Fotó: Karácsony Andrea

Gaál Zsófi: Jó megérzéseim szoktak lenni

Azt hittem egy időutazásból révedek, mikor találkoztam ezzel a fiatal, nagyon szép énekes, színésznővel. Mintha Marilyn Monroe üdvözölt volna ezerédes mosolyával. Utána Scarlett Johansson közeledett volna az asztalomhoz a kávéjával. Az összes hasonlóság ellenére beszélgetés közben kiderült, hogy ez a lány született Gaál Zsófi.

Téged is az iskolában fedeztek fel?

Nem, én már hatéves koromban elkezdtem énekelni, táncolni, zongorázni, majd színjátszásra jártam. Illetve folyamatosan vers- és prózamondó versenyeken vettem részt. Azóta minden nap vagy gyakoroltam, vagy versenyeken vettem részt, vagy épp koncertem, előadásom volt. Már akkor tudtam, hogy ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni. Bár akkor még nem volt tiszta számomra, hogy az ének, vagy a próza vonalán fogok mozogni.

Milyen dalokat énekelsz?

Általában könnyűzenét énekelek. De sok és sokféle formációban vettem részt, a legkülönbözőbb projektekben. Többek között volt egy Ilyen a jazz formáció, amelyben a Magyar Jazz Szövetség elnöke, Bágyi Balázs (dob), a volt énektanárom Balásy Szabolcs (zongora, ének), és egy szintén zeneszerző, illetve a Gandhi Gimnázium művészeti igazgatója, Horváth Krisztián (basszusgitár) is részt vett. Ezzel a formációval később Gaál Zsófia Live Session néven is turnéztunk, a Filmharmónia Magyarország szervezésében.

A külsőd alapján leginkább Hollywoodba saccolnálak, hisz olyan sztárok karaktere keveredett benned, amely megdöbbentő. Pláne első látásra. Hol születtél Zsófi?

Mohácson és ott is nevelkedtem. Tizenhat évesen kerültem Pécsre. A Babits Gimnáziumban tanultam, biofizika szakon. Akkor még nem tudtam, hogy meg fogok tudni élni abból, amit szeretek csinálni. Ezért választottam egy többek között polgári szakmát is. Valójában pszichológus szerettem volna lenni, végül szociológia szakon végeztem az egyetemen. Viszont 16 évesen bekerültem a VoiSingers nevű kórusba. Annak később az egyik szólistája lettem. Ekkor ismertem meg a kórust alapító Balásy Szabolcsot, akivel azóta is nagyon sokat dolgoztunk együtt.

Nem ez az a kórus, amely egyedül az országban medley dalokat énekel?

Úgy van! Rengeteget turnéztunk. Fantasztikus időszak és sok éves tapasztalás volt számomra. Nagyjából 16 éves korom óta élek meg az éneklésből. Ez lett a fő vonalam, ami köré építettem mindent. Emellett természetesen megmaradt a zongora és a tánc is.

És a színjátszás?

Mikor Moravetz Levente megírta a Hunyadi 1456 című darabot, Balásy Szabolcs, aki a zenéjét szerezte, megkért, hogy énekeljem fel a demókat a színészek számára. Ez hatalmas élmény volt nekem. Mikor Levente meghallgatta ezeket a felvételeket, – amelyek szerencsére nagyon tetszettek neki, – megkérdezte Szabolcsot, hogy színpadon is képes lennék-e erre ugyanilyen minőségben. Így kerültem bele ebbe a semmihez sem hasonlítható csodás körforgásba, amit Színháznak neveznek. Amikor elkezdődött a próbahét, számomra akkor és ott kinyílt, kiteljesedett a világ. Nem tapasztaltam ilyet korábban. Addig kisebb színjátszókörökben vettem csak részt. Itt viszont megtapasztaltam, hogy egy hét alatt lábra állítanak egy nagy volumenű darabot. Elképesztő volt. Azt éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok jó emberek között. És itt minden színre került, amit addig csináltam. Csodálatos a színház. Itt ismertem meg Gergely Róbertet. Sokszor viccesen mondogatta, hogy majd egyszer Csipkerózsika leszek nála.

És?

Tényleg Csipkerózsika lettem nála. Kérte, hogy havonta jelentkezzek, hogy biztosan eszébe jussak, ha véletlenül jön valami jó feladat. Aztán fél év múlva csörgött a telefonom: lenne egy beugrási lehetőség, de ez még nem a Csipkerózsika. Ez Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. Az amazontermészetű Márta szerepéről volt szó. Ez azt jelentette, hogy három nap múlva fel kell költöznöm Pécsről Budapestre egy hónapra. Utolsó éves szociológia szakos egyetemistaként akkor még Pécsen laktam. Nekem fontos, hogy mindig, minden eshetőségre legyenek terveim. Tudva azt, hogy csinálhatom, amit szeretek, de bármi történhet, és akkor tudjak máshoz is nyúlni. Ebben legfőbb támaszaim és drukkereim persze a szüleim. Nagyon szoros kapcsolatom van velük és nagyon hálás vagyok, hogy vannak nekem.

