Húsba vájóan éles szatíra, meglehetősen gúnyos látlelet az emberiségről Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája. Mátray László eljátszik benne egy velejéig korrupt, képmutatóan hazug kormányzót, aki igencsak jellegzetes figurája a mai korunknak is.
Mátray az elfajzottság esszenciáját adja. Magába sűríti azt a romlottságot, amit az emberiség az idők folyamán felhalmozott. Gátlástalannak tűnik a kormányzó, akit megformál, de közben a remek színész azt is megmutatja, hogy vannak gátlásai. Színleg fennhéjázó, de belül szorong. Azért csak tisztában van vele, hogy mennyi disznóságot követett el, és mennyi szemétségre igyekszik rávenni azokat is, akik a környezetében vannak. A Bolondok tánca esetében azon röhögünk ami fáj. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján félreérthetetlenül egyértelművé teszi, hogy a világ igencsak reparálásra szorul. A darab húsba vájóan éles szatíra, meglehetősen gúnyos látlelet az emberiségről.
Tíz városban mutatták be
Lev Birinszkijnek, az Oroszországból Németországba majd Amerikába emigrált szerzőnek a darabját fenemód jónak találhatták annak idején, mert 1912. szeptember 28-án egyszerre 10 városban mutatták be, és nem is olyan kis vidéki porfészkekben, mint ahol a cselekmény játszódik. Bécsben, Berlinben, Münchenben, Prágában, Kölnben, Drezdában, Königsbergben, Frankfurtban, Hannoverben, Lipcsében. De még a következő évben színre került New Yorkban, Brnoban, sőt Budapesten is. Ez nem semmi, világsiker a világ ostorozásával. Nálunk, Sebestyén Aba kiváló rendezésében, pár éve a Radnóti Színházban mutatták be. Tán szokatlan lehetett a közönségnek, mert már nincs repertoáron. Birinszkijnek fölöttébb elege lehetett mindenből, mert nagyjából mindenkit kioszt. Hatalmon lévőket, forradalmárokat, gazdagokat, szegényeket, egyaránt menjenek a francba, karikaturisztikusan eltorzult figurák valamennyien. Kisebb vagy nagyobb mértékben bekattantak, haszonlesők, álszenten hazugok, beszűkült agyúan mániákusak, végtelenül rögeszmések. Pénzhajhászok, vagy elferdült eszme megszállottjai, meggárgyultak, egytől egyig nevetségesek, a többségük még veszélyes is, másokra, magára egyaránt. Jellegzetesen karakteres alakok, vicclapba illően eltúlzott figurák, ezért remekül játszhatók, jutalomjátékszámba mennek a színészek számára.
Tán ez a darab sikerének fő oka. Remekül játszható, parádézhatnak benne a színészek, csillogtathatják a humorukat, sőt szabadon engedhetik a ripacsvénájukat. Tobzódhatnak a deszkákon. Mutatkozhatnak akár túl soknak. Az már a rendező dolga, hogy ezt a temérdek féktelen játékkedvet mégiscsak valami mederbe terelje. Az egyéni csillogásokat összjátékká formázza. Szélesek az érzelmi amplitúdók, a nézőket gyors egymásutánban hidegből melegbe rántják és viszont, a vidámság és a megrendítő fájdalom váltakoznak. Ezúttal a rendező, Bélai Marcell, Kiliti Krisztiánnal együtt, némiképp átírták a darabot a mai viszonyokra. Még inkább kiéleztek néhány szituációt, mondatot, bár az eredeti szöveg is meglehetősen aktuális.
Egyik szereplő kutya, a másik eb
Szalma Hajnalka a kormányzó feleségeként ugyanolyan minden hájjal megkent, mint a férje. Göllner Boróka, a kormányzó első házasságából származó lányaként szintúgy. Ahogy a sógornője, Gajzágó Zsuzsa alakításában, ugyancsak, és Korodi Janka titkárként. Egyik szereplő kutya, a másik pedig eb. A forradalmárok és álforradalmárok, akik csak mímelik, hogy azok, sem különbek a pozícióban lévőknél és „csatolt részeiknél”, akiket Erdei Gábor, Nagy-Kopeczky Kristóf, P. Magyarosi Imola, Pignitzky Gellért, Derzsi Dezső, Kovács Kati, Varsányi Szabolcs alakítanak. Goldmann zsidóként, Márton Lóránt-László, Nyikita öreg parasztként Pál Ferenczi Gyöngyi szintén igencsak megérik a pénzüket. Szép kis siserahad vonul fel a deszkákon. Lerí az arcukról a félelem, a megrökönyödés, vagy a felhorgadás, a pusztító gyűlölet, a féktelen düh. Szőke Zsuzsi jellegtelenül rideg hivatali szobát tervezett legfőbb díszletül. Lokodi Aletta jelmezein is kiüt a szereplők lelki sivársága.
Akarna némi mozgolódást
Az alapszituáció szerint Oroszországban, az 19005-ben zajló forradalom idején vagyunk. De az adott kormányzó városában nem történik semmi különös, így ő is akarna némi mozgolódást, hogy igényelhesse és lenyúlhassa a forradalmárok elleni harcra fordítandó pénzt. Fölülről iparkodik szervezni a látszólagos forradalmat. De közben azért vannak a városkában hőzöngők, változást akarók, akik gyűléseznek, buzgó hevülettel közhelyeket pufogtatnak. Felhergelik egymást és magukat, ám csak kiderül, hogy ők is leginkább a saját malmukra akarják hajtani a vizet, kényszerképzetektől, rögeszméktől szenvednek. Olyan nagyon tán nem is ellenségek, tulajdonképpen egy gyékényen árulnak. Mind ennek a tébolyító vircsaftnak a részei. Amikor megérkezik Pálffy Tibor elszántan kemény Dernov tábornokként, abszolút rendet vág. Fenyít, parancsol, katonai diktatúrát gyakorol. Még félelmetesen dermesztőbb lesz minden, mint eddig.
Lev Birinszkijnél nincs pardon. Kioszt bárkit. Megmutatja, hogy az eszmékből rögeszmék lesznek, hogy minden eltorzul, marad a gyűlölet, az egymásnak feszülés, az egymást nem értés, a posványos állóvíz. A bemerevedett viszonyok nemigen változnak, sem a köz, sem a magánéletben.
Szép kis „állatsereglet.” Pénz- és érdekhajhász alakok, állandóan telhetetlenek, akik emiatt képtelenek a boldogságra, az örömmel teli létezésre. Ezért olyan nyughatatlanok, emiatt vannak annyira besózva. Örök boldogtalanok, olyan önsorsrontók, akik a társadalmat is megrontják. Persze ez meg is fordítható, a romlott társadalom termel ki magából ilyen embereket. Ez a mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?, problematikája. Sajnos a több mint száz éves darab nem vált poros őskövületté, manapság is fájdalmasan aktuális és hátborzongatóan röhögtető.
