Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt
Vadász Dániel, a Coopera alapító producere az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadássorozat erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csí