II. János Pál pápa művéből készítenek színdarabot

Karol Józef Wojtyla (II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja – Elmélkedés a házasság szentségéről című művéből készít színdarabot a Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház, a produkció videotanulmánya nagyszombattól látható online formában a két színház közösségi oldalán és az Origón – tájékoztatta a székesfehérvári teátrum az MTI-t.

A különleges előadás rendezője Szikora János, aki nem először vendégeskedik az Operában, azonban ő az egyetlen magyar rendező, aki a másik híres Wojtyla-művet, A mi Urunk festőjét is színre vitte már a pécsi színház újranyitásakor, amikor II. János Pál pápa hazánkba látogatott.

Mint írták, az Opera főigazgatója, Ókovács Szilveszter két éve kereste meg a Vörösmarty Színház igazgatóját, hogy rendezze meg az előadást a 2020-ra tervezett Eucharisztikus Világkonferencia kulturális rendezvényének részeként. Mivel a világkonferencia az idei évre tolódott, az előadás is erre a sorsa jut.

Az aranyműves boltja című 1960-as verses dialógus középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába, miközben a három idősíkon játszódó mű filozofikus szövegei a párok történetének bemutatásán keresztül járják körül a szeretet és a házasság szentségének témáját.