Viktória grófnő Veszprémben

Egy szórakoztató, mégis komoly drámai ívvel megkomponált Viktória előadást láthattunk a Veszprémi Petőfi Színházban, az igazgató, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész rendezésében. Talán az alap feszültség megteremtése tálalta üdévé a játékos, parádés jeleneteket, mindenesetre komoly munka, és a főszereplők bravúros énektudása emelte a fényét ennek a különleges hangulatú Ábrahám Pál operettnek, amelyben a magyar népzenei jegyek mellett ugyanúgy fellelhetőek a keleti motívumok, mint az amerikai dzsessz jellegzetes improvizációs lüktetése.

A nagy elődök – Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Huszka Jenő – árnyékában, mégis a legkalandosabb életű zeneszerzőnkként írta be magát a zenetörténelembe Ábrahám Pál, aki csodagyerekként, négy évesen már zongorázott, nyolc évesen pedig misét kisért a templomban. Nagy jövőt jósoltak neki, sajnos idegrendszere volt a gátja tehetségének, viszont szerencsénkre olyan gyönyörű szerelmi történetet komponált nekünk, mint a Viktória, amely napjainkra egy musicales zenei vonalhoz közelítő operetté edződött, ugyanis Ábrahám sajátos, egyedi zenei világot teremtett, az amerikai dzsesszt keverte, ötvözte a magyar népzenével, miközben három országon át ível a történet: Magyarország mellett Oroszországban és Kínában is megfordulnak a szereplők.

A darab a szerelem és a szakítás mellett a fájdalomról, a lelkiismeretről és felelősségtudatról szól, miközben újra elhisszük, hogy a szerelem legyőz háborút, egymástól távol töltött éveket, fogolytáborokat, országhatárokat, tisztességet és elkötelezettséget.

A történet Koltay Lászlóról, az első világháború egyik magyar huszárfőhadnagyáról és Viktória grófnőről szól, akik Dorozsmán szerelmesek voltak egymásba, eljegyezték egymást, de a politika elszakítja őket, majd a férfit az orosz bolsevista törvényszék halálra ítéli. Végig vele van cigány származású prímás szárnysegédje, Hetvenhetedik Rác Jancsi, egy zenész család sarja, aki él-hal a muzsikáért, a hegedűjéért. Mielőtt kivégeznék Koltayt, Jancsi hegedűjével siratja szánalmas életüket. Játékát meghallja egy orosz tiszt és a hegedűért cserébe futni engedi őket. Jancsi hűsége vitathatatlan. A furcsa páros Kínába szökik, ahol az amerikai nagykövettől kér védelmet. Koltay itt tudja meg, hogy az amerikai nagykövetnek magyar felesége van, aki nem más, mint Viktória grófnő, Koltay volt menyasszonya, aki annak idején Dorozsmán megesküdött, hogy hű lesz hozzá és a sírig vár reá … És itt kezdődik a dráma.

Oberfrank Pálnak Petőfi Színház igazgató-rendezőjének sikerült megteremtenie egy olyan világot, hangulatot, hogy a dráma folyamatosan jelen van, mégis oldják a feszültséget a nagyon humoros, könnyed jelenetek. A mai Viktóriában a primadonna két embert szeret, választania kell. A bonviván és a primadonna szerelemtől elnyomott pillanatai talán ettől még bonyolultabbak, nehezebbek és sokáig megoldatlannak tűnnek, de szerencsére a két táncos-komikus Keresztes Gábor, Keller Márton és a két szubrett Kiss Eszter Júlia és Hirschl Laura fergeteges áldást hoznak a színpadra, különösen Keresztes Gábor által megformált Jancsi karaktere erős, játéka, stílusa nagyon eltalált. Keller Márton előadásmódja is egyre érettebb.

A Koltayt megformáló bonviván, Kádár Szabolcs János a szerep által megkívánt visszafogott érzelmei, kiváló énektudása nagy erővel hatott. Feszült, fájdalmasan gyönyörű hangok zúdultak a nézőtérre, nekem mégis hiányzott valami a végén.

Milyen érzés szembesülni azzal, hogy az Ön által szeretett nő máshoz ment feleségül, az eltelt 130 év alatt változott valami e téren?

