A Szegény párák Oscar-díjat kapott a látványtervezésért, így Mihalik Zsuzsa díszlettervezői csapatában art directorként dolgozott fiatalember neve mellé is odakerült az Oscar-díj. Várdai Péter 2011 óta tervez a filmiparban. A Borderland”s-ban ő álmodta filmre a banditák technikai autóit, a Borgiák nyílvetőgépét, a Marco Poloban a mongol trónt, a HALO sorozat fegyvereit, de láthatjuk munkáit a Dűnében és rengeteg futurisztikus autót és járművet tervezett a jövőnek is.
Szakmailag hogy nevezzelek?
Minden egyes filmes munkakörnek meg van adva a pozíciós elnevezése. A rajzoló az a Draughtsman pozíció, de a rajzoló sokszor nemcsak rajzol, hanem 3D modellez is. Persze van külön ilyen pozíció is a filmes szakmában, de sokszor összemosódnak ezek a területek. A gyakorlatban csináltam már konceptált látványtervező feladatot is, valaminek csak a kinézetét rajzoltam meg, de általában műszaki rajzot is készítek, hogy le tudják gyártani. Ipari formatervező, designer vagyok.
A Szegény párák díszlettervezője Mihalek Zsuzsa, design kategóriában Oscar-díjat nyert. Te vagy a film setdec art directora, aki megvalósította a látványtervező által elképzelt és persze a rendező által jóváhagyott látványt, bútorokat, tárgyakat. Hogy nézett ez ki a gyakorlatban?
Mint designer, tervező, nagyon összetett, többféle pozíciónak megfelelő munkát fogok össze. Nagyon sok emberrel dolgoztam már együtt a filmes szakmában, de konkrétan Mihalik Zsuzsával eddig még nem. Ő egy régi motoros a szakmában. Hatalmas raktára van és nagyon jó érzékkel kiválasztja azokat a bútorokat, díszleteket, amelyek az adott korra leginkább jellemzőek. Ő az a típus, aki leginkább megszerzi, gyűjti ezeket a tárgyakat, mint legyártatja. A Szegény párákban is az egyik ágy az ő egyik ágyának az átalakítása volt. Éppen emiatt Mihalek Zsuzsa többnyire nem dolgozik tervezőkkel, mert eddig megoldotta másképp. Ez a tervezést igénylő helyzet a Szegény párákban számára is másfajta gondolkodást igényelt, éppen ezért egy nőt keresett arra a pozícióra, amit végül én kaptam meg. Akkor abban a pillanatban nem talált senkit, így a környezetében engem ajánlottak. Átküldtem a portfóliómat, elfogadta és az idő szűke miatt élesben kezdtem a munkát, szinte azonnal.
Neked, mint rajzolónak, designernek, képességeidtől, eddig elért eredményeidtől függetlenül, van még izgalom benned egy ilyen éles munka kapcsán? Gondolok itt arra, hogy izgulsz amiatt, hogy fog-e tetszeni a terved annak, aki felkért erre a munkára?
Hogyne, ez olyan, mint az első színpadra lépés egy premieren. Bele kell rázódni, hisz minden alkalommal új emberekkel, új stílussal, új elképzelésekkel dolgozom együtt. Általában egy stúdióban dolgozom, miután meghatározzák, hogy az Origóban a XV. kerületben, vagy a Kordában, Etyeken. Mivel annyira gyorsan kell reagálni az elképzelésekre, az ötletekre, azok fejlesztéseire, hogy ezesetben a home office nem szerencsés. Ott kell dolgozni, ahol a forgatás zajlik. Ez fontos, mert látjuk a díszleteket, és tervezés közben is rá tudnak nézni a monitorra, a rajzra, látványtervre. Ezt én is szeretem, mert nincsenek vakvágányok. Így is rengeteg változat készül, de mégis hatékonyabb és praktikusabb a helyszínen dolgozni. Hozzá kell szokni a megrendelő kommunikációjához is, meg ráérezni arra, hogy milyen látványvilágot szeretne, és ez minden filmben más és más. A Szegény párákban egyből bútorokkal kezdtük a munkát, hisz a legyártáshoz szükséges időt figyelembe kellett venni. Több ágyat terveztem, az 1800-as éveket kellett hozzá tanulmányozni. Néhányat szívesen hazavittem volna…
A Szegény párákban volt olyan ötleted, amelyet az adott kor, vagy a miliő ihletett meg?
Van egy olyan tér a filmben, ahol a műtő jelenetek zajlanak, amelyben boncolóeszközök, műtőasztalok és egy ló boncoló állvány is van. Szeretem az olyan statikus tárgyakat, amelyek bizonyos mozgásokra is képesek. Az egyik boncasztalt, – amelyen agyműtéteket végeztek, – úgy kellett kitalálni, hogy a perforált felületen el tudja vezetni a vért, vagyis igen különleges mozgásokra képes tárgyat kellett tervezni. Szeretem, amikor egy feladatnál ilyen nagyfokú szabadságot kapok. Azért ezeknél a tervezéseknél elengedhetetlen a kutatómunka. Erre mindig rá kell szánni az időt.
Nagyon sok filmben dolgoztál. A Halo-sorozatban, a The Wicherben, a Dűnében, hogy csak néhányat említsek. A Szegény páráknál érezted, hogy ez más lesz, mint a többi?
