Rába Roland levitézlett NER-lovagot, kétgyermekes családapát ad, Litkai Gergely Gyalulj Gyulával! című, Ráfaragás és influenszerkedés egy felvonásban alcímű darabjában, az Átriumban, a Delta Produkció és a Dumaszínház együttműködésében. Be nem áll a szája, gyón, vall, mentegetőzik, maga előtt éppúgy, mint előttünk.
A nézőtér jobboldala felől óvakodik be a terembe, és kapásból szövegel, ahogy belép. Túl hosszú a zakója ujja, szinte lóg rajta, ha úgy tetszik, az elmúlt rendszer elhasznált, levetendő darabját viseli. Szembe fordul velünk. Folyik belőle a szó, valósággal felszakadnak belőle a mondatok. Panaszkodik, sopánkodik, vádaskodik, okokat keres arra, miért vált bukott befektetési bankárrá, és ex NER-lovagként börtönlakóvá. Beszél a rácsok közt tanult új szakmájából, asztalosként, no meg influenszerként iparkodik újra megtalálni a helyét. Telis-tele van skrupulussal. És ehhez van már 480 ezer követője.
Ígéri, hogy mindenre válaszol
Most éppen azoknak tart előadást, akik közülük eljöttek, hogy találkozzanak vele. Azt játszatja velünk, hogy ők mi vagyunk. Már-már alázatoskodva megköszöni, hogy ekkora kánikulában ennyien eljöttünk. Egy hölgy a második sorban felkiabál a színpadra, hogy ketten azért hiányoznak, mert előtte üres két szék. Röpke zavar látszik Rábán, erre valahogy nem számíthatott, de aztán rávágja, hogy még megérkezhetnek, itt később is be lehet jönni, szabadon lehet akár ki-bemászkálni. Felszólítja a közönséget ekkor is, meg ezután is többször, hogy bátran kérdezzen bárki bármit, ő mindenre válaszol, de azért ezt olyan hű, de nagyon nem forszírozza. Kiss-Végh Emőke rendezővel valószínűleg elhatározták, hogy lehet kérdezni, és Gyula képében Rába majd bármire megfelel, ám az általam látott este ez csak az interaktivitás imitációja volt, egyetlenegy kérdés sem hangzott el. Feltehetően lett volna, ha a színész jobban forszírozza, nem láttunk még például olyan Koltai Róbert által előadott Illetékes elvtársat, vagy később Illetékes urat, hogy ne tegyenek föl neki ahány kérdést csak akarja. Miután ez most teljesen elmaradt, a produkciónak az interaktívnak szánt, vagy legalábbis annak mutatott, részét mesterkéltnek éreztem.
Sokat ügyeskedett
Bár az is lehet, hogy ez illik Gyula mesterkéltségéhez, köntörfalazásához, a szó szoros és átvitt értelemben való izzadtságosan előadott közlendőjéhez. Kiderül, hogy sokat ügyeskedett az elmúlt rendszerben. Volt sundám-bundám rendesen. Bőven megvolt a mindennapi betevő a feleségének és a két lányának is, egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy csakúgy csurrant-cseppent. Volt mit elraktározni is. De hát a raktáron akadt némi kábítószer is, azt pedig, amikor az illetékesek már nagyon akarták, meg lehetett találni, ebből lett a dutyi. Gyula persze érezteti, hogy minden amit elkövetett, bagatell volt, őt csak ki akarták csinálni, ki akarták vonni a forgalomból, bár nem mondja egyértelműen, de azért sejteti, hogy karaktergyilkosságot követtek el ellene, ő amúgy naná, hogy totálisan ártatlan.
Felmutat egy háromlábú asztalt, ki is fejti, hogy miért a háromlábú az ideális. Azt állítja róla, hogy ez szörpöző asztal, és tényleg vannak benne poharaknak mélyedések, egyet bele is tesz valamelyikbe, és szívószál segítségével iszogat belőle. Ettől némiképp gyerekesnek tűnik, ahogy infantilisnek ugyancsak.
Beszél fűről-fáról
Dörzsöltsége mellett van benne egy adag naivitás is. Kifundálta hogyan kell megélni a jéghátán is, de azért közel sem biztos a dolgában. El-elbizonytalanodik. Ezt az asztalt ő készítette a börtönben, ahol állítja, hogy meglehetősen jó mestere volt, ott aztán igencsak érdemes asztalosságot tanulni. És most már ő is okítja ezt az interneten keresztül. Menő influenszer lett. Beszél például a faalapanyagokról, de azt is mondhatni, hogy beszél fűről-fáról, olykor már-már szónokol, tulajdonképpen hinti az igét. Csak ez az „ige” elég sajátos. Eltorzult nézetek, buzgón hangoztatott rögeszmék gyűjteménye. Az elmúlt rendszer és egy elferdült, magát érdemtelenül középpontba állító, nem különösebben jelentős ember görbe tükre. Szeretné magát magas polcra helyezni, de azért ő is érzi, hogy igazán soha nem volt ott, és már feltehetően még kevésbé lesz. Bár ki tudja?, lehet, hogy a temérdek követője, akik között már-már tán rajongók is vannak, hiszen rekkenő hőségben dugig töltenek egy nem is kis színháztermet, magas polcra teszik őt, netán még a vállukra is emelik.
Időnként egy laptophoz lép és jókora méretben kivetít az életéről eseményeket. Meglehetősen karikaturisztikusak ezek a felvételek, jókat lehet derülni rajtuk. Tulajdonképpen gyakran kinevetjük Gyulát. Megszánni nehéz, szeretni még inkább az. Megérteni azonban lehet. Az elmúlt rendszer egyik tipikus kreatúrája. Bűnös és áldozat egy személyben. Sok „példány” él belőle köztünk. Nagyon kellene vigyázni, hogy ne termelődjön újra a fajtája nagy mennyiségben.
