Monori Lili döbbenetes. Maga a megtestesült történelem. Egy Auschwitz-ban született ősöreg zsidó asszony. Lepukkantan, elgyengülten is erőteljes Mundruczó Kornél végre Magyarországra is megérkezett Parallax című rendezésében, a Proton Színház produkciójában, amit Európa-szerte már igencsak jelentős sikerrel, jelentős díjakkal is honoráltan játszottak.
Több mint két évbe telt, mire hozzánk is eljutott, a Katona József Színházban háromszor látható volt, szerencsére novemberben ismét megnézhető ott, mert a Katona a repertoárjára vette. Húsba vájó produkció. Tébolyult, őrült, fájdalmas, hátborzongatóan is nevettető, elénk tárja a világ, az élet, a sors döbbenetes abszurditását.
A kamera belemászik a pórusokba
Nem először Mundruczó előadásai közül, úgy kezdődik, hogy a színészek ugyan ott vannak hús-vér valójukban a színpadon, egy vékony, áttetsző függönyön valamennyire látjuk őket, meg onnan halljuk a hangjukat, a deszkákon keletkezett zörejeket, azonban igazából csak nagyban kivetítve nézhetjük őket. A kamera akár belemászik az Évát alakító Monori Lili, és a lányát, Lénát adó Kiss-Végh Emőke pórusaiba is. Tapintatlanul egészen közelről rájuk fókuszál. Beszédes az arcuk, úgy, hogy meg sem kell szólalniuk hozzá. Nézésük is önvallomással ér fel. Ha titkolni akarnak valamit, némán akkor is óhatatlanul kibeszélik. De azért gyakran igencsak beszédesek. Évában átszakad az elhallgatások, elfojtások fala a holokauszttal kapcsolatban. Feldúltan, újra átélten, még mindig rendezetlen érzelmekkel, lúdbőröztetően elregéli, hogyan maradt életben csecsemőként a haláltáborban.
Mindez azért történik, mert kárpótlást lehetne kapni, ám Lénának nem akarják elhinni, hogy zsidó. Az anyja kapásból azt mondja, hogy az a jó. Megmakacsolja magát, semmiképpen nem szeretné aláírni az ezt igazoló papírokat. Benne van a zsigereiben a félelem, hogy összeírásokból már komoly baj lett. Meg amúgy is úgy gondolja, hogy poklok poklának átélését semmiképpen nem lehet pénzzel megváltani, ezért nem is szabad anyagiakat elfogadni érte. A lánya azonban köti az ebet a karóhoz. Szüksége lenne a pénzre, bár azért benne is vannak aggodalmak, az ő zsigereibe is átöröklődtek, valószínűleg hetedíziglen, az anyja félelmei. Ezektől lehetetlenség szabadulni. Ugyanakkor pedig nagy úr a szükség. Összekülönböznek. Kiabálnak is. A másik szemébe fullánkosan beleszúrják a tekintetüket.
Kitartóan veszekednek
A testileg elgyengült, már-már alig a lábán megálló, nehezen levegő után kapkodó, de meggyőződésében nemigen megtántorítható öregasszony, és a pergő nyelvű, ugyancsak a szándékától bajosan eltéríthető lánya kitartóan veszekednek. Léna egy más korosztály képviselője, már más nézetekkel, vágyakkal, szeretnék ledobni magukról a holokauszt szülőktől rájuk önkéntelenül átragadt, ménkű nehezen levethető terheit. A mamája pedig olyan iszonytató traumákat szenvedett el, amiket emberöltőkön keresztül is szinte lehetetlen feldolgozni. Próbálkoznak, igyekeznek, valamelyest tisztulnak is a fejek, némileg könnyebbülnek a lelkek, de feltehetően ez még mindig hosszú-hosszú idő, további korosztályok munkája.
A második részben Éva unokája, Léna fia, Jónás, Major Erik megszemélyesítésében, kerül fókuszba, aki Berlinben tanul, és a nagymamája temetésére érkezik haza, ráadásul az ő megüresedett lakásába. Káosz van a fejében, feldúltság a szívében. Magába sűrítette a világ káoszát, és az ettől nem független saját zavarodottságát. Nem nagyon tud magával mit kezdeni. Az is problémát jelent számára, hogy a saját neméhez vonzódik. A temetés előtti éjszakán levezetésül meleg orgiát szervez, barátokkal, és azok számára ismeretlen haverjaival. Majorral együtt öt színész, Márkként, Lászlóként Gáborként, Kornélként, Rába Roland, Fekete Ernő, Molnár Csaba és Boronkay Soma körülbelül fél óra hosszat, anyaszült meztelenül tobzódnak a színen.
Igyekeznek magukból kiereszteni a gőzt
Az érintések, ölelések, csókok, egymáshoz simulások nagyon is valóságosak. Az aktusok szintén annak hatnak, miközben azért nyilvánvalóan, és láthatóan is imitációk, az alakítások részei.
Az orgiában résztvevők igyekeznek kiereszteni a gőzt. A szó szoros és átvitt értelmében is iparkodnak könnyíteni magukon. Van amelyikük a családja előtt, a munkahelyén nem meri vállalni a melegségét, vagy maga sincs meggyőződve róla, hogy most akkor ő tényleg az? Össze is különböznek azon, hogy ezt mennyire kell vállalni. A meztelen testek egymásnak feszülnek. Felhergelődött állapotukban verekedésig, dühös távozásig fajul a dolog. Jónás a lakásban magára maradottan, holtfáradtan, „kinyúlik”, elalszik. Reggel betoppan Léna, az anyja, és meglátja az orgia nyilvánvaló jeleit, a kábítószert, az alkoholt, a szexuális segédeszközöket. Korholja a fiát, hogy közvetlenül a nagymamája temetése előtt, ráadásul az ő lakásában, ezt csinálta.
A harmadik részben az ő „veszekedő kettősüknek” lehetünk tanúi. Ez kiborulások, üvöltözések és mégiscsak szerető összeborulások, egymásba kapaszkodások elegye. Összeszedelőzködés a temetéshez, nehéz elindulás, ami tán kicsit a megtisztulás útja is.
Wéber Kata írta az ütős darabot, a Parallax cím egy tárgy több nézőpontból való szemlélését jelenti, ami más-más szögből nem ugyanolyannak látszik. A roppant fajsúlyos produkcióban a nézőpontok ütköznek, tán a szemlélet is változik valamennyire.
A Proton Színház előadása felkavaróan hat.
