Varsányi Szabolcs Budapestről költözött Marosvásárhelyre, hogy színész lehessen. Azonban hosszú út vezetett oda, sok kitérővel, hogy elvégezze az ottani színművészeti egyetemet. Varsányi Szabolccsal beszélgettünk az erdélyi és a budapesti színház és oktatás közti különbségről. Arról is, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki elérje az álmait.
Hogy jött neked a színészet, hogyan keveredtél ide?
Ez már gyerekkoromban is bujkált bennem. A gyerekszobámban is színházasdit játszottam, amibe a tesómat is belerángattam. Ő meg persze nem akarta. Ezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy már a kezdetek kezdetén voltak ilyen jelenetek az életemben. Ezután én lettem gimiben a szavalós gyerek, akit mindig fel lehetett kérni ezekre a dolgokra. Pedig akkor még nem nagyon tudtam az egészről semmit, vagy legalábbis nem úgy mondtam el egy verset, ahogy azt színészként elmondanám. Arról volt szó, hogy én mertem kiállni a többiek elé és felfogtam a versnek az értelmét. Ekkoriban ez számomra csak egy vágy volt, ami többször megfogalmazódott bennem. De azt nem tudtam, hogy mi az útja ennek. Nem is nagyon gondolkoztam el azon gyerekként, kamaszként, hogy amikor majd kell nekem valami munka, amikor majd szakmát kellene választanom, akkor az mi legyen. Aztán érettségi környékén, amikor láttam, hogy minden osztálytársam pánikol, hogy el kell dönteni mik lesznek, akkor én is döntöttem. Beadtam a felvételim a Színművészeti Egyetemre. Nyilván nem vettek fel, így elkerültem az ELTE BTK-ra magyar szakra. Ide meg oda keveredtem, aztán másodévben a Karinthy Színházba kerültem. Ez egyébként teljesen véletlen volt, de nagyon örültem neki. Annyira, hogy a végére már nem jártam órákra, mert inkább a próbákon voltam.
Mit jelentett neked a Karinthy Színház?
Nekem az egyfajta iskola volt. Nem feltétlen a színészi mesterséget tanultam. Inkább a vidám, családias vonulatát ismertem meg a szakmának. Egyszóval a színházi életet ismertem meg olyan emberek által, akik 20-30 éve a pályán vannak. Ráadásul mindezt egy nagyon pici színházban, ami egy moziból lett ugye átalakítva. Nem lehet elkerülni a másikat. Tudod, amikor így együtt öltözöl Szacsvay Lászlóval, miközben el sem fértek egymás mellett. Kénytelen vagy beszélgetni vele, végighallgatni a fantasztikus sztorijait. Szerintem ez vezetett oda, hogy én ezt igazán komolyan gondoljam, vagy, hogy ne tegyek le arról, hogy akkor ez nekem egy álmom, és én ezt véghez akarom vinni. Ott annyira megszerettem ezt a világot, az összes kis babonájával és szabályával, és azzal a kialakult rendszerrel, ami gyakorlatilag kiölhetetlen a színházból, akárhol vagy, és akármilyen típusú színházat csinálsz.
Hogyan kerültél Vásárhelyre? A színművészetit meg se próbáltad meg egyszer?
2019-ben indított egy zenés osztályt Novák Eszter, így újra felvételiztem. A harmadik körig jutottam, de végül nem vettek fel. Novák Eszter azonban volt olyan korrekt, hogy minden harmadrostással, akit nem vettek fel leült egy kávéra és legalább egy órát beszélgetett arról, mit lát benne, milyen jövőt képzeljen el magának. Vagyis inkább próbált afelé terelgetni, hogyan gondolkozzunk, ha ezt a szakmát akarjuk csinálni. Végül ő javasolta, próbáljam meg Vásárhelyen. Én akkor már 25 voltam, ez pedig némileg problémának számított az SZFE-n. Mondta, hogy amennyire ő tudja, ez Vásárhelyen nem probléma. 2019 novemberében meghalt Karinthy Marci, aki a lelke volt tulajdonképpen a színháznak. Persze, most is működőképes, és egy sokkal kísérletezőbb színház lett belőle. De akkor ez nyilván nagyon nagy gáz volt. Ráadásul a Tesla, ahol még felléptem csődbe ment. Nekem akkoriban három kapaszkodóm volt. Ez a két színház és a szinkronizálás. És ekkor felvettek Vásárhelyre és elmentem.
