A Könnyű nekem a föld című kesernyés vígjáték előadásán, a Szkéné Színházban, Máté Gábor rendezésében, az Orlai Produkció égisze alatt, felbolydult méhkasra emlékeztető család életét látjuk. Állandósulnak a perpatvarok, súlyosak az elhallgatások, mulatságosan groteszkbe fordulnak a szituációk, amik tragédiába is torkollhatnak.
A darab alcíme az, hogy Családi történet Magyarországtól 1307 kilométerre. Hogy ezt ki számolta ki ilyen hajszálpontosan, azt nem tudom, de a lényeg az, hogy Bíró Zsombor Aurél darabja Koppenhágában játszódik. Csongor, Katona Péter Dániel megformálásában, egy meleg magyar srác külhoni albérletében, aki feltehetően a vasmarkú apja, és az őt majomszeretettel letámadó anyja miatt, akiknek nem meri bevallani a másságát, költözött ilyen messzire.
Kád a szobában
Hogy nem tart olyan katonás rendet, amit a magyarországi lakásban feltehetően elvárnak tőle, mutatja, hogy a szobában egy fürdőkád „tanyázik”, feltehetően Darvay Botond díszlettervező leleményének is köszönhetően.
A kádban pedig szemrevaló fiatal nő fekszik, otthonos kényelmességgel, ő Szilvi, Bíró Panna Dominika alakításában. Hamarosan kiderül, hogy nem Csongor kedvese, hanem igen jó barátja. A partnere, a szerelme Vaszilij, illegális orosz migráns, aki a háború elől menekült Dániába. Márfi Márk határozott, de az ingatag helyzete miatt el-elbizonytalanodó, férfinak mutatja. A két színész eljátssza, hogy szerepük szerint, igencsak szeretik egymást. Szilvi pedig érti, kedveli őket, ahogy ők is őt, egy húron pendül ez a három ember. Jól elvannak így hárman. Bár egyáltalán nem veti fel őket a pénz, önazonosak lehetnek.
No, ennek pillanatok alatt fuccs, amikor váratlanul betoppannak Csongor szülei. Úgy volt, hogy szállodában alszanak, de nem tetszett a szoba, a migráns takarító sem, hát sebtében be akarnak cuccolni ide. Bohózati szituáció, Szilvit ki kell adni menyasszonynak, Vaszilijt lehetőleg el kell küldeni, nehogy már kiderüljön milyen minőségben van itt, de ő nem nagyon akar tágítani.
Beindul a hazugságspirál, mind jobban tekeredik, egyre nehezebb lesz kidumálni a különböző helyzeteket, a nevettető félreértések egymás hegyére-hátára tolulnak.
Sütögeti a maga pecsenyéjét
Miklós, az apa, „őskonzervatív” nézetűnek tűnik, skrupulusok nélküli vállalkozónak, aki minden rendszert túlél, és mindegyikben buzgón megsütögeti a maga pecsenyéjét, egy kis korrupciótól sem visszariadva. Kakas a maga szemétdombján, és bizony ez a domb a családja is, amiben ő akar előírni mindent. Mindenkit leural, rémes mondatok hagyják el a száját parancsoló gesztusok és keményre merevedő arc kíséretében, Pataki Ferenc jóvoltából. Ilyeneket „bocsájt ki” magából például, hogy „Az én fiamból nem lesz csóró migráns, aki a dánok után takarítja a vécét egy életen át”, mondja a feleségének, akit Péterfi Bori ad, fölöttébb disztingvált, feltehetően eltartott nőként, akinek valószínűleg a család volt mindig a célja és a feladata. Erzsébet ezért kiszolgáltatott helyzetben van, emiatt kénytelen bármit megtenni a férjének, de azért ő is fenn hordja az orrát. A szülőkkel érkezett még Csongor nővére, Reginaként, Gellért Dorottya. Bizonyos szituációkban igyekszik villámhárító lenni, de nem ritkán kívülállónak hat, cinikus, és ő ugyancsak odamondogat kemény dolgokat. Például azt közli az anyjával, hogy „Én nem fogok egy olyan házasságban megrohadni, mint a tiétek.”
Megáll benne az ütő
Csongor aztán az anyjának csak előrukkol a farbával. Totális a meglepett megrökönyödés, hogy az ő kis egyetlen fiacskájával ez a helyzet. Megáll benne az ütő. Köpni-nyelni nem tud. Ezután már csak az apa nincs tisztában azzal, mi a valóság. Takargatni kell előle a rögvalót. Közben folytatódik a kiborulások sorozata. Egymást követik az éles szóváltások, a „haragszomrádok”. Majd persze csak kiborul a bili. Miklós egy ideig próbálja nem tudomásul venni azt, aminek előbb-utóbb csak el kell jutnia az ő agyáig is. Csaknem összeomlik, de azért őt mégsem ebből a fából faragták. Ő, kérem szépen, minden körülmények között megállja a helyét, iparkodik újra átvenni a parancsnokságot, a fiát haza zsuppolni, ezzel elválasztani Vaszilijtől, pénzt-paripát-fegyvert biztosítani neki, az övétől idegen, de szerinte „rendes” életre kényszeríteni. „Litániákat” vág le, szónokol, rábeszél, lelkileg zsarol, nem és nem nyugszik. És már-már eléri a célját. A végkifejletet nem ildomos elárulni.
Bíró darabjában a színészek szájára állnak a hétköznapokból is ellesett mondatok. Már a Kamrában bemutatott 2031-ből is kiderült, hogy szeret akár közhelyes mondatokból építkezni, általában ezek „elemelkednek”, többlet tartalmakra tesznek szert, olykor azonban lehet olyan érzésünk, hogy megragadnak a szappanoperák szintjén. Nyilván Vörös Róbert dramaturgnak is szerepe van abban, hogy jól játszható darab áll össze belőlük. Kovács Andrea jelmezei is leginkább a hétköznapokból elcsentek.
A hétköznapok felbolydult világáról, káoszáról, zaklatottságáról, kiutat kereső kiúttalanságáról regél a produkció. Máté Gábor rendezése remekül megmutatja hogyan fordulnak ki emberek önmagukból, vagy tán éppen ekkor önmaguk, hogy aztán „visszanormalizálják” azt a helyzetet, ami közel sem biztos, hogy normális.
A közönség nagy tetszéssel fogadja a produkciót.