Igen. Nagyon ritka élmény, hisz a mostani filmek többségénél nem mindig fejezik be a díszleteket. Tíz méter felett már látszik, hogy green screen-nel (vetített utómunkás háttérrel) oldják meg és az utómunkában DFX-szel (Design for Excellence) állítják be a monumentálisan látható képek tisztaságát, fényerősségét, színét. A Szegény páráknál vetített utómunkás hátteret használtak élőben, például a hajójeleneteknél is felhúztak egy 100 méter hosszú LEDfalat, így végig látható volt a hullámzó, viharos tenger. Ezáltal a fények is visszatükröződtek a hajóra és nem kellett mindent újra színezni utómunkában. A színészeknek is jó volt, hisz látták a háborgó tengert, nemcsak odaképzelték. Minden díszlet a mennyezetig meg volt építve. Annyira szépek és befejezettek voltak a díszletek, ami manapság igen ritka. Ez nagyrészt a Szegény párák rendezőjének, Yorgos Lanthimos munkamódszerének volt köszönhető, aki nem nagyon akart utómunkával megvalósítani olyan dolgokat, amiket egyébként láthat, láthattat is. Így sokkal szebb, igazán egyedi és befejezett díszletek készültek. Nagyon jó volt a csapat is. Ez így együtt igen ritka.
A berendezés és a kellék tervezés területén komoly tapasztalatokat szereztél a filmes szakmában, így nem véletlen, hogy minden olyan tárgy kapcsán, ami közelről látszik, felmerül a neved.
Engem főleg az ilyen precíz munkákra hívnak és sokszor az olyan sziszifuszi kidolgozásokra, amelyek nagyon közelről látszanak a filmben. A Dűnében ajtókat és különböző art deco dolgokat terveztem. De ebben a stílusban még bőven vannak ötleteim. Van egy rendszere, és nagyon tetszik a formavilága. A Borderlands egy amerikai sci-fi, akció vígjáték sorozat, ahova nagyon sok járművet, buszt, és páncélozott autókat terveztem. A National Geographic Mars sorozatába pedig egy holdjáró belsejét, leszállóegységeket, és abban olyan üléseket, amelyek fekvő pozícióban tartják az asztronautát, de közben olyan dőlésszögben, hogy lássuk az arcát. Az egyetemen volt egy olyan széktervem, amelynek a bölcső része mozgatható volt és ezt a technikai megoldást felhasználtam ehhez a filmhez. A Halo-ban négy évig csak fegyvereket terveztem. Nemcsak működőnek kellett látszania, hanem ergonómiailag is megfelelő kellett legyen a színész számára. Ezek egy airsoft pisztolyra voltak ráépítve, vagyis úgy kellett modellezni, hogy tökéletesen illeszkedjen erre a meglévő belső részre, és amikor meghúzzák a ravaszt, az az érzet legyen, hogy lő és szóljon is akkorát.
Ezek olyan fegyverek, amelyek nem is léteznek a valóságban?
Persze. Ezek a 2500-as években lévő fegyverek. A jövő fegyverei. Két évadában dolgoztam a Halo-nak. Az első évadban még a játékokban látható fegyvereket használtunk, de később már bármit, amit a fantázia engedett. Nagyon izgalmas munka volt, sok álmodási lehetőséggel, hisz sokszor az alapirányokat is én határoztam meg.
Hogyan lehet bizonyos stílusokban tárgyakat alkotni? Hisz nem éltél akkor, talán soha nem is láttál ahhoz hasonló tárgyat, mégis meg kell tervezned.
Ez egy kihívás. Az adott stílusnak van egy rendszere, és ahhoz, hogy jól nézzen ki, működnie kell. És persze úgy kell kinéznie, mintha akkor csinálták volna, azzal a gondolkodásmóddal.
Vagyis ismerni kell a kort, – ha van – el kell képzelni azt a fajta szokásjogot, és azt a gondolati tartalmat kell tovább vinned az adott tárgyakba?
A Marco Poloban bútorokat kellett tervezni. Mongol látványvilágba kellett belehelyezkedni. Nagyon érdekes díszítésű, testes, nehéz bútoraik vannak, monumentális hatással. Más az ülés mélységük, sokkal mélyebbek, mint az európai bútorok. Sokkal nagyobbak, mint a benne ülő ember, így ha valaki beleül egy ilyen trónba, annak jelentősége, hatása van, valamit ki is akarnak vele fejezni. És ha nem ezzel a fajta gondolkodásmóddal készült el egy bútor, akkor az hamar „le is esett a képről”.
A filmes területre készültél, vagy belesodródtál?
Utóbbi. Nagyon érdekes és nagyon szeretem. A magyar valóság a formatervezés számára igen szűk terep. Még azt a kevés formatervezőt sem szívja fel a magyar piac, akik itt képződnek. Szerencse, hogy ebben az iparágban dolgozom, mert a film nem forog, ha nincsenek készen az eszközök. Itt minden tervem elkészül.
Volt tanulságos tervezésed?
Volt ám! Még a szakmai utam elején a Borgiák sorozat (kanadai-magyar-ír kooprodukció) harmadik évadában terveztem egy zongorát, amit haza is vittem.
Egy zongorát?
Igen, a kezemben is elfért. Egy ír kellékessel dolgoztam, ő hozta a méreteket. Furcsálltam, hogy milyen kis zongora lesz, rá is kérdeztem, de azt mondta, a méretek jók. Elkészült, megmutattam, hát valóban túl kicsi lett, hisz az ír kollega inchben adta meg a méreteket, én meg metrikus rendszerben terveztem meg. Mégis tudták használni, mint egy gyerekjátékot betették néhány jelenetbe. Ezt azért vittem haza, hogy emlékezzek rá, hogy ilyet többet ne csináljak.
Abba tudod hagyni a munkát?
Nehezen letehető dolog, de ebben segít a sport. Munka után mindig elmegyek edzeni. Futok. És versenyzem is, 400 méteren. A sci-fi egy nagyon érdekes világ, számomra egy bakancslistás terület, de mostanában már igen ki lett maxolva. Az art deco még egy olyan terület, amely részemről felfedezésre vár.
Írta: Tarnócai Éva
