A Leenane szépében két magányos ember, anya és lánya, Mag és Maureen szövetkezik egymásról szinte a bőrt lenyúzó társas magányra. Az idegek felőrlésére. Nehezen viselik el, gyűlölik a másikat, de elszakíthatatlannak tűnő, mondhatni halálos kötelék is van köztük, ami fekete humorral is társul Martin Mcdonagh darabjában, a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kezdéskor a teátrum Játékszínébe Máhr Ági a lepukkant szoba-konyhában beleül egy hintaszékbe. Elárvultan ringatni kezdi magát benne. Mintha ősidőktől ott ülne Mag Folanként, és akkortól öreg is lenne. Mint egy lepusztult ősanya. Feldúlt ábrázatú, borzolt hajú, kegyetlen tekintetű, de olykor játékos, kaján mosoly is átfut az arcán. Vénség, ám gyerekes is. Óriáscsecsemő, aki az évei száma miatt már visszatért a gyerekkorba, ápolásra, ellátásra szorul. Gyámoltalan, mégis szívós.
Kegyetlen, de huncut is
Nagy színésznők szerepe. Máhr úgy formálja meg, olyan belülről fakadó kétségbeeséssel, annyira elárvultan, hogy még meg sem szólal, már tanulmányt lehetne írni róla. Kegyetlenül, ám huncutul is tud nézni szinte egyszerre. Erőtlenül elernyed a székben, ugyanakkor akaratosan összeszorítja a száját. Meg-megmerevedik az arca, akár a keze is görcsbe rándul, ez olykor átterjed az egész testére. Lidércesen, gonoszul bír nézni, ilyenkor félelmetes, de naivitás is árad belőle, és még így is képes hátborzongató lenni.
A megszólalásaiból is ellentétes érzelmek tetszenek ki, éles, kegyetlen, határozottan felcsattanó hangokat is kiad magából, ugyanakkor ellágyulóan szeretetre sóvárgóakat szintén, ilyenkor akár kissé a magzati pózhoz hasonlóan összehúzódik. Védtelennek tűnik, hogy aztán hamarosan megint borzongatóan megkeményedjen a hangja, villámokat szórjon a tekintete, és fenyegetővé váljanak a gesztusai.
A sikeres filmeket is készítő, Oscar-díjjal is rendelkező Martin McDonagh az elszegényedett ír szerencsétlen sorsú emberek, az elgyötörtek, a szenvedők alapos ismerője. Górcső alá veszi őket. Kinagyítja a mindennapjaikat, közszemlére teszi a kielégítetlen vágyaikat, elvágyódásukat, megkeseredettségüket, másokra, de akár magukra is kivetített gyűlöletüket.
Kilátástalan helyzetűek
Különös, hogy ez a távolinak tűnő vidék milyen ismerős nekünk. Nem véletlen, hogy a Madách Kamara Színházban A Piszkavas címmel több mint húsz éve bemutatott Leanne szépe kiugró sikerszériát ért meg, ahogy például a Radnóti Színházban A kripli ugyancsak. A Vaknyugat a Pesti Színházban, majd az Átriumban is hódított. Két kis ország lakosai egyaránt kilátástalan helyzetűnek, elcseszett életűnek érzik magukat, olyanoknak, akikkel kibabrált a sors, vagy ha úgy tetszik, elfelejtkezett róluk Isten, vagy ők róla. Ez a tragikus létérzés sajátos, abszurd humort hív elő. Azt a fajtát, amikor azon röhögünk, amin sírnunk kellene.
Prohászka Fanni Mag lánya, Maureen Folan. Negyven év körüli nő, közel sem olyan csúnyácska, mint ahogyan a szerző leírja. Viszont ugyanolyan önbizalomhiányos. Belefásult, belemagányosodott az anyja ápolásába, aki erre közel sem szorul rá annyira, mint ahogy elvárja. Nem magatehetetlen. Nem kellene totálisan elhagynia magát. Meg tudná főzni a rendszeresen követelt kásáját, teáját levesét. De nem és nem! Ő igényli a törődést, amit tán még szeretetnek is vesz.
Megcsillan a remény
A lány pedig szabadulna, de azért ő szintén menthetetlenül kötődik hozzá, akar, de esetleg nem is lenne képes más életformát folytatni. Prohászka eljátssza a totális reménytelenséget, arcán ott a kétségbeesett lemondás, de azért megcsillan a remény is, amikor Londonból haza látogat, Bodoky Márk megszemélyesítésében, az ott dolgozó Pato Dooley, aki tiszteletét teszi nála. Egy éjszaka erejéig össze is jönnek a lány szobájában. Pont akkor ébred fel az anya, amikor Pato igyekezve elkerülni őt, elosonni készül. Végig mérik egymást. Mag szúrós, féltékeny tekintetét belefúrja a férfiba, aki próbál dacos lenni. Majd előkerül a lány is, bugyiban, melltartóban, végtelenül kiszolgáltatottan. Szeretne köddé válni. Lúdbőröztető, ahogy a földön, lefelé nézve összekucorodik, mintha így láthatatlan lehetne. Az anya felcsattan, kiakad. Ő az ilyesmit nem tűrheti! Retteg, hogy elveszítheti a lányát, és akkor végképp elmagányosodva, beteszik valami öregek otthonába, ahol már gyűlölnie sem lesz kit. Később Pato leveleit nem adja át, bár ő mohó kíváncsisággal elolvassa őket, de galacsinná gyúrva valamennyit elégeti a kályhában. Pedig az azokat hozó Ray Dooley, Pato testvére, Farkas Sándor alakításában, többszörösen a lelkére köti, szentül megígérteti vele, hogy átadja őket. De nem és nem! Így Maureen utolsó kitörési lehetősége is fuccsba megy. Amikor megtudja mit művelt az anyja, annak végzetes következménye lesz.
A Madách Kamarában, Guelmino Sándor rendezésében, még piszkavassal végrehajtott, véres tettet, nyíltszíni gyilkosságot láttunk. Most Keszég László, az előadást hajszálpontosan, megrendítő feszültséggel kidolgozó rendező, és Lőrinczy Attila dramaturg, ezt valószínűleg soknak tartották. Ám azért nyilvánvaló az eddigiekből is táplálkozó, hirtelen felindulásból elkövetett emberölés. A befejezéskor már Maureen ül anyja megüresedett karosszékében, és hasonlóképpen, mint ő, fásult tekintettel ringatózik benne, nyilvánvalóvá téve, hogy nem képes szabadulni innen. Ugyanolyan magányossá, elviselhetetlenné, megkeseredetté válik, mint amilyen az anyja volt.