Koltay László huszárkapitány kiszámítható és boldog életét beárnyékolta a háború, amely során a hazaszereteten túl szerelme esküje éltette. Grodeknél az ezrede felmorzsolódott, ő maga és Jancsi a tisztiszolgája hadifogságba esett és 15 perccel a kivégzése előtt csodával határos módon megmenekülnek. Kínába kerülnek, ahol az amerikai követségen találkozik újra Viktóriával, aki ekkorra a nagykövet felesége. Húsbavágó élmény volt szembesülnie azzal, hogy menyasszonya megszegte az esküjét. Később kiderült, hogy Viktória nem megszegte az esküjét, hanem halottnak hitték, ezért tovább lépett. Szerepeimben igyekszem a lehető legtöbb saját élményt felhasználni, így ebben az előadásban is ezt tettem. A cserbenhagyottság, és eltaszítottság érzése számomra sem idegen, így nem volt nehéz azonosulnom Koltay élethelyzetével, amely azt gondolom most is és 130 évvel ezelőtt is nagyon aktuális.

Mi volt a kihívás ebben a darabban?

Mivel célom, hogy a musicalek és operettek után majd az operákban is kipróbáljam magam, ezért folyamatosan képzem magam hangilag, hogy a bel canto technikát a lehető legjobban elsajátítsam. Koltay László karaktere mégis kihívás volt, ugyanis Ábrahám Pál igen nehéz tenor szólamokat írt, amelyeket örömmel és élvezettel sajátítottam el Oberfrank Péter Karmester úr segítségével. Színészileg sem volt könnyű dolgom, ugyanis nem akartunk Oberfrank Pál Rendező úrral egy szokványos bonviván karaktert életre hívni, így törekedtünk rá, hogy valós emberi érzések és szituációk jelenjenek meg a színpadon. Szerepemet az elsőtől az utolsó percig megpróbálom egy vezérfonálra felfűzni.

Mi az, ami fontos a mai kor emberének a Viktóriában?

Szerintem, ami miatt fontos és aktuális előadás ma a Viktória, az a haza és egymás szeretete. „Minden lépés, amit teszek, Hozzád vezet közelebb…”

Olyan slágerek hallhatóak az előadásban, mint a Csak egy kislány van a világon, Ahol az ember felmászik a fára, a Honvéd Banda szól a Stefánián, a Good Night, Stefánián.

Két embert szeret Viktória grófnő. A másik a nagykövet, aki egy emberi nagysággá növekedett a szemünk előtt. Cservenák Vilmos gazdag hangja és méltóságteljes játéka tette hitelessé a szerelmi háromszög végkimenetelét.

Szederjesi Teodóra, Viktória szerepében megmutatja nekünk, hogy a szerelemnek mennyi árnyalata lehet, milyen sokféleképpen, mégis hasonló intenzitással szerethetünk két férfit, talán a mélysége az érzelemnek lehet különböző.

A darab rendezője Oberfrank Pál erőteljes hangsúlyt adott a szerelmi háromszögnek.

Úgy tűnt Ön ragaszkodott az eredeti műhöz, – ez már az első pillanatban kiderült, ahogy beültünk az előadásra, a korbéli újságokból láthattunk remek kivonatokat – de mi volt az a gondolat, ami leginkább vezérelte a múltból a jelenbe?

A humorra, a kedvességre, a szeretetre mindig nagy szükség van, és öröm minden olyan pillanat és jelenet, amikor a nagyszerű szerzők csodálatos mondat- és jelenetfüzérei jó tempóban, jó ízléssel megszólalnak. Ez egy olyan régi iskola, amelyet meg kell tanulni és én nagyon szeretek. Ugyanakkor azt hiszem, a darab komoly szerelmi háromszöge ma is nagyon szívbemarkoló. Vajon hányan ülnek ma a nézőtéren, akik nem azzal élnek egy otthonban, akivel szeretnének, hány olyan szerelem nem tudott beteljesedni, amely valamikor olyan csodálatosan indult, de az élet mindent elrontott.

A karakterek remekül sikerültek, ahogy Koltay visszafogott érzelmeinek megformálása is. Mi az,- legyen az díszlet, koreográfia, alakítás – ami az Ön kedvencévé vált a darabon belül?

Talán a legfontosabb számomra az a pillanat, amikor Mr. Webster, a nagykövet nem is megérkezik, hanem már ott is van Dorozsmán, a Korona Kávéházban és hagyja visszazökkenni az időt a szerelmesek számára. Persze nagy kérdés, hogy ennyi megpróbáltatás után, van-e még esély a felhőtlen boldogságra?

Jó kérdés, de ez már egy másik történet.

Írta: Tarnócai Éva

Fotók: Veszprémi Petőfi Színház