Botár Endre: Vagy karakterszínész valaki, vagy semmilyen

Boldog ember. 25 igazgatója volt, és a Nemzeti Színházban ő volt a legtöbbet játszó karakterszínész. Volt sírásó a Hamletben, Parasitus a Magyar Elektrában, kígyós ember az Antonius és Kleopátrában és Gyagyás Tódi a Gumimacikban. A hangja kellemesen muzsikál, miközben beszél. Botár Endre 60 éve van színpadon, Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztet kapott és Csíkszereda díszpolgárává is megválasztották a „Mária lábánál” született 80 éves színművészt. Az életműdíj korona pályáján.

Minek köszönhető ez a nagyon pozitív hozzáállás?

A génjeimnek. Ilyen a természetem. Soha nem voltam irigy, könnyen barátkozom. Így nőttem fel. Háborús gyermek vagyok, a falum határát 18 éves koromig nem hagytam el, szüleim tisztességre, becsületre, munkára neveltek.

És az a bizonyos erdélyi makacsság hol bújt meg Önben?

Ott van az! Amellett a bika jegyében születtem, nagyon szeretek élni. A majd mindennapos mezőgazdasági munka mellett táncoltam, énekeltem egész gyerekkoromban. Csodás évek voltak.

Mikor szólította meg a deszka szelleme?

Édesapám rengeteg műkedvelő előadást szervezett a kosaras, batyus bálok idején. Mikor a Sári bírót rendezte, én játszottam benne a gyereket, máig emlékszem minden sorára. Ezt követően a Székely Népiegyüttes gyermekcsoportjában táncoltam. Tanáraim biztattak a színészi pályára, viszont édesapám ügyvédnek szánt, mondta is mindig, hogy még a borjút is kibeszéled a tehénből. Érettségi után kimentem kaszálni, majd jött a szomszéd gyerek, hogy menjek Zsögödbe, mert Kőmíves Nagy Lajosék a Színművészeti Főiskoláról hallották, hogy oda készülök, szeretnének meghallgatni. Letettem a kaszát, megmosakodtam az Olt vizében, két és fél kilométert lesétáltam, elmondtam egy verset, néhány helyzetgyakorlatot is kértek, majd mondták, menjek jelentkezni Marosvásárhelyre, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára. Egy gyönyörű, semmihez sem hasonlítható világ tárult ki előttem. Az ország legcsodálatosabb színészeit láttam testközelből, Kovács Györgyöt, Tompa Miklós rendezőt, Csorba Andrást, Bács Ferencet. A régi kultúrházunkban a színpad szélére felkönyölve néztem még gyerekként ezeket a színészeket, hisz a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmári, a váradi, és a kolozsvári színházak előadásokat jöttek tartani hozzánk. Annak idején hat magyar színház volt Romániában. Vitték Székelyföld szerte a magyar kultúrát.

Végül egyből felvették Marosvásárhelyre?

Igen, 158 felvételizőből 15 jelentkezőt vettek fel, szerencsére köztük voltam és végül 14-en végeztünk. Nagyszerű osztályunk volt!

Voltak olyan szerepek, amelyekben önnön fejlődéstörténetét játszotta végig?

A Légy jó mindhalálig-ban nemrég István bácsit a pedellust játszottam. Otthon még Nyilas Misi voltam. Harag György volt az osztályfőnököm, aki diploma után Nagyváradra küldött azzal a jókívánsággal, hogy ott nagyon fognak engem szeretni, mert „natúrburs”, azaz fiatal hőstípus leszek. Így is lett, a Mágnás Miskában mutatkoztam be Nagyváradon, majd következett Rómeó. Ennél csodásabb indulást elképzelni nem tudok.

Miért jött végül Magyarországra?

A szerelem szárnyán érkeztem 1968-ban, miután még otthon Váradon, megismerkedtem a feleségemmel.

Nehéz lehetett ott hagyni…

Engem nagyon szerettek Nagyváradon, csodás szerepeket játszottam. A jóból jöttem, el, sikeres éveket hagytam magam mögött. Azonnal kerestem a lehetőségeket Budapesten. Színházról színházra jártam. Így jutottam el a Nemzeti Színházba is, de évad közepe volt, nem biztattak semmivel. Bánatosan jöttem el, bár álmaimban nem gondoltam, hogy ennek a színháznak egyszer átléphetem a küszöbét. Még aznap visszahívtak, hogy ugorjak be Az ember tragédiájába. Abba Az ember tragédiájába, amelyben Sinkovits Imre, Váradi Hédi, Kálmán György és Major Tamás játszottak. Gábor arkangyal és Saint Just szerepébe ugrottam. Átöltözés közben megkeresett Major Tamás, a darab rendezője. Lélekben becsuktam a szemem és gondolataimban mindig visszatértem a határban kaszáló fiú gondolataihoz, mert soha nem gondoltam, hogy egy ilyen formátumú emberrel fogok együtt dolgozni. Mikor kinyitottam a szemem, még mindig ott állt előttem Major és azt mondta, másnap menjek leszerződni… Innen indult az életem, az Illés utcai egyszobás albérletből, és a Nemzeti Színházból, csodásan… 2200 Ft-os havi keresettel.

