A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-féle Hegedűs a háztetőnben. Ezt követően reichstadti herceg volt a Sasfiókban, amit Huszti Péter rendezett. A Madách Színház oszlopos tagja volt tíz éven át, játszotta már Hamletet, Curley-t az Egerek és emberekben. Felejthetetlen színpadi teljesítményét hangja teszi még magával ragadóbbá, rengeteg szinkronszereppel a háta mögött 2017-ben a magyarszinkron.hu weboldal közönségdíjasa lett.
– Immáron 26 éve folyamatosan játszol, mi a motivációd, s mi volt a legmeghatározóbb színházi élményed?
– Ha előveszem a szövegkönyvet, vagy csak gondolok rá, mindig más lesz az előadáson. Foglalkozom vele, magamévá teszem, szeretgetem. Ettől minden egyes alkalommal más és más lesz a megformált karakterem. Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel, vagy kevesebbel csinálnék, ezt nem engedem meg magamnak, annak idején így tanítottak, ezt hordozom a lelkemben. Én még Huszti Péter mellett nőttem fel, aki tanárom és rendezőm is volt. Egyszer megkaptam azt a lehetőséget a Jóistentől, hogy játszhattam a fiát egy darabban, ami nagyon meghatározó élmény volt számomra. Szégyellném magam előtte, ha nem hoznám estéről estére a maximumot!
– Márciusban mutattátok be az Újszínház közönségének a Czillei és a Hunyadiakat, Vörösmarty romantikus drámájának színpadi adaptációját. Hogy sikerült az ősbemutató, hogy éreztétek magatokat a próbák során?
– A rendezőnk, Csiszár Imre, Bártfay Rita dramaturggal karöltve összeültek, és alaposan átdolgozták a szöveget. Összehúzták, rövidítették és érthetőbbé varázsolták. Vörösmarty művének olvasva is van olyan része, ami kissé érthetetlen a mai nyelvezettel rendelkező ember számára, s ez a színpadon hatványozódott volna, így muszáj volt bele-bele „piszkálni”. Én magam imádom az efféle romantikus körmondatok értelmét fejtegetni, de lehet, hogy ez már nem annyira élvezhető a mai fül számára. Így végül kicsit tömörebb formában lett a színpadra álmodva, ami véleményem szerint kifejezetten jót tett a darabnak, kissé filmszerű lett, rövid jelenetek váltakoznak a deszkákon. Tudod, én azért szeretem Gárdonyit, vagy Móriczot, mert kevés szóval is képesek sokat láttatni, épp ezért voltam odáig Szlávik István díszlettervező színpadra varázsolt shakespeare-i minimalizmusáért.
– Kiből merítkeztél a próbák alatt? Ki volt rád nagy hatással a színdarab elkészültekkor?
– A főszerepet, Hunyadi Lászlót, Almási Sándor kollégám játssza, aki egyszerűen pazar benne. Érdekesség, hogy Sanyival nem először játszunk két olyan karaktert, akik egymásnak feszülnek, de most igazán van dolgunk egymással a színpadon. Abszolút partnerem volt, tudtam belőle építkezni, remek vele játszani. Vörösmarty hihetetlenül jó Shakespeare-fordító volt, a Lear király és Julius Caesar magyar változata is az ő nevéhez fűződik. Annyira érzem ezen a művén, hogy Shakespeare-t fordított, miközben írta! Beleírt egy szereplőt, Ágnest, akit Gregor Bernadett játszik és nagyon érezni rajta, hogy ez a nő bizony egy shakespeare-i figura. Például a hölgy férfiruhát ölt, s úgy lopódzkodik be Nándorfehérvárba, ami egy igazi shakespeare-i ihletésű fordulat. Ez a nő kiköveteli magának, ő is hatalmat akar. Úgy érzi, hogy neki a férfiak világában helye van. Pazar szerep, amit Berni tökéletesen megformál, nagyszerű benne az első perctől az utolsóig.
I A Czillei és a Hunyadiak hazánk örökérvényű, Szent István-i kérdését feszegeti: Magyarország maradjon-e hű hagyományaihoz, vagy lépjen Európa haladó államai közé? A történelmi dráma megtekinthető május 12-én és 13-án, 19 órás kezdéssel az Újszínházban. Az ezt követő héten pedig egy könnyed szatirikus komédia premierjében is feltűnik Viczián Ottó. A Feltámadás Makucskán című Szabó Dezső mű színpadra álmodásában Ottó a halált játssza.I
– Szabó Dezső híres novellájának színpadi adaptációjában semmi kétség: nagyon jó leszel! Mesélsz az ősbemutatóra készülésről?
– Igen, ezt egyetlen kollégám sem hagyja ki a próbák során (kacag). Őszinte leszek, nagyon izgulok, hiszen a színpadon táncolnom kéne, s én az a fajta ember vagyok, aki be van oltva tánc ellen. Nagy Viktor, a rendező, tanárom volt a főiskolán, illetve a Madáchban is találkoztunk, szóval van fogalma a képességeimről, így megígérte, hogy nem leszek „halálba táncoltatva”. A színdarab sokkal több, mint a novella, hiszen Szabó Dezső művében mindössze annyi történik, hogy a halottak feltámadnak, viszont a mi darabunk ezen halottak előéletét is bemutatja. Különösen szeretem, hogy a halál teljesen hétköznapi módon fog szerepelni, mint egy kafkai novella szereplője. Tudod, ez se nem vígjáték, se nem szatíra, s ha mindenáron kategorizálnom kéne, azt mondanám, hogy ez egy abszurd, szatirikus vígjáték. Érdekesség, hogy más Szabó Dezső novellákból is feltűnnek szereplők a darabban, így Farkas Miklós, akit Bánföldi Szilárd fog játszani. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy Szabó Dezső életművének esszenciája lesz ez a mű.
Írta: Farkas Márió
