Börcsök Enikő, 5 esztendeje, az 53. születésnapja hajnalán hagyott itt bennünket. Pokoli nehéz sorsú, nagy színész volt, akinek igazán aranyfedezete volt ahhoz, hogy színpadon is döbbenetes empátiával, gyönyörűségesen játsszon ugyancsak nehéz sorsúakat.
Sokat küzdött a vesebetegségével. Ám készült a roppant feladatra, Az öreg hölgy látogatásának címszerepére. Az előadás sajtótájékoztatóján még vidám, könnyed, színesen tiritarka nyári ruhában ült és a kedve is jónak tűnt. A szerepet azonban már nem sikerült eljátszania. Az őt régen kínzó vesebetegségével ismét kórházba került. Rengetegen reméltük, hogy bámulatos akaraterejével, szívós élni akarásával, őt mindenen átsegítő önironikus, kesernyés, mégis vidám humorával, megint talpra-, színpadra áll, és onnan sugározza nekünk ismét az energiát, amiből neki igencsak sok volt. Akár dialízistől korlátozott keretek között, két veseátültetés után, is megtanult örülni a létezésnek, bezárkózós, depressziós időszakokat követően nagyon is kifelé fordulni, másokra figyelni, támogatni a rászorulókat, adni és adni magából. És mint egy Don Quijote, olyan elszántan harcolni az igazságért.
Felháborodik az érzéketlenségen
Szépen fejlett igazságérzete hozza rá a bajt, már a középiskola első évében is. Az amúgy toleranciájáról, érzékenyen empatikus pedagógiájáról híres szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba jár, melynek drámatagozatáról meglehetősen sok tehetség került a pályára. Neki nincs vele szerencséje. Jó barátságban van egy fiúval, aki valamennyi nagyobb eseményen lángot fúj. Az egyik alkalommal elvéti a mutatványt és megég. Kórházba viszik, de arra való hivatkozással, hogy már késő van, Enikőt nem engedik vele menni. Ezen az érzéketlenségen annyira felháborodik, hogy szembe köpi a kollégium igazgatóját. Ha úgy tetszik, ez drámai vétség, másrészt az igazságérzet dühvel teli, elkeseredett, agresszióba is átcsapó felhorgadása. Ha hasonlót kell játszani, később jól jön majd ez a fájdalmas tapasztalat a színpadon.
A pedagógia nagy dicsőségére, fél óra múlva azon nyomban kicsapják. Szednie kell a cókmókját, ekkor, úgy látszik, már nem annyira fontos, hogy késő van. Ez meghatározó élményévé válik. Másik iskolába, másik városba kell mennie, keserves a következő két-három év. De soha nem bánja meg amit tett, karakán megnyilvánulásnak tartja.
Karakán, szókimondó felnőtt is lesz belőle. A főiskola után abszolút úgy cselekszik, ahogyan az érzései diktálják. Az amúgy szeretett osztályfőnöke, Marton László, hívja a Vígbe. Ő azonban a szemébe mondja, hogy inkább a számára akkor izgalmasabb kaposvári teátrumhoz szegődik, amúgy másik hat osztálytársával együtt. A kaposvári színház ekkor túl van a nagy fénykorán. Több neves művész már elszerződött onnan. Ez a fiatalok számára jó is, hiszen eléggé szabad a terep, hamar főszerepeket játszhatnak. Másrészt már nem feltétlenül azokkal játszanak, azok rendezik őket, akikre vágytak, és tán ők sem tudják kellőképpen kihasználni az adódó lehetőségeket. „Megszökdösnek” onnan. Marton nagyvonalúan megbocsájtó, Enikő jöhet a Vígbe, aminek aztán tagja, meghatározó színésze marad a haláláig.
A legtöbb alakítása önmagáért beszélt
Ez persze az esetében soha nem jelent megállapodottságot, soha nem érzi úgy, hogy benne van a tutiban. Párbeszédet folytat, perlekedik imádott, olykor utált színházával. Már nem harsogóan fiatalon kapja meg a színésznők egyik álomszerepét, a Vígben Makrancos Kata lehet. Ám több minden nem tetszik neki az előadásban, és nyilvánosan is beszél róla, hogy mi és miért nem. Nem védi rutinból, méltatlanul a mundér becsületét. És mindehhez világos az okfejtése.
Szerencsére a legtöbb alakítása önmagáért beszélt. Nehéz lenne felsorolni mi mindenben volt emlékezetes Börcsi, ahogy sokan nevezték őt szeretettel becézve. A Macskajáték félszeg Egérkéjeként, bocs., hogy élek típusú, visszahúzódó, óriási szívű nőalakjaként, aki a szomszédnőjével, Orbán Bélánéval való közös nyávogásban, négykézláb mászkálva a földön, macskát játszva, totálisan feloldódik, például felejthetetlen számomra. De adta Örkény másik remekében, a Tótékban, Tótnét is, aki agyondresszúrázza a férjét, a fronton lévő fiúk főnökének, az Őrnagynak való megfelelési kényszerében, és valóságos fiók diktátorrá válik. Eltúlzott aggódásával, monumentálissá növő anyai féltésével, a hozzájuk nyaralni jött Őrnagy előtti feltétlen hajbókolásával, egyszerre tragikus és komikus, ami fölöttébb jól állt neki. Tán a tragikomédia, a groteszk volt az igazi közege, szerette megmutatni a dolgok fonákját, boldog pillanatban is az ürömöt, bánatban is a megcsillanó öröm lehetőségét, az életkedvet.
Egy autista sorsát tárta elénk
Szerette hidegből melegbe rántani a nézőt és fordítva. Így volt ez annak a monodrámának, a Nemsenkilénynek az eljátszásakor is, amit önmagának írt, és a Trafó befogadásra nyitott közönsége előtt mutatott be. Egy autista sorsát tárta elénk, megmutatta egyediségét, öntörvényűségét, örökre megmaradó gyermeki lelkét, kiszolgáltatottságát, szerethetőségét, elveszettségét. Félve mondom, hogy csillogtathatta sok irányú színészi képességeit, lehetett bravúros, mert ez nála soha nem volt öncélú. Valamennyi megnyilvánulásával közölni akart valamit. És ehhez eszes lényeglátása visszafoghatatlanul erős emóciókkal párosult
Játszotta Máriát Nádas Péter megrendítő drámatrilógiájának első részében, a Találkozásban, a Pesti Színházban. Egy asszonyt, aki átélte „a világ legszebb szerelmes történetét”, az ötvenes évek rémségeit, és kiadós hallgatás után, meghalt szerelme felnőtt fiának, egy mélyről felfakadó vallomásban, elmond mindent. Valaha Ruttkai Éva adta ezt az addigi feladataitól merőben eltérő, nehéz sorsú nőt. A darab miután vége a vallomásnak, a fiú rituális mosdatásával, átvitt és a szó szoros értelemben vett, meztelenre vetkőztetésével, megtisztulással, teljes kitárulkozással végződik. Illett ez Enikőhöz, akinek oly magától értetődően a sajátja volt színpadon, filmen, tévéjátékban és civilben egyaránt az őszinteség.
Bartók mondta magáról, hogy teli puttonnyal kell elmennie. Börcsök is teli puttonnyal kényszerült elmenni, már soha nem tudhatjuk meg, csak sejthetjük, milyen kiváló lett volna idős színészként. Nagy művész, remek ember volt.