(Fotó: Szolnoki Péter)

Végül felköltöztél Budapestre?

De fel ám! Jó megérzéseim szoktak lenni. Minden tanáromnak írtam, hogy az órákat, illetve a vizsgáimat meg tudnánk-e oldani online. Nagyon segítőkészek voltak és bátorítottak.

A helység kalapácsában egy száraz kukoricacsutkába énekeltél mikrofon helyett.

Igen, és sok ehhez hasonló poén van a darabban! Imádtam. Szolnoki Péter írta a zenéjét. Mikor első nap felénekeltük a stúdióban, már akkor szólt, hogy majd egyszer szeretne közös dalt írni, énekelni velem. Eleinte ezt sem mertem elhinni. De minden sokkal gyorsabban történt, mint ahogy azt gondoltam, és azóta ki is jött a duettünk.

Ez a Szeretni nem bonyolult. Csodálatos zene, és nagyon szépen énekelsz benne. Mikor költöztél fel végleg?

Még volt egy beugrásom egy másik darabban Robinál, majd eljött a Csipkerózsika, amit legelőször megígért. Ekkor ismertem meg Kiszely Melindát, aki a fantasztikus jelmezeinket csinálta, és egy tündéri nő. Végül felköltöztem, de rengeteget ingáztam. Kemény időszak volt. Koncertjeim voltak Baranya megyében, sőt a Kodály központban akkor volt a Nő hétszer című exkluzív szólókoncertünk. Így mindössze 5 napom maradt felkészülni az államvizsgára. Ami végül ötösre sikerült! Utána belevetettem magam a pesti színházi életbe… Pedig van egy másik „szakmám” is – a diplomámon és a színészi, énekesi pályám mellett, – amit nagyon szeretek. Hangtechnikusként is dolgozom. Pécsett három éven keresztül dolgoztam egy stúdióban, így természetesen itt Pesten is nagyon szerettem volna ezt is folytatni, de nem ismertem senkit. Ez egy olyan feladat, amit akár otthon, munka után is csinálhatok. Most úgy tűnik, hogy a Pannónia Filmstúdóban sikerül besegítenem. Nagyon sokat editáltam már, így a legkisebb „csúszást” is meghallom. Mikor megnyitok egy teljesen új, nyers sávot, már általában a hangképből látom, hogy mi az, ami nem passzol. Gyakorlatilag már hallom magamban azt, amit látok, mielőtt még meghallgatnám.

Mi a titkod, Zsófi? Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy így összejöjjenek a dolgok és mindenre tudj figyelni?

Egész gyerekkoromban azt képzeltem, hogy színpadon vagyok, énekesnőként, színésznőként. Szerintem ez a mentális edzés, jelenlét determinálja a jövőt. Erre az útra fókuszáltam, így bevonzottam olyan embereket, akik ezt előre vitték. Fontos, hogy merjünk kockáztatni. Hatalmas hálával mentem előre. Anyuék is így neveltek. Hittel. Bátornak. Most végeztem a Bánfalvy Stúdióban, de még mindig Gergely Robinál játszom a legtöbbet. Idén kaptam egy csodás főszerepet, az Ami késik nem múlik című darabban, nagyon jó kis 30-as évekbeli Márkus Alfréd dalokkal.

Mit szeretnél megvalósulva látni?

Az egyik az énekléssel kapcsolatos. Nagy lépéseket látok. Az a vágyam, hogy egész életemben ezt csinálhassam. A másik talán a filmszakma. A színházban nagyon megküzdöttem azzal, hogy sok legyek. Ez nagyon nehéz volt. A film más. Ott a kevesebb több. Nagy álmom, hogy ezt is kipróbálhassam.

Van olyan dal, vagy szerep, amit szívesen elénekelnél, de még nem értél meg rá?

Többek között Whitney Houston-on, Beyoncé-n, Celine Dion-on, Mariah Carey-n és Christina Aguiler-án nőttem fel. Barbra Sterisandot is imádom. Van egy dal, ami erre a kérdésre mindig elsőre beugrik, ami eleinte nagyon kifogott rajtam, aztán fél év múlva elővettük. Újra, meg újra hozzányúltam, csak mindig másképp, majd megint hagytam neki időt. Teljes átszellemülés és olyan lelkiállapot kell hozzá, amit úgy érzem, hogy még nem tudok feltétlenül minden alkalommal előhúzni. Majd meglesz. Ez a dal a Christina Aguilera – Voice Within. A szerepálmom pedig a Mamma Mia Sophie-ja.

Írta: Tarnócai Éva