Öt ember szinte lenyúzza egymásról a bőrt. Meg-megáll bennük az ütő. Feszítik a húrt. Szópárbajt vívnak. Mindinkább idegzsábák. Fullánkosak. Gunyorosak. Mély csendeket teremtenek, hogy aztán újra kifakadjanak.
Egy éjszakába nyúló este totálkárosak lesznek a Pókfonálon előadásában a Miskolci Nemzeti Színházban, Rusznyák Gábor ütős rendezésében. Lelkileg kiütik egymást. Kivetkőznek önmagukból vagy éppen hogy ekkor önmaguk. Kimutatják a foguk fehérjét. Két házaspár tagjai győznek egymáson és kerülnek padlóra egy estéről éjszakába nyúló belemenős „szeánszon”, egy szoba mind szűkebbnek tűnő falai között. Bekerül közéjük még egy nő. Ő is beszáll a lélekőrlésbe, ráadásul pszichiáter, és még magyarázza is a szituációt. Tudálékos „szóömlenye” van.
Alexandru Popa, a nevezetes bukaresti Bulandra Színház vezető dramaturgja biztos színpadérzékkel feszültséggel teli darabot, sebezhetően emberi alakokat, színészeknek akár jutalomjátékként is szolgáló művet írt. Kitárhatják a lelküket. Megmutathatják hogyan tudják a tragikumot groteszkbe hajló humorral vegyíteni. Jókora, dermesztő csendek megteremtése is szükségeltetik. És a totális kiborulás képessége ugyancsak.
Egy éjszaka alatt teszik taccsra egymást
A szerző feltehetően sokat tanult a néhai jeles amerikai drámaíró nemzedéktől, például Albee Nem félünk a farkastól című darabjában szintén egy éjszaka alatt teszik két házaspár tagjai taccsra egymást. O’ Neill Utazás az éjszakába című „lélekölőjében” egy család tagjai marnak egymásba kiborítóan, ugyancsak egy szoba falai által körülhatároltan. Most Rusznyák tervezte a szobát, a rendezéseihez gyakran kigondolja a díszletet is. Modern ez a szoba, hidegen fehérek a bútorok, nincs bennük semmi személyes, olyan steril hatást keltenek mintha orvosi rendelőbe lépnénk be. Tihanyi Ildi jelmezeiben sincsenek színek, csak fehérben és feketében vannak a szereplők. Mindkettő lehet a gyász „színtelen” színe. Ez a színtelenség pedig a sivár élet megmutatkozása.
A kezdetben meghökkentőnek tűnő történet szerint, Andu, Lajos Sándor alakításában, az éjt nappallá tevően güriző, éppen elaludt feleségét felkelti azzal, hogy holnap reggel még elviszi a gyereket az iskolába, de aztán itt hagy csapot-papot, és kolostorba vonul. Nem egy-két hétre, nem is néhány hónapra, örökre. A pénze zömét már átutalta a felesége számlájára, hogy ne szűkölködjenek, aláírt szükséges meghatalmazásokat, mindent elrendezett, aztán reggel uccu neki. Alma, Fazakas Júlia megformálásában, hitetlenkedve néz ki a fejéből. Dörzsöli a szemét, hogy álmodik-e? Mondja a férjének, hogy ugyan már ne viccelődjön, ő holtfáradt, és reggel megint dolgozni kell mennie, muszáj aludnia. De Andu köti az ebet a karóhoz. Alma csodálkozó megrökönyödéssel bámul rá, mint borjú az új kapura. Igyekszik győzködni. Alkudozni, hogy legyen csak ez egy hosszabb-rövidebb elvonulás. Amikor nem jutnak dűlőre, segítségül telefonon hívja a baráti házaspárt, Loryt és Petrut, Prohászka Fanni, illetve Simon Zoltán megszemélyesítésében. Tán nem kellett volna, mert sikerül sebtében sokat rontaniuk a helyzetükön.
Kiborul a bili
Most már mindegyiküknél igencsak kiborul a bili. Kiderül, hogy a főorvos Petru a kórház pszichiáterével csalja Loryt. Általános a döbbenet. Megemelkednek a hangok, ingerülten felpörgetettekké válnak a gesztusok. Keresztül-kasul hibáztat mindenki mindenkit. A színészek mesterien adják a kiborulás „áriákat”, duetteket, a ki kinek a pártját fogja éppen, kitől pártol el „társasjátékot”, miközben kieresztik a fullánkjaikat.
Időnként csaknem festői látványként megvilágosodik a színpad üvegfallal elzárt háttere, ahol jelentőségteljes némasággal elsétál egy szerzetes, előre vetítődik Andu jövője, amitől nem tágít. Majd betoppan Doroteea, a pszichiáternő, Edvi Henrietta megszemélyesítésében. Na ebből aztán végképp lesz haddelhadd! Valamennyiük alatt meginog a talaj. Befejezésül még a csillár is inog, annyira bizonytalanná válik minden.
Nem krimi, lélektani dráma, de azt hiszem, hogy nem illik elárulni a végét.
Mélyre ásnak magukban, kitárulkoznak a színészek. Elénk tárják a döntés nehézségének, a döntésképtelenségnek a gyötrelmét. A változtatás nehézségét, a traumák kezelését, vagy gyógyíthatatlanságukat. A nézőkben is temérdek mindent felszínre hozhat a felkavaró előadás.
