A színésznő 93 évesen tér vissza a világot jelentő deszkákra.
A 93 éves Csernus Mariann Kossuth-díjas színművész egyedül tölti a napjait, de nem bánja, mert másfél év után novembertől végre újra felléphet a Magyar Színházban. A Vizsolyi Bibliából készített előadását, amelyet évtizedekig játszott, örömmel adná elő újra: úgy ismeri a teljes Ószövetséget, mint a tenyerét. Az Új Ember 2021. december 19–26-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg a művésznővel interjú Navarrai Mészáros Márton kérdezte.
Október végén töltötte be 93. életévét. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben nem állt színpadon, november óta viszont ismét játszik Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában, amely 2019-ig már tizenegy éven keresztül sikerrel futott a Magyar Színházban.
73 éve szerződtették először társulathoz: 1948-tól a – Révay utcában állt – Pesti Színház tagja volt, ahová Devecseri Gábor író, költő vette fel. A kérdésre, gyakran gondol-e a múltra, a művésznő elmondta: “Változó. Habár elég érzékeny vagyok, az érzelmek nem tengenek túl bennem. Valahogy úgy alakult a gyermekkorom, hogy mindig is makacs és öntudatos kislány voltam, akit csak a humántárgyak érdekeltek. (…) Nem éreztem jól magam ott, valahogy nem tetszett a légkör, nem szerettem ott lenni. Major Tamás viszont felfigyelt rám, holott pontosan tudta, hogy jó értelemben vett dzsentri családból származom. Én soha nem titkoltam, hogy szociáldemokraták és keresztények vagyunk. 1950-ben mégis felvett a Nemzeti Színházba (az intézmény 2000 óta Magyar Színház néven működik – a szerk.), és azóta is, immár hetvenkét éve társulati tagja vagyok ennek a szebb napokat látott teátrumnak.”
Arról szólva, a Vizsolyi Biblia hogyan vált a színészi létezésének egyik alappillérévé, kifejtette: “A Psyché ötszász alkalommal ment, beutaztam vele az egész országot. Volt egy kis autóm, szerettem és jól tudtam vezetni. Hátulra beültettem a pulikutyámat, így vágtunk neki az útnak. Aztán a Helikon 1981-ben megjelentette a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadását. Az egyik szerkesztő elhozta nekem az irdatlanul nehéz kötetet, és átadta a kiadó munkatársainak üzenetét: „Csinálj vele valamit!” Udvariasan megköszöntem, bájvigyorogtunk kicsit, aztán feltettem a Bibliát a szekrényemre. Jó lesz ott, morogtam. Végül levittem magammal az őrségi víkendházba, ahol szintén pihentettem egy ideig, majd egyszer felcsaptam, és azon nyomban beleszerettem. Jó néhány előadás ment ebből is, Székely Gábor és Iglódi István vezetése alatt a Nemzetiben, és azután, hogy Magyar Színház lett a nevünk, egészen nyolcvanhét éves koromig. Zalán Jánossal, a jelenlegi igazgatóval időről időre beszélünk arról, hogy majd újra játszani fogom. (…) A Vizsolyi Biblia is fontos mérföldkő az életemben. (…) Ha felhívna valamelyik este, és azt mondaná, holnap játsszam, másnap este már a színpadon állnék.”
Arról is mesélt, milyen lesz az idei karácsonya: “Nincs családom, mindkét férjemtől elváltam, és túl is éltem őket. Meghalt az utolsó pulim is. Eladtam az autómat, az őrségi tanyámat pedig az egykori vőm családjára írattam. Az ottani kertben nyugszik a lányom és a szüleim. Szóval, egyedül töltöm az ünnepet. Karácsonyeste minden körülmények között egyedül lennék, végtére is ez a befelé fordulás ünnepe. A nagybátyám bencés rektor volt, valaha ő esketett. Van egyfajta vallásosság bennem, de templomba nem mennék. Több mint hetven éve dohányzom, akár éjjel is képes vagyok elszívni egy szálat a teraszomon. „Öreg, most már kellene valami”, mondom ilyenkor a Jóistennek. Nincs sok bajunk egymással. A hitem nem a megrendülésen alapul, inkább „haverinak” mondanám a kapcsolatunkat. Szerintem ez csak így működik, tudja?”
