Bán Bálint a szenvedés és a hatalmas testi- és lelkierő megtestesülése a Leláncolt Prométheusz címszereplőjeként. Sziklához láncolva rendületlenül áll és áll, gondolkodik, érvel, küzd. Körülötte a társadalom képviselői segítően vagy elvetemülten reagálnak a hősre a Szkéné Színházban, a Tér 12 ősbemutatóján.
Prométheusz pedig dekkol és dekkol, nem is tehet mást, hiszen a főisten Zeusz büntetéseként sziklához cövekelték. Tolókocsin begurítható talapzatra állították, és a látványért felelős Radetzky Anna olyan ügyes alakzatban tekertetett köré fehér ponyvát, mintha az mázsás súlyú szikla lenne, és iszonytató erővel nehezedne rá. A lábai eltűnnek benne. Az izmos, erős hőshöz méltó felsőteste kilátszik belőle. Valóságos koreográfiája van annak, amit vele Bán csinál, feltehetően a mozgásért felelős Lehel Vilmos intenciói szerint is.
Beszédes felsőtest
Az eseményeknek és a hangulatnak megfelelően ez a test megfeszül vagy elernyed, ide dől, oda dől, újra függőlegesen áll, mint akár a gerincesség szobra. Ám közel sem mozdulatlan szobor, hanem olyan, amelyik moccanatlan lábbal is szinte olyan beszédessé válik, mint az arc, a mimika. Gondolatokat, lelkiállapotot is kifejez. Ha úgy tetszik, divatos szóval, fizikai színház. Alapos fizikai felkészültség kell hozzá az biztos. Meg színészi is. Nem csak Prométheusz, hanem Bán is fényesen kiállja a próbát.
Közel sem Aiszkhülosz klasszikus drámáját látjuk egy az egyben. Fenyvesi Orsolya ez által ihletetten a mára hajazó, áthallásoktól nem tartózkodó, abszurd darabot formált belőle, akár szleng szavakat is használva, komoly lét- és filozófiai kérdéseket leleményes könnyedséggel is felvetve. Humort plántált a tragédiába. Meglepetéssel szolgál az előadás befejezésekor, Hodászi Ádám dramaturggal és Viktor Balázs rendezővel együtt, aki érezhetően igencsak játékkedvre ösztönözte a színészeket. Az előadásról lerí a fantáziával, örömmel végzett próbamunka, a színészek ügybuzgalma, az, hogy kedvelik, fontosnak tartják a szöveget. Hogy például számukra is kérdés, milyen mértékű áldozatot érdemes hozni, és mi az, ami már senkitől nem várható el, vagy esetleg egyenesen kontraproduktív. Milyen módon és mértékben érdemes ellenállni a hatalomnak? Netán ez nem torzíthatja-e az ellenállókat is?
Az emberi kapcsolatok stációi
Nagypál Gábor három szerepet is adva, eljátssza emberi kapcsolatok stációit. Azt amikor Prométheuszt még barátnak tekinti, azt amikor már nem feltétlen, de azért segíteni akarnak neki, és azt amikor a hatalom mind fenyegetőbb volta miatt jobbnak látja nem törődni vele, elkullogni, faképnél hagyni őt. Előtte elmésen szikrázó szópárbajokat vív vele. Nem ritkán meglehetősen szarkasztikusakat, gunyorosakat, epéseket. Akár szóval döfnek lándzsát a másikba. Vagy élvezettel tornáztatják az agyukat. Kard ki kard, de gondolatokkal. Felhevülnek a vitatkozásban. Prométheusz azért bűnhődik, mert lehozta az embereknek az égből a tüzet, ők viszont a szópárbajuktól tűzbe jönnek. Meghányják-vetik például a szabadság, a demokrácia kérdését. Azt, hogy lecövekelve, leláncolva lehet-e valaki szabad, és mozgásában egyáltalán nem korlátozottan ellenben rab? Hogy mi az amit a hatalom már nem engedhet meg magának, amitől átszakadhat a gát? Vagy netán mégiscsak mi az amit megtehet, bár ellentmond minden józan észnek, és igencsak sérti az emberek érdekeit?
A kiszolgáltatottság természetrajza
Ió szerepébe, Sztarenki Dóra helyett, tökéletesen belesimulva a produkcióba, ugrott be Simkó Katalin megmutatva az elesettség, a nem múló fájdalom, a totális kiszolgáltatottság természetrajzát. Pallagi Melitta Ökeanidaként naiv, üde bájjal, kívül akar maradni e „mai kocsmán”, majd amikor valamennyire azért tisztába jön azzal, hogy mi történik körülötte, akkor már szántszándékkal is.
Az Erőszak szerepében az impulzív és olykor félelmetesen felhangosodó zenét is író Bánki Mihály és Erőként Lehel Vilmos velünk szembe fordulva Brecht darabok songjaihoz hasonlatos keményen rideg dalokat harsognak a mikrofonba a világ és az ember csúfságáról, amit az előadás kellőképpen kidomborít. De azért azt is, hogy mégiscsak, ha óriási áldozatok árán is, lehet ellenállni, profán módon mondva, széllel szemben pisilni, küzdeni, meg-megpislantva a fényt az alagút végén.
