Új stílust, az átlagosnál több munkát hozott a Budapesti Operettszínházba Balázs Zoltán. Az alternatív világból érkezett, és a Nine – Kilenc című musicalt rendezte, rendhagyó, de igen élvezetes módon.
A húszéves Maladype Színház alapítója, művészeti arculatának meghatározója Balázs Zoltán. Nemzetközi rangra emelte társulatát, és maga is sokat dolgozik külföldön. Ahhoz azonban nem volt hozzászokva, hogy három szereposztással kell próbálnia. Ahhoz sem, hogy a pandémia miatt többször abba kell hagynia a munkát. Ilyen nehézségek közepette is sikerült átlelkesítenie a társulatot, az Operettszínházban szokásostól eltérő játékstílusra rávennie. Alaposan megdolgoztatott mindenkit. A premierbanketten nem véletlenül tapsolták meg külön még a varrónőket is, mert szinte emberfeletti munkát végeztek. Egy produkciónak ennyi jelmeze, pláne ilyen különlegesek, ebben a teátrumban valószínűleg még nem volt.
Ráadásul a három szereposztás színészeinek más-más jelmez készült, a ruhákat ugyanis Németh Anikó a színészek személyiségére szabta. Szín- és formakavalkádjukkal bármelyik rangos divatbemutatón ámulatot váltanának ki. Pompázatosak, jellemet festők. Kapásból megteremtik a dolce vita életérzést, amit Fellini filmremeke, a 8 és fél sugároz magából, és amelynek nyomán készült az Arthur Kopit és Maury Yeston által írt Nine. Szendrényi Éva díszlete viszont nem árasztja magából az élettől duzzadó, mediterrán világot, akár poroszosnak is mondható lépcsőrendszer, ami kordában tartja a színészt. Igencsak korlátozza a mozgását, muszáj koncentráltan a belső energiáira, a partnereire figyelnie. No meg arra, hogy a lába elé nézzen, különben kéz- és lábtörés lehet a vége. Ez számomra az első negyedórában ijesztően statikus, de aztán kiderül, hogy a faszínű emelvényrendszer a színpompás ruhákkal és a mind elevenebbé váló szereplőkkel elképesztő látványvilágú tablókat, revüképeket tesz lehetővé.
A cikk folytatása a Pepita magazin novemberi számában olvasható.