30 esztendős a Richter család cirkusza, a legnagyobb, és minden bizonnyal a legnívósabb, hazai utazó társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz. A mostani, jubileumi műsorukban is alaposan kitettek magukért, a számok jelentős része világszínvonalú.
A zászlóshajó, szó szerint is, mert szeret lóháton zászlót lobogtatni, jó ideje ifj. Richter József, akinek a cirkuszalapító édesapja, Richter József 2012-ben adta át az igazgatás stafétabotját, de változatlanul jelen van az előadásokon. Előfordul, hogy ő hajtja a lovakat, figyel bármire, fellépőkre, közönségre, afféle mindenes, volt, hogy fűtést is szerelt, hiszen családilag öröklött alapon a zsigereiben van a cirkusz minden „porcikája”.
Ifj. Richter felújította a fölöttébb gyors iramú lovasakrobata számot, azt amiben a Richter Csoport tagjai szépséges lovakon vágtázva különböző kunsztokat mutatnak be, akár nyargalás közben egyik paripáról a másikra hátra szaltót, vagy egymáson hárman is állnak a száguldó lovon, az egyikük egy nyolc éves kissrác. Ja kérem, már a jövő nemzedéke is helyet követel magának. Közben a nézőtéren ott ül a mama is, Carola, a híres német Renz Cirkusz igazgatójának a lánya, sőt a 92 éves nagymama szintén nagy figyelemmel kíséri az eseményeket. Ifj. Richter testvére, Flórián nincs itt, neki saját utazó cirkusza van, mindketten, de külön-külön, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első helyezést értek el, amit ott Arany- Bohóc-díjnak hívnak.
Vannak más rangos díjakkal rendelkezők a műsorban, de végül is az a legfontosabb, hogy mit látunk. Például Elisa Cussadie egészen valószínűtlen helyzetekbe képes össze-visszatekerni a testét, a lábát például „fölvezeti” a hátán, aztán elől még le is hajtja az asztal lapjáig, amin ül, miközben a másik lába is ott a nyakában. Utolsó attrakciójaként egy meglehetősen kis üvegdobozkába préseli bele magát. Jó néhány hasonló számot láttam, kínai, mongol artisták káprázatosak tudnak lenni ebben a zsánerben, de általában kényszeredettnek éreztem a mosolyukat. Azt láttam, leplezni próbálják, hogy ez fáj nekik, és gyakran egyáltalán nem tartottam esztétikusnak a mozdulataikat. Cussadie viszont igézően nőies marad, egyenesen csábos. Ironikus gesztusai, arckifejezései is vannak, hogy hát nem akkora dolog ez kérem, tulajdonképpen ennél természetesebb nincs is, tessék ide sütni, a bokám ugyanolyan mutatós a nyakamban, mint tűsarkú cipőben. Elképesztő helyzetekben is testbeszéddel, mimikával laza könnyedséggel kommunikál a közönséggel. Nem azt érzem, hogy fáradtságos, izzadtságos munka amit csinál, hanem, hogy játszik mint egy színész. Nem csak bombanőt alakít, hanem olyan szuper nőt, aki laza könnyedséggel olyasmiket is megcsinál, amiket más nem, és ezzel simán elkápráztat mindenkit, ráadásul még humora, öniróniája van. A kunsztok amiket csinál, pusztán önmagukban pokoli nehéz tornamutatványok lennének. De a remek előadásmódja már művészet, ahogy általában a cirkuszt is az előadásmód teszi azzá.
Az az igazság például, hogy láttam már nagyobb kunsztokat annál, mint amiket a Kubai Állami Cirkusz ifjú artistái ugródeszkán és rúdon bemutatnak, bár közel sem csinálnak keveset, de amilyen virgonc jókedvvel, kiadós élvezettel, sármmal, bájjal teszik, amilyen empatikus érzékenységgel a négy fiatalember bánik a Miami Flow csoport egyetlen hölgy tagjával, az magával ragad. Pozitív életszemlélet, tettrekészség árad belőlük, lerí róluk, hogy imádják amit csinálnak.
