Súgás egyfajta segítő tevékenység is egyben. Mivel minden színész, minden darab és próbafolyamat más és más, így a segítségnyújtás formája is egyedi. Csesznek Judit azt vallja, hogy a szöveg értelmezése rendkívül fontos, mert a színész akkor tudja biztonságosan a szöveget, ha azzal is tisztában van, hogy miért mondja.
– Tizenöt évesen mi szeretett volna lenni?
– Ének-zenei gimnáziumba jártam. Népdalokat énekeltem, rengeteget szerepeltem. Nyertem énekversenyt is, de mégsem tudtam, mi szeretnék lenni.
– Hogyan lett a dalolásból súgás?
– A volt férjem operaénekes lett, ez már egyfajta beugró volt a színházi világba. A barátaim, osztálytársaim közül is voltak páran, akik a Színművészeti Főiskolán végeztek, kialakult egy jó kis színházkedvelő társaság. Közben férjhez mentem, szültem, majd elvégeztem levelezőn a Szegedi Tudományegyetemen a kommunikáció–könyvtár szakot. Egyszer felhívott egy ismerősöm, hogy nem ismerek-e súgót. Épp állást kerestem, így azonnal rávágtam, hogy igen, én ráérek. Így kezdtem 2009-ben a súgói karrieremet a Budaörsi Latinovits Színházban.
– A súgónak mi segít a múltjából?
– Ez munka leginkább empátia, emberismeret, pszichológia, figyelem, önismeret és egy másfajta színházi művészet. Talán a színház szeretete az, ami elengedhetetlen hozzá. Szerintem az a lényeg, hogy a színész mindig tudja, miért van a színpadon. Az, hogy mit és miért mond, vagyis a motiváció, ami engem igazán érdekel. Szerencsére erre ösztönösen rá szoktam érezni. Látom is, hogy segít a színészeknek, ha valaki elmondja nekik: azért állsz itt, mert ez volt a célod, ezért jöttél. Anyukám kicsi korom óta vitt minket színházba. Leginkább az Erkelbe, hiszen sokáig zenei vonalon mozogtam. A többit pedig gyakorlatban tanulja meg az ember. Egy biztos: figyelni kell, hogy ha bármi gáz van, mentőhálóként ott legyek.
A cikk folytatása a Pepita magazin szeptemberi számában olvasható…
