zongorához és játszom. Kottát nem írok, de a dallam szép lassan szöveggel társul… Olyan ez, mint egy terápia és működik. Viszont számomra ez így együtt egy egység. A dallam sosem születik szöveg nélkül. A dúdolás önmagában nekem semmit nem jelent, ha megvan hozzá szöveg, akkor már tudom énekelni, tudok benne flazírokat, hajlításokat csinálni, vagyis én csak a szöveggel együtt tudok gondolkozni egy dalban. A szöveg pedig anélkül nem kap szárnyra, hogy jó mélyre ne ássak magamban.
Hogy mit szeretnél igazán, az akkor fogalmazódott meg benned, amikor először színpadra álltál?
Még a szereplések előtt, a dalok írása közben fogalmazódott meg bennem, hogy mit is szeretnék, de aztán stagnált. Éreztem, hogy gondolkoznom kell az X-Faktor alatt, ahol kaptam hideget, meleget. Végül eldöntöttem, hogy nem dőlök be a negatív kommenteknek, megyek tovább az utamon.
Mi a te utad?
Egy boldog család és egy sikeres karrier.
Színház, film, énekesi karrier?
Énekesi, de szeretnék dolgozni filmekben is, most adtam be a jelentkezésemet különböző filmes castingokra.
Most, hogy még nincs akkora tapasztalod a filmes és a színházi munka terén, szerinted mennyiben más hozzáállást kíván a két műfaj?
Szerintem a film és a színház nem üti, sőt vonzza egymást. Ha valaki a színpadon felszabadult és jól érzi magát, akkor a kamerától sem fog megijedni. De ha a két műfajt lelki szempontból elemezném, akkor megítélésem szerint a filmezés lágyabb műfaj, hisz kellemesebb szembenézni a kamerákkal, mint kétszáz nézővel.
Izgulós típus vagy?
Igen, mindig mondta a nagypapám, ha nem izgulok egy kicsit se, az már régen rossz. Még ő is izgul egy kicsit minden egyes fellépésnél. Ez a jófajta izgulás. Nekem olyan, mintha pillangók rebegtetnék a szárnyaikat a gyomromban. Ahhoz hasonlít, amikor az ember nagyon szerelmes. Nagyon jó érzés.
Szerintem tisztában vagy a saját erősségeiddel és azzal is, ami még fejlesztésre szorul. Szerinted miben vagy jó?
Igazán még semmiben.
Aki jó valamiben, az legbelül, a bizonytalanság hálóiban is érzi, hogy jó. Érezned kell azt, amiben jó vagy!
Érzem, viszont nagyon sok tanulásra, gyakorlásra van még szükségem. És utána még több tanulásra, gyakorlásra, hogy tökéletesre csiszoljam a hangomat és azt használni is tudjam.
Szerinted mi a Te különlegességed, amire építhetsz?
Kevés olyan énekessel, énekesnővel találkoztam, akinek hasonló hangszíne van, mint nekem. Valójában elég kis önbizalmam van, ezért nehéz válaszolnom erre a kérdésre. De amit hallok és mondanak is: fátyolosan kedves hangom van. Én is így érzem. Valójában tök jó, és örülök ennek a kis különlegességnek. A nagyinak (Voith Ági) is senkihez sem hasonlítható különlegesen szép hangja van, ahogy a nagyapámnak (Bodrogi Gyula) is, jellegzetesen, „Süsüsen” rekedtes. Nagyon szeretem a hangjukat! Nagyon jó érzés hallani őket.
Érdekes, hogy apukád nem ezen a pályán kötött ki!
Pedig nagyon jó hangja van ám neki is és jól is énekel. Őt valahogy jobban érdekelte a biznisz. Az én B opcióm szintén a vendéglátás.
Zenei téren milyen műfaj ragad magával?
Engem leginkább a szomorú, kicsit melankolikus dalok érintenek meg. Ezekben érzem otthon magam. Sok szomorú dalnak van olyan mondanivalója, amely az én életemmel, lelkemmel kompatibilis. Hogy miért, nem tudom. Végre lett egy zenekarom, egy basszusgitáros, egy elektromos gitáros és egy dobos, nagyon jól játszanak. Tegnap volt fellépésünk is, de még nincs nevünk.
A szomorú dalok éneklése számodra egyfajta terápia?
Nemcsak az én számomra, hisz ha valakinek van egy nagy bánata, vagy rossz emléke, amit nem tud elfelejteni és szeretné kiüvölteni, kiénekelni, akkor egy ilyen dal megnyugvást ad. Amikor magam alatt vagyok én is ezt teszem. Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat, amikor senki nem hallja.
Mit gondolsz a jövőről?
Tény és való, hogy a világ nagyon rosszfelé megy. Mikor kirobbant az orosz-ukrán háború sokszor elgondolkoztam azon, hogy lesz-e egyáltalán jövőm? Nagyon féltem attól, hogy lesz-e családom? Nehéz kérdés. Talán csak pár ember tudja a választ erre a kérdésre. Én csak reménykedem. Remélem észhez térnek az emberek és rájönnek, hogy élni kellene, nem rombolni, hisz önpusztító életmódot él a világ! De engem ez nem befolyásol abban, hogy megvalósítsam a családról és a karrieremről elképzelt céljaimat.
Írta: Tarnócai Éva