Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imádtam a hangját, a mozdulatait, kedves lényét, egyszerűen olyan nő akartam lenni, mint ő. Másnap az összes lány – „Voithágis” frizurával – fül alatti copfocskában jelent meg a suliban. Mikor megtudtam, hogy halhatatlannak jelölték, naponta hívtam.
Majdnem húsz évet játszottál a József Attilában, miért jöttél el, mikor óriási sztár voltál abban az időben!
Látod, pont emiatt! Akkor, abban a helyzetben egyszerűen nem akartam megalázó szerepet eljátszani. Viszont kaptam egyet a Régi nyárban.
Stephanie Vinyot, az asszisztensnőt játszottad 22 évesen a Kaktusz virágában. Ez nem egy fiatal lány szerepe, mégis fantasztikus voltál Bodrogival!
No, igen, de azt a szerepet olyan szuperül kitalálta Fodor Imre és Kazán István rendező, hogy Stephanie nem egy öregasszony volt, hanem egy zseniális vénlány. Óriási szerep volt.
Ebben a szerepben nemcsak komikusi, hanem zenei tehetséged is megmutatkozott. Partnered Bodrogi Gyula volt, a későbbi férjed.
Igen, Bodrogi Gyulával imádtam ezt a szerepet. Nekem a Kaktusz virága volt az első. Úgy mentem be próbára, mintha Lady Machbethre készülnék. Minden energiámat, és még azon is túl beletettem ebbe a darabba. Embertelen siker volt. Hirtelen megismert az ország. Amúgy ez lehet, nem is tett jót nekem. Kicsit elszállt az agyam. Akkor jöttem össze Gyulával. Elképesztő állapotban voltam, akkor. Minden sejtem vibrált, élt. Annyi hülyeséget csináltam! 35 előadásokat játszottunk egy hónapban, egyszer lerekedtem és emiatt elmaradt az előadás, amit bejelentettek a színházban. Viszont Bodrogival akkor este átmentünk a szemben lévő étterembe vacsorázni. Persze látott minket mindenki. A hoppon maradt közönség is… Gyulának lehetett volna annyi esze, hogy erről lebeszéljen, de éhesek voltunk. A Nők Lapja akkori főszerkesztőjével megbeszéltük az interjú időpontját. Nagy dolog volt ez akkor, én viszont lementem Siófokra Gyulával. Felelőtlenül elfelejtettem. Lezseren, ösztönösen, boldogan éltük az életünket. Az én generációm ilyen volt. Akkor a pénz nem volt érdekes. Nem számított. Buliztunk. Nagyon jól elvoltunk. Nem érdekelt minket a politika.
Visszatérve a színházváltásodra, nehéz döntés volt?
Kazimir Károly hívása a Tháliába a legjobbkor jött, bár három napig gondolkoztam rajta. Alapvetően nagyon ragaszkodtam a színházamhoz, 21 éves koromtól ott voltam. Amennyire gyűlöltem az elején, hogy oda kell mennem, úgy megszerettem az évek alatt. A komfortzónámból kilépni viszont nem volt egyszerű dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz. Az öltöző fiókomban ott volt az anyukám régi albuma, minden kis ereklyém, emlékem. Mikor eljöttem, mindent otthagytam. Ilyen vagyok. Ahonnan eljövök, otthagyok mindent, lakás, házat, autót, emlékeket.
Búcsúzni sem szeretsz…
Áhhh! Nem búcsúzom.
Új korszak kezdődött az életedben, vagy egy folytatása a réginek?