Ez lerí az olasz bohócról is. Christian Folco már valaha fellépett Richteréknél, és bár már jócskán kinőtt a gyerekkorból, olyan mint egy rosszcsont kölyök, aki élvezettel tréfál meg bárkit a nézők közül. Szakácsnak öltözve, pocakot eresztve, kipirult ábrázattal behív többeket a porondra. Először egyszerű zsonglőr trükköt mutat tányérokkal. Utánozniuk kell. Kinek sikerül, kinek nem. Majd kiugrik az örömében, ha valami sikerül. Ha nem, parodisztikusan utánozza az ügyetlenkedést. Hangutánzó szavak garmadájának segítségével méltatlankodik kicsit. Újra megmutatja a trükköt. A vállalkozó néző megint iparkodik. Ha most sikerül, hatványozott az öröm, ha ismét nem, fokozott a fejcsóválás. Jó a rögtönző képessége, empatikusan reagál a behívott nézők személyiségére, kicsit karikírozza őket. Ha visszabeszélnek, visszagesztikulálnak, erre is vevő, tovább építi a jelenetet. Nehezíti a feladatokat, emeli a tétet. Huncut élvezettel babrál ki a manézsba invitáltakkal, de akár őt is meg lehet tréfálni. Igazi párbeszéd ez a bohóc és a publikum között. Még egy papagájt is szóra bír, ráadásul a nézőtéren állva kezdi beszéltetni a derék szárnyast. No jó, azért ott van az idomárja is, Alessio Fochesato személyében. Valójában nyilván ő tanított be neki érthető szavakat. De olyan mókás, hogy a gyönyörűségesen színpompás madár meg a bohóc mintha szópárbajt vívnának. Ez a papagájszám Monte-Carlóban bronz-díjat, a mostani 15. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ezüstöt érdemelt. Akkor egyébként az a fölöttébb hajlékony hölgy, akiről az előbb írtam, Elisa Cussaide mutatta be, és Fochesato asszisztált neki. Most övé a főszerep. Hatalmas szeretettel bámulja a nézők fölött is röpködő, vagy akár egy kislány kezére is szálló, élő festménynek is beillő, pazar színkreációjú tollasokat, akik készséggel szárnyalnak vissza a kezére, de van amelyikük még bukfencet is hány.
A budapesti előadásokon még fellépett Andrei Pogorelov, aki az úgynevezett halálkeréken, egy vészes sebességgel forgó fémmonstrumon, a világon egyedüliként csinál előre-, hátra-, és megtekert, piruett szaltót is, közben hatalmas ugrásokat produkál, vagány elszántsággal játszik az életveszéllyel. Sajnos vízumproblémák miatt nem lehet ott az országos turné többi részén, de azért a nagyérdemű nem marad halálkerék attrakció nélkül.
Van még több minden. Mongol lovasok is vágtáznak, sőt nyilaznak a manézsban, egy spanyol hölgy, Ludmila Valla Bertini lábzsonglőrködik, és hogy még izgalmasabb legyen, meggyújtott rekvizittel is. Romy és Alex Jostmann pedig vidáman ugrabugráló király uszkárokkal rukkolnak elő. Lényeges, hogy a számokkal igencsak együtt él a kiváló zenekar, Villás György vezetésével, az énekesnő, Szabó Imola, és a konferanszié Réz Tamás, aki a váratlan szituációkra is érzékenyen reagál.
A jubileum tiszteletére a produkció végén hatalmas műtortát is betolnak a porondra, és a közönség is eláraszthatja a manézst, elvegyülhet, fényképezkedhet a szereplőkkel. Igazi örömünnep ez, ahogy a műsor is az.
Írta: Bóta Gábor
Fotó: Magyar Nemzeti Cirkusz