Gondolom, sok megható pillanatot élt át, de ki tudna emelni néhányat?

Mikor meghalt Őze Lajos, és azt mondta nekem Kállai Ferenc, gyere, öltözz velem! De mindig tudtam, hogy sokat kell tanulni, olvasni, a szorgalom pedig elengedhetetlen. Mindig bejártam próbákra és takarásból figyeltem a színészóriásokat. Van még egy csodás pillanatom. Mikor megkaptam Csíkszereda Díszpolgára kitüntetést a következő levél volt mellette: „Bár a művészi pályája az Anyaországban teljesedett ki, de nem felejtette el, hogy honnan jött – székely mivoltját – és jó hírünket vitte a világba, ezért gyermekünket, Fiúnknak fogadjuk.” Szabadtéri színpadon adták át, jöttek sokan, a falus társaim is, akikkel együtt arattam, kaszáltam.

Átnézve a szerepeit volt táncos komikus, hősszerelmes, de leginkább karakter szerepekben csodálhatjuk.

Vámos László rendező oldotta meg az életemet, hisz egyfajta szerepkört adott nekem. Azt mondta: Belőled jönnek a karakterszerepek. Felajánlom neked a Nemzeti Színház karakter epizodista szerepkörét. Megtaláltak a szerepek, amiket boldogan megtanultam. Harag azt mondta nekem egyszer: „Magából akkor lesz jó színész, ha olyan biciklisapkás ’Gyula’ lesz.” Úgy gondolom így is lett. 80 éves születésnapomon „Művészeti életpálya elismeréssel” köszöntöttek.

De játszotta Rómeót, Nyilas Misit és volt nagysikerű Bicska Maxi is.

Minden szerepemet szerettem. Én vagyok az egyetlen színész, aki a Csíksomlyói Passióból az összes, azaz 528 előadást lejátszotta, mint Ördög és bejártuk vele a világot. Az István a királyban Besét két rendezésben 601-szer játszottam. De el tudja képzelni, hogy ez egy olyan színház volt, hogy vasárnap elkezdtünk Shakespeare-t játszani és a hét minden napjára jutott egy Shakespeare? A viharban egyik este Gábor Miklós játszotta Prosperót, másik nap Sinkovits Imre. A IV. Henrik Faistaffja Kállai István volt, aki mesteri módon testesítette meg a reneszánsz erőt estéről estére. És a János vitéz! Micsoda szereposztás volt! Gulyás Dénes János vitéz, Bessenyei Ferenc a Bagó, Agárdi Gábor a francia király és Botár Endre a Strázsamester.

80 évesen 9 darabban játszik a József Attila Színházban.

Ez egy boldog álom. És nagyon jó karaktereket játszom. Például a Macskafogóban ugyanazt a szerepet játszom, Fusi Misit, akit még az eredeti rajzfilmben, az 1986-os animációs mozifilmben szinkronizáltam. Boldogan jövök be. Tehetséges, csillogó szemű fiatal színészekkel vagyok körbevéve. Egy csoda, ami itt történt. 26. rendezőm, Nemcsák Károly a Covid kellős közepén pénzt szerzett és leszerződtetett 19 fiatal színészt. Fantasztikus milyen jót tett kollegáimmal.

Gyermekeim kedvence volt a Gumimacik. Gyagyás Tódit maga tette szerethetővé.

De jó, hogy mondja! Ezzel kapcsolatban van egy nagyon édes sztorim. A Köztársaság Érdemrendet mikor megkaptam, Göncz Árpi bácsi odajött hozzám a fogadáson és a fülembe súgta, hogy a feleségének az én karakterem a kedvence a Gumimacikból és megkért szólaljak már meg a hangján, mikor idejön. És már hívta is. „Feneséges Hencia! A csupa-csupa ész, Tódi zsámolyod szeretne lenni!” Nagyon örült ennek a néhány sornak. Puszit is kaptam tőle a díjam mellé.

Mit lehet megtanulni és mit nem a színészetben?

A szorgalmat lehet és meg is kell tanulni. Vagy karakterszínész valaki, vagy semmilyen. A legnagyobbaktól tanulhattam. Maklári Zoli bácsitól, Bihari Józsi bácsitól, Sukától a pontosságot, karakterizáló technikákat. Ha nem is tanulhattam, elleshettem. Mikor Sinkovits Imre mondta nekem, hogy a Saint Justben van fokozás, ne feledd! „Vádollak csempészetért az arisztokratákkal, vágyódásért a zsarnok uralomra”… Ezt ne kiáltsd! Mondd! Megmondta a titkot: Kicsivel hosszabb „á-t” mondjál! „Vááágyódásért…” , most hallom gyönyörű hangját. Micsoda pillanatok voltak ezek!

Mit jelent Önnek a pihenés?

Velencefürdőn vettem egy kis házat. Szeretek a föld közelében lenni. Nekem ez a Csíktapolcám. Ilyenkor visszamegyek parasztgyereknek.

Írta, képek: Tarnócai Éva