Új. Ha döntök, utána mindig csak előre nézek. Kazimir a tenyerén hordozott. Kérdezte, hogy milyen darabot vegyünk elő, mit szeretnék játszani? Akkoriban hallottam egy isteni filmről, A pék felesége volt a címe. Mondtam, hogy a pék feleségét szeretném eljátszani és milyen jó lenne, ha a péket Szabó Gyula játszaná. Másnap jön Kazimir és kérdezi, hogy tudom-e miről szól ez a történet? Mondom, nem. Akkor tudjak róla, hogy a pék felesége meg sem jelenik a darabban, csak beszélnek róla! No, ezzel a történettel nem szoktam dicsekedni. Kazimir Károly ezek után felajánlotta, hogy előveszi a Kabarét, de nem a darabot, mert az nem jó, hanem csináltat a filmből és a könyvből egy új átiratot. Akkor azt mondtam, hogy nem, mert Lisa Minnelli után én nem játszom ezt el, hisz ő olyan remek volt benne. Ekkora marhaságot! Nem is értem, hogy gondolkozhattam akkor így! Amúgy most is ugyanígy gondolkozom. Az az igazság, hogy sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő, aki az „ide nekem az oroszlánt is” elv szerint élt. Lezser voltam, játékos, szerettem élni és soha nem követtem a szabályokat. Viszont, ha megkaptam egy szerepet, azt nagyon komolyan vettem. A mai napig elutasítom a színház katonai rendjét. Ha be vagy szorítva valahova és megmondják, hogy ezt márpedig így kell csinálni… Utálom! Mert hol van a színész, ha meg van szabva, hogy mit hogyan csinálj? Ezzel együtt szuper dolgokat játszhattam a Tháliában.
A színész szakma ugyanazon a helyen van, mint amikor elkezdted a pályát?
A csudát! A média szerint a színész színészkedik. Micsoda degradáló kifejezés! Az orvos ezek szerint csak gyógyítgatja a betegeket, a mérnök pedig csak tervezgeti a hidakat? Nincs gazdája a színészi szakmának. Ezt lehet érezni. A kis színházak levegőért kapkodnak. Nem számítanak a színészek. Nincs igazi értékrendszer.
És a színházi értékrendnek megfelelő elhivatottság?
Talán akad még. Becsülöm Csákányi Esztert, aki egy igazi elhivatott színésznő. Nagyon bánt, ami most van. Még emlékszem arra, amikor nagyon megbecsülték a színészeket, úgy erkölcsileg, mint anyagilag. Édesanyám, Mészáros Ági is mesélte, hogy a színészek a fizetési kategóriában az ötvenes, hatvanas években a 3. helyen álltak. Most? Alulról talán. Mindig megmondtam a véleményemet, talán ezért nem halmoztak el díjakkal. Semelyik rendszerben nem voltam jó, mert állandóan hangoztattam a véleményemet. Az én szám mindig járt.
Mit jelent számodra ma beülni egy színházba?
Nem igazán járok, de a Katonába elmegyek szívesen. Színvonalas, egyedi, igényes színház. Ahogy az Örkény is az.
A Belvárosi Színházban most láttam a Kalamazoo-t Hernádi Judittal és Kern Andrással. A történet, a játékuk lenyűgöző.
Hernádi Juditot nagyon becsülöm. Egy igazán karakán csaj. Ő sem beszél már. Viszont játszik. Rég megérdemelte volna a Kossuth-díjat, de sajnos a múltbéli gondolatai miatt nem fogja megkapni.
A képmutatók 1981. A darab akkor jó, amikor felleljük a rendező ironikus-játékos szemléletét. Ezt a játékos iróniát a Vaszilij Tyurint alakító Újréti László és a Raisza Ivanovnát megszemélyesítő Voith Ági testesíti meg a legjobban. (Népszabadság Havas Ervin) Kedves bájjal játszanak, újra és újra átlendítik a darabot a fenyegető holtpontokon. A színészek szerencsére nem csábulnak el a hatásvadászat felé — komédiázásuk igényes. Voith Ági érzi magát legjobban a színpadon — temperamentumos, ugyanakkor finoman önironikus. Az előadás egyik legjobb alakítása az övé. (Film, Színház, Muzsika – Barabás Judit)
Szép emlékek. Sajnálatos módon mulandó műfaj a miénk. Homokfestészet. Elfújja a szél.
Írta: Tarnócai Éva
