A Balaton első nyári, szellemiségében is egyedi magánszínházát, a Panoráma Teátrumot egy rendező hölgy alapította, akinek életútja legalább olyan izgalmas, mint a balatonberényi színház első színdarabja. Danielle Dutombé sikeres modell volt, színésznő, író, rendező, akinek hitvallása a groteszk színházi nyelv.
Nem ez az első színházad Magyarországon…
2015-ben férjemmel, Jürgen Kramerrel, aki a hannoveri színművészeti egyetem professzora volt, Magyarországra költöztünk és megalapítottuk a “Budapester Ensemble Club Theater” egy német nyelvű magánszínházat Budapesten, a Damjanich utcában, a Városliget mellett. Sajnos a férjem, tavaly szeptemberben, hirtelen meghalt, így a német színdaraboknak nem volt már főszereplője. Ezért úgy döntöttem, hogy Balatonberényben, a saját telkemen, egy szabadtéri színházat nyitok, és ezúttal csak magyar nyelvű előadást hozok létre.
De hát te magyar vagy, nem Danielle?
Nem, én német vagyok, mert Berlinben születem, ott is nőttem fel, német az anyanyelvem, de az édesanyám magyar művésznő, Jenei Irén, a magyar színháztörténet utolsó élő legendája, 102 éves, a Királyi Színiakadémia növendéke, Csákányi László osztálytársa, Makay Margit tanítványa volt. Édesapám francia, a berlini állami televízió rendezője volt.
Édesanyádtól tanultál meg magyarul?
Nem igazán. Amikor 18 éves voltam, szerelmes lettem egy „szép magyar Jánosba” Ez 1973-ban a Berlini Viten, egy Bergendy koncerten történt, ahol megismerkedtem a magyar fiúval, akivel Magyarországra is költöztem és ő lett az első férjem. Ekkor tanultam meg magyarul. A szerelem tíz év után véget ért. Amikor már nem volt olyan „szép János”, /nevet/ akkor elváltam tőle, majd visszamentem Németországba.
Majd újra visszatértél Magyarországra. Mi történt a távozásod és az érkezésed között?
Sok-sok év. Még a budapesti évek alatt elvégeztem Köllő Miklós rendező-koreográfus színházművészeti iskoláját, ahol elsősorban mozgásszínházat tanultam, ez meghatározó volt számomra. Tanultunk klasszikus és jazzbalettet, mimtechnikát, akrobatikát, színészmesterségtant, drámaelméletet. Ezt az irányt elsőként ő képezte Magyarországon, úgynevezett phizikai színészként, színpadi művészként szereztem diplomát. Később Bécsben tanultam Samy Molcho pantomim művésztől testbeszéd-kommunikációt, a non-verbális kommunikáció fontosságát, a szem, és a testrészeink különböző jelzéseinek üzenetét. Belgiumban már én tanítottam a fiatal politikusoknak testbeszédet, hogyan kell mozogni egy mikrofon mögött és hogyan lehet leolvasni a másik ember testbeszédéből, hogy valójában mit akar. Mert az ösztönös mozdulatok sokszor hívebben tükrözik az igazságot, mint a szavak. Később elvégeztem Münchenben a rendező és színész szakot, ott is tanultam beszédtechnikát. Éveken át dolgoztam szinkron rendezőként Németországban. Tíz évvel ezelőtt pedig Magyarországra költöztünk. A célunk a színház alapítás volt. Először Budapesten, most itt, Balatonberényben.
Azért merész vállalkozás itt Balatonberényben egy színházat létrehozni. Arról nem beszélve, hogy a megvalósítása sem lehetett egyszerű, itt a szőlőhegy tetején.
A férjem emlékére született ez a szabadtéri színház. Volt azért egy kis segítségem, megismerkedtem a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház művészeti vezetőjével és színészeivel. Különleges, érdekesen gondolkozó rendezőket kerestek és néhányan már ismerték a megszokottól eltérő budapesti színdarabjaimat. Felmerült, hogy rendeznék-e a színházukban is, ha eredményes és sikeres lesz ez az első együttműködésünk e darab kapcsán. Kialakult köztünk egy jó kapcsolat, a jelmezeket is tőlük béreltem, valamint a színészek közül is többen a zalaegerszegi színházból szerződtek hozzám a nyárra. Várható, hogy a következő évadtól komolyabb kooperáció lesz a két színház között.
Izgalmas balatoni program, sőt úticél lehet a Panoráma Teátrum a Balatonberényi szőlőhegy tetején. A hihetetlen panoráma mellett, a szórakoztató, groteszk színdarabot, a „Casanova – A nyuszi illata” címmel ezen a nyáron 12 alkalommal láthatja a közönség. Te írtad?