Milyen különbséget érzel akár így a magyar, akár az oktatás, akár a színházi világ között?
Az oktatást nézve nem tudom, hiszen a színműre én sose jártam, bár az igaz, hogy a harmadik rosta az már egy betekintésnek mondható az oktatásba. Ilyen értelemben nagyon nagy különbségeket nem láttam. Azaz, ha az megy 3 éven keresztül, mint a felvételin csak sokkal mélyebben, részletesebben, akkor azt kell mondjam, az oktatás struktúrájában nincs nagy különbség. Ami szerintem egy kicsit más, az a színházi felfogás. Emellett nyilván az, hogy Vásárhelyen azok a színészek tanítanak, akik fellépnek kint. De azt hiszem az oktatás azon múlik, aki ott bent van a teremben. Éppen ezért nem lehet nagy általánosságokat levonni. A két egyetem között pedig nyilván van átjárás. Van, aki most az SZFE-n tanít, miközben az alapképzésen még engem tanított kint. Szóval hasonlít a kettő. Nyilván nem ugyanazok az óráink, és a megközelítés sem feltétlen azonos. De a cél mindkét helyen az, hogy önmagukat valamilyen szinten menedzselni tudó, versenyképes szakemberek kerüljenek ki, akik azért a lehetőségekhez mérten érzékenyek, hiszen ez ehhez a pályához elengedhetetlen.
A színházi világ mennyiben más?
A Karinthy nyilván egy bulvárszínház. Karinthy Marcinak hitvallása volt, hogy ő a korszerűtlen színházat szereti. Ott a századforduló környékén született zenés vagy nem zenés, vidám, szórakoztató, könnyed műfajú darabokat helyezték előtérbe. Persze nem csak ilyen volt, de azért főleg igen. Nyilván ezzel összehasonlítani annyira nem lehet, de alapvetően azt látom, hogy a román színház, a román színjátszás, az egésznek a felfogása nagyon-nagyon erős hatással van az erdélyi színjátszásra, és ez szerintem nagyon jó dolog. Egyrészt progresszívebb, ha ilyen nagy szavakkal akarunk élni. Arról van szó, hogy sokkal kevésbé begyöpösödött, jóval fantáziadúsabb. Van egyfajta üde, felszabadult kreativitás benne, ami egyrészt a színházi előadás formanyelvében is megnyilvánulhat, de főleg az alkotási folyamatban van egy fajta könnyedség. Ez nem azt jelenti, hogy nem vesszük annyira komolyan. Egy olyan szorongó embernek, mint én, sokkal könnyebb felszabadulni egy ilyen közegben.
Magyar nyelv és irodalom szakon végeztél első körben. Ez mennyire segíti, vagy éppen hátráltatja a színészi munkádat?
Azt hiszem, későn érő típus vagyok. Emiatt gondolom, hogy segítette a karrierem ez a kitérő. Az, hogy én későn kezdtem bele a színészetbe azt hozta magával, hogy elég érett voltam. Megértettem, miről is szól ez a pálya. Ha ez nem így lett volna, lehet, elkallódok kicsit. A másik oldala az, hogy hiszek abban, hogy egy színésznek kifejezetten fontos – vagy legalábbis jól jön – az, ha érti a szöveget, amit elolvas. Nemcsak olyan értelemben, hogy miről szól a szöveg, mi a primer tartalma. Hanem azt is érti, miért ezt a szót használta a szerző vagy a fordító és miért nem ennek az egyik szinonimáját. Ha ezekre a finomságokra rálát az ember, az sok mindent elárul a szerepről is.
Miben játszol most? Mik egyáltalán a céljaid, álmaid?
Azt hiszem, egy kicsit az álmomat élem most. Bár ez sose volt konkrétan megfogalmazva bennem. Talán azért is tudok örülni neki, mert nem határoztam el előre, mit is szeretnék, Örülök nyilván, ha jó, tartalmas szerepeket kapok, amikben igazán tudok érvényesülni. De én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Szentgyörgyi Színházban nagyon változatos egyrészt a repertoár. Másrészt különösen jó helyzetbe kerültem, mert valamiért úgy álltak a csillagok, amikor én odakerültem, hogy a rendezők olyan szerepeket adtak, amik változatosak. Hittek abban, hogy meg tudom csinálni. Játszom maszkulin katonától kezdve nagymamáig mindent. Utóbbiban egyszerűen lubickolok.
Írta: Bíró Eszter
