Simon Kornél rengeteget dolgozott az elmúlt években, így neki jókor jött a járvány miatti kényszerszünet. A pihenés mellett családjára, és „harmadik szerelmére” is jutott ideje.
A színésznek sok jót hozott az életébe a járvány miatti kényszerpihenő.
„Az utolsó években annyit dolgoztam, hogy jókor és jól jött ez a leállás, mivel már kezdtem úgy érezni, a kiégés szélére kerültem. Nemcsak testileg lehet most pihenni, hanem idegileg, szellemileg is, ami több, mint hasznos, az újrakezdéshez mindenképpen” – mondta a Pepita magazin legfrissebb számában Simon Kornél, aki családjával is rengeteg minőségi időt tölt.
„A családommal szuper időszakot élünk, a kilencéves Soma fiammal többet voltunk együtt tavaly, mint addig összesen. Plusz ajándékként négy hónapja megszületett a második kisfiunk, Áron is, így a párommal, Gryllus Dorkával négyesben igazán kerek lett az életünk” – tette hozzá.
Kornél ezentúl „harmadik szerelmének”, a zeneszerzésnek is hódolhat mostanság.
Ha kíváncsiak Simon Kornéllal készült teljes interjúnkra, keressék a Pepita magazin márciusi számát az újságárusoknál.