Stevie olyan mint a rakoncátlan kölyök, aki játékos kedvvel tesz rossz fát a tűzre. Rajcsúrozik, hangoskodik, megtréfál másokat, elképesztően eleven, nem fér a bőrébe.
A nagy visszatérés a műsor címe, amit Budapesten mutattak be, és Stevie, az olasz bohóc, a nagy visszatérő a Magyar Nemzeti Cirkuszba, meg a testvére Jones, aki a partnere. Gyakran ő teremti meg neki a megfelelő szituációkat a tréfákhoz, és nagy elánnal szaxofonozik is hozzájuk. Több éves amerikai turné után vendégszerepelnek újra Magyarországon. Ráadásul közkívánatra, mert sokan kérdezgették, hogy mikor láthatják őket újra. Hát most ismét láthatók nálunk országszerte egészen november 8.-ig.
Zeng az egész sátor
Szeretik az élénk színeket. Az élettel, jókedvvel teli energikusságot. A közönséggel való közvetlen hangulatot. A jelmezük gyakran piros. Stevie-nek mókásan csomókban áll a haja. Elementárisakat kurjongat. Ráveszi a publikumot, hogy visszhangszerűen rikkantsanak utána nagyokat. Zeng az egész sátor. Pillanatok alatt vidámság költözik belé, pedig tulajdonképpen még nem is történt semmi érdemleges. „Csak” annyi, hogy Stevie-ből árad az életszeretet, kitörő a jókedve, és ezt meglehetősen hamar képes „átragasztani” másokra. Javíthatatlan kópé. Gyakran elvegyül a közönség között, pacsizik kicsikkel, nagyokkal egyaránt, megsimogatja a gyerkőcök buksiját, akik ettől elalélnak. Imádják. De láthatóan Stevie is imádja őket, meg azt amit csinál, úgy improvizál a nézőkkel, mint remek jazzmuzsikus a hangszerén. Ha úgy tetszik, játszik rajtunk és velünk. Időnként behív valakit a porondra. Ha nem akar bemenni az, akit kiszemelt, szép szóval, kunyizással, testbeszéddel, széles mosollyal rendszerint akkor is ráveszi. Partnerévé, játszótársává avatja. Vagy éppen kajánul borsot tör az orra alá, de utána kiengeszteli. Karizmatikus egyéniség, árad belőle a humánum és a humor.
A rideg, káosszal teli világban életigenlés, optimizmus sugárzik belőle. Jeles bohóc, nagy művész. Vissza-visszajön az attrakciók között, és magának is van egy felvillanyozó diaboló száma. Oldja a feszültséget, ha kell.
Halált megvető artisták
A dél-amerikai Los Ortiz Csoport két halált megvető mutatványa után bizony kell. Az egyik az úgynevezett halálkerék. Hatalmas, mindinkább felgyorsulva pörgő, csaknem a kupoláig felérő, fémmonstrum két végében van két nagy kerék. Mindkettőben rohan, ugrál, szaltózik egy artista. Aztán a külsejükre is kijönnek, és minden biztosítás nélkül ott is nyargalnak, ugróköteleznek, magasba ugranak, úgy, hogy a levegőben szétterpesztik a lábukat, sőt egyikük még bekötött szemmel is fut egy kört. Vérfagyasztó. De felemelő is, hogy vannak akik ennyire bátrak. Vagy vakmerőek. Kitartó munkával meg merik csinálni azt, aminek a többségünk még a gondolatától is elborzadna.
A másik szám magasdróton történik. Ezen is biztosítás nélkül van bukfenc, a partner vállára állás, átugrása, egyéb merészségek. És van egy sajátos piramis, amikor két-két ember a kötélen tart egy-egy rudat, azokon áll egy-egy akrobata, akik ugyancsak rudat tartanak, amin még a harmadik szinten tanyázik egy hölgy. Rá azért, tán a mi megnyugtatásunkra is, biztosító kötél kerül. És így, heten, bámulatos koncentrálással, egymásra figyeléssel, és többiek iránti mérhetetlen bizalommal, baktatnak a magasdróton. Nagy a felszabadult sóhaj, az öröm és az ováció, amikor a végére érnek.
Fiatal arab telivérek
Ehhez képest akár a béke és a nyugalom szigetének is nevezhető az igazgató, Richter József lovakkal bemutatott szabadidomítása. Különböző alakzatokba rendeződnek a fiatal arab telivérek. Még új a szám, egyelőre nem mindegyik akar mindent megcsinálni, vannak a sorból rakoncátlankodva kilógók. Hogy majd tökéletesre csiszolódjon a produkció, az évek munkája. Amit ők csinálnak, az inkább lassú, lírai, meditatív. Ám a második részben jönnek a mongol trükklovasok, akik közé beviharzik Richter is. Fölpattannak a vágtázó mének hátára, vagy miközben azok nyargalnak, átkúsznak a hasuk alatt, akár négyen is felugranak valamelyikükre, Richter pedig hátraszaltót csinál vágta közben az elsőről a másodikra. Fergeteges!
Fontos, hogy a nálunk működő utazócirkuszok közül egyedüliként, élő zenekar illeszkedik hozzá a számokhoz, Villás György vezetésével, Szabó Imola éneklésével. Kölcsönösen inspirálják egymást. Azt is megszokhattuk, hogy Réz Tamás hozzáértően, hangulatosan konferál.
Van persze még több minden. Scott Richardson kis labdákat pattintgat szélsebesen különböző formációkban a földhöz, és kap el. Andrea Navrátilová ritkaságszámba menően, hálóban tornázik a légben, ami rugalmasan követi az alakját. A Jostmann házaspár partnereiknek tekintve a kutyáikat, játszik velük a manézsban. Ludmilla Valla Bertini a kezeivel és a lábaival egyaránt zsonglőrködik.
Igencsak élvezik a nézők a műsort, sokat nevetnek, izgulnak, tapsolnak. Szép gesztus, hogy a premierek végén Richter mindig köszönti az édesapját, aki váltig dolgozik a háttérben, id. Richter Józsefet, az ország egyetlen Kossuth-díjas artistaművészét. 1995-ben a Hősök terén tartott premierrel ő indította útjára ezt a cirkuszt, és 2012-ben átadta az igazgatását az egyik fiának, Józsefnek. A másiknak, Flóriánnak, szintén jeles, nagy vándorcirkusza van, és ő is a saját számával aranydíjas lett Monte-Carlóban, a legrangosabb cirkuszfesztiválon, ahonnan idén a lánya, Angelina ugyancsak arannyal tért haza. Más magyaroknak nincs is aranyuk onnan, csak nekik. Sokadik generációs artistacsalád, ápolják, színvonalasan életben tartják a cirkuszi hagyományokat, miközben az új törekvéseknek is utat nyitnak.
