Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg másodszor is az Egy diktátor születését, pedig csak néhány hete láttam. De újra bevonzott Székely Csaba darabja, Sebestyén Aba rendezése, és Galló Ernő, aki egyedül játssza. Másfél órán keresztül nevettetve bennünket, hogy egy idő tán el is borzasszon, mert érzékletesen megmutatja hogyan születnek a fölöttünk elhatalmasodó szörnyetegek.
Aki nem az elsők között megy be a nézőtérre, annak fel sem tűnik, hogy Galló már bent ül, hiszen teljesen civilben van, vászonnadrágban, pólóban, beolvad a közönség közé. A Gyulai Várszínház kamaratermének nézőterét úgy rendezték be, hogy háromnegyed részben körbevesszük a játékteret, a maradék egy pulpitus, ahol színészként, vagy éppen diktátorként, ágálni lehet. Jelentése van annak, hogy közülünk szólal meg Kopács, a magában bizonytalan, sok tekintetben frusztrált fiatalember, akinek nincs sikere a lányoknál, meg úgy általában sem nagyon. De azért színész akar lenni. Nem nagyon bízik benne, hogy felveszik az egyetemre. Amikor pedig ez mégis megtörténik, továbbra is erős kételyei vannak, de azért már kezd elszállni vele a ló. Kezdi magát különlegesnek, nagyszerűnek, előbb-utóbb zseniálisnak képzelni. Elindul felfelé a lejtőn, ami hamarosan förmedvényes emberi lejtmenetté válik.
Bohóckodik, macerálja a nézőket
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában, amit először a kisvárdai színházi fesztiválon láttam, ahol Galló megosztva meg is kapta érte a legjobb férfialakítás díját, a remek színész a telivér komédiázás, a jó értelemben vett vérbő ripacséria teljes eszköztárát felvonultatja. Bohóckodik. Macerálja a nézőket. Egy fiatal nőt még fel is állít, és rá áll a székére, hogy aztán azt jókora nevetés közben buzgón látványos mozdulatokkal letörölgesse. Bele-beleiszik egy ásványvizes üvegbe, de annak a kupakját mindig egy férfivel csavartatja vissza. Megteszi ezt akkor is, amikor már diktátorrá vált, majd lazán fölényeskedve megjegyzi, hogy „ugye megmondtam, hogy azt csinálod, amit akarok!”
A történet szerint látjuk, ahogy Feri bácsi, a nagy színész, az osztályfőnöke okítja, gyepálja, kikupálja, megtanítja azokra a színészi eszközökre, amik majd igencsak jól jönnek neki, amikor szónokol. Galló egy interjúban elmondja, hogy szerinte a diktátorok a maguk nemében szintén bohócok. Azt már én teszem hozzá, hogy bohócot csinálnak magukból és az emberekből is.
Általában alacsonyak és frusztráltak
Galló még arra is figyelmes lett, hogy általában alacsonyak, és valami komoly frusztrációban is részük volt, vagy van, éppen úgy, mint rendszerint a nagy komikusoknak. Ezzel a témával ment Székely Csabához, hogy írjon neki darabot, így született a rászabott remek monodráma. Galló is alacsony, nagyrészt kopasz és köpcös is. Ebben a szerepében, a darabbeli Kopácsként, mindebből erényt formál. Megmutatja, hogy a diktátorok súlyos önképzavarral küzdenek, vásárian ripacsok. Önbizalomhiányból eredően is kiabálnak, miközben agyafúrtan manipulálnak. Mesterségesen veszélyérzetet keltenek, hogy azt sulykolhassák nap mint nap, csak és kizárólag ők képesek megvédeni az embereket. Töpszliségük dacára akarnak óriásokká válni, és ez bizonyos értelemben sikerül is nekik, miközben a józanságukat megőrizni képes emberek szemében, bár lehet, hogy nekik is félniük kell tőle, a törpébbnél is törpébbek. Megvetett senkik.
Galló egyszerre tudja megmutatni a komoly pszichológiai-eset senkit és a veszedelmes szörnyeteget, aki a pulpituson ágál, hamisan érvel, fenyegetőzik, a szó szoros értelmében és átvitt értelemben ugyancsak. A mellét döngeti, az öklét rázza, igyekszik mindenkit felülmúlni, miközben vannak akiknek a szemében nagyon is alul marad.
Csúfondárosan kinevettet
Végig nézhetjük a totális eltorzulás elborzasztó természetrajzát. Galló utánoz, kifiguráz is néhány „megvalósult” szörnyeteget. Csúfondárosan kinevetteti őket. Ugyanakkor az általa alakított Kopács mind veszedelmesebbé válik, egyre inkább „elharapódzik”. Az a szép lány, akire a felvételijén ráhajtott, de ő sem akkor, sem később rá sem hederített, és azóta tévébemondónővé vált, most előszeretettel dörgölődzik hozzá. A lakására invitálja a sokak által megcsodált, gyűlöletkeltően uszító beszéde után.
Székelyt régóta foglalkoztatja a hatalom természetrajza. Remek monodrámát is írt már róla, Szeretik a banánt, elvtársak? címmel, amit éppen az a Sebestyén Aba adott elő kiválóan, aki ezúttal az Egy diktátor születését rendezte. Gallóval együtt az előadás végén erőteljesen érzékeltetik, hogy bármennyire is rémes ez, bármennyire is leáldozik egy-egy förmedvény csillaga, diktátorok újra és újra születnek, elhatalmasodnak és ismét, fölöttébb hasonló módszerekkel, sikerül megtéveszteniük az embereket.