Egy német, filmrendező barátom írta az alapsztorit egy dokumentumfilmhez. Ebből az anyagból írtam ezt a komédiát.
Számomra érdekesek a széles gesztusok, az erőteljes karakterteremtés, látványos mozdulatok és az érzelemdús teatralitás. Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a darabban?
Azt tudni kell, hogy az én stílusom teljesen eltérő a megszokottól. Az előadás kívül esik a hazai színházi kultúra fősodrától. Az én stílusom a groteszk, és a testbeszéd fajsúlyosan jelen van a darabjaimban. Nálam két nyelven beszélnek a színészek, egyrészt az akusztikus nyelven, ezesetben magyarul, másrészt testbeszéddel. Mozgással is kifejezik az érzéseiket, tehát vagy beszélnek, vagy mozognak.A tánc, az más. A tánc, az tánc. De ez az egész a színpadon egymásba folyik. Különleges, extrém, izgalmas. Sokirányú koncentrációt, gyors váltásokat igénylő műfaj a miénk.
Miért éppen Casanova?
Casanova születésének áprilisban volt a 300. évfordulója, 1725-ben született Velencében. A darab Casanova utolsó pár évéről szól, utolsó éveiben a Dux kastélyban élt, ez Prága mellett van 80 km-re. Casanova nevét az egész világ ismeri, és mint első darabom itt, legyen egy komédia, gondoltam ez jó premier lesz! Eddig úgy tűnik, jól gondolkodtam. E darab kapcsán megismerik az „én izgalmas, groteszk játszóteremet”.
A groteszk, mint műfaj, itthon nem tartozik a megszokott színházi nyelvek közé.
Ez az én stílusom, a groteszk színház. Én mást nem csinálok. Itt, Balatonberényben nagyon őrült jelmezeket láthat a közönség, gyönyörű szép a helyszín, látni lehet az egész Balatont. Ebbe az előadásba beleépítettem különféle táncokat, pantomimt, testbeszédet, a színészek játéka is más, kicsit groteszk, csodatörő pillanatokkal eltúlzott, úgy hogy a figuráknak van egy erőteljes, sajátos kifejezésmódja. A magyar fordítás kifinomult, egy régi barátom Horváth Péter dramaturg és író nagyon jól eltalálta az intelligensen humoros szöveg lényegét. A szöveg kifinomult, intelligensen humoros, nagyon sokat nevetnek a nézők, de ez nem az a fajta combcsapkodós röhögés. Miközben színházi nyelven megfogalmazott művészi képeket és metafórákat látnak a színpadon, életre kel az anyagi-testi ösztönvilág.
Ettől is annyira groteszk, miközben egy-egy jelenet olyan, mint egy megkomponált, szép kép… De mitől pikáns?
Hát Casanova nem volt egy unalmas férfi… de az ágyjelenetet is teljesen átvariáltam, az is groteszkül lett pikáns.
Honnan jön ez a groteszk megközelítésed a témáknak?
Színész családból származom. De igazán nagy hatással még itt, Magyarországon Köllő Miklós pantomim művészete volt rám, a testbeszéd, ami a semmiből teremt valamit, mégis egy egész történetet elmondhat az ember. Az összes tanulmányomnak az egyvelege, a pantomim, a beszédtechnika, a testbeszéd, a színészetem és a rendezői gondolkodásom, de lehet még ehhez a múltamból a modellkedésem is hozzátett… Én magam előtt festmények sorát látom, amely a végén elmesél egy történetet, akár a (Fingerkino) ujjas-mozi. Mikor sok-sok fotó gyorsan jön egymás után és egy film lesz belőle. Nálam minden egyes festménynek van mondanivalója és ezért is kezdődik a darab úgy, hogy Casanova fest. (Véletlen, hogy a “Casanovát alakító színész, Bellus Attila egyúttal tehetséges festő is.)
Ez így együtt alakította az egyedi, csak rád jellemző, különleges stílusodat. Melyik művedre vagy a legbüszkébb?
Két éve a magyar származású Georg Tábori Clowns című darabját rendeztem a Gólem Színházban. Ez egy végletekig groteszk mű. Érdekes, hogy csak egy zsidó színház engedett be ezzel a produkcióval. Ez a darab a rasszizmusról és a félelemről szól, mindenről, ami más vagy idegen és hopp’ bekerül az elvárosok kapitóliumába. Tábori darabja ma talán még aktuálisabb, mint amikor 1972-ben megírta. A 12 Magyarországon rendezett színdarabjaim között a Bohócokra „Clowns”, a Casanoára és a balatonberényi színházamra vagyok a legbüszkébb!
