Keresztes Tamás az elhagyatottság, a kiszolgáltatottság, a magány, a reménytelenség megtestesülése. Mégis sokat lehet nevetni azon ami vele történik Te nevű szerepében, Horváth Péter Jóccakát című darabjában, melynek ősbemutatóját a Katona József Színház Kamrájában tartották, Ascher Tamás rendezésében.
Keresztes mentálisan beteg embert játszik, aki próbál abban a lakásban egyedül létezni, ahol édesanyja haláláig vele élt. Fásult, szürke félhomály uralkodik leginkább, Bányai Tamás fénytervező elképzelései szerint, a szobájában, amit Knell Zsolt díszlettervező telezsúfolt tárgyakkal. Valós és átvitt értelemben is szűk a tér. Nem annyira mint Ionesco Az új lakó című darabjában, amiben a temérdek tárgy, a múlt emlékképei, végül agyonnyomják a közéjük szorult férfit, de lényegében ezúttal is hasonlóról van szó. Te-ről tudható, hogy a szerző testvére. Horváth már a Csaó Bambínóban megírta kamaszkori önmagukat. Te ugyancsak az emlékei közé szorult. A fal telis-tele az Ónodi Eszter által alakított egykori operettprimadonna mamájának színházi képeivel, plakátjaival. A múlt belé ivódott, és megterheli a jelent. Skizofrén gondolatkísérletekre készteti. Olykor meglehetősen lomha, máskor szeszélyesen ide-oda cikázik az agya. Időnként a macskáját hajszolja az ágy alatt, ami tán nem is létezik. Összemosódik a valóság, az álom, a rémálom. De az álom andalító is lehet, mint például az operett. Alkalmanként rózsaszínbe hajló operettdal töredékek csendülnek fel, amik erőteljesen ellentételezik a sivár rögvalót. Menekülés ez a valóságtól, vagy a dallamok szárnyalása annyira ellentétes ezzel a monoton szürkeséggel, hogy még inkább földbe döngölő?
A vidéken vegetáló Te-t időnként meglátogatja a Budapesten bölcsészprofesszor Én, akit pedig Horváth magáról formázott. A látogatás hol jól sül el hol rosszul, ez a segítőkészségre is érvényes. Az egykor világmegváltó hevületű fivérek nem csak térben kerültek távol egymástól. Kocsis Gergely adja Ént. Tudálékosan távolságtartó. Inkább lehajol a testvéréhez mint felemeli. Biztos egzisztenciával, bebetonozott házassággal, nem érti a végletes kiszolgáltatottságot. Miközben valószínűleg ő is magányos, mert páncélt vont maga köré, és feltehetően neki is oda az egykori eszméi. Valószínűleg Horváth magában és a világban való csalódottságának a sűrítménye. Valahogy eszembe jut, hogy tán az eddigi legsikeresebb magyar musical, A padlás szövegkönyvében mennyi talpraesett és boldogságra született, szívet melengetően szeretetre méltó figurát teremtett, a Jóccakát pedig a boldogtalanok gyűjteménye, a csalódottságok csimborasszója. Nincs benne senki, aki örömtelien kiteljesedett. Szakács Györgyi is olyan ruhákat tervezett melyekben inkább feszengenek, mint jól érzik magukat a viselőik.
Az apa, a neves karmester szintén a halálból kísért vissza az előadásbeli kétezres évek jelenébe, ami végső soron persze naná, hogy a ma. Bezerédi Zoltán adja az 1956-os cselekedetei miatt három és fél év börtönre ítélt művészt, akit halmazati büntetésként eltiltanak a nagy klasszikusok vezénylésétől, csak operetteket dirigálhat. Bezerédi eljátssza a lefokozott formátumot, azt a talentumot, akinek nem engedik kifutni a formáját, mellékvágányra kényszerítik. Elek Ferenc a különböző hivatalok egymásra fölöttébb hasonlító, kevés empátiával rendelkező packázóit adja. Pálos Hanna Asszony gyűjtőnévként pénzre hajtó, orrát fennhordó prostituált, okkal, ok nélkül is kikészülő volt feleség, alapjáratban megfáradt és elfásult ápolónő. Pásztor Dániel Fiatalemberként az ifjú generáció, amelyik nem érti az idősebbeket, de magát sem különösebben. Világmegváltó hevületről már szó sincs. Az elfogadható szintű létfenntartásért folyik inkább a mind ádázabb küzdelem.
Akik nem bírják a küzdelmet, a mindennapi idegőrlő harcokat, azok kipotyognak a rostán és viszonylag kevés esélyük van rá, hogy valaki utánuk nyúl, és ezt hozzáértéssel, empátiával, eredményesen teszi. Én zártosztályra teszi Te-t, ami nem ritkán a pokol egyik stációja. Látjuk, ahogy szinte megkínozzák. A Fiatalember ápolóként először próbál vele türelmes lenni, de mindkettőjüknél elszakad a cérna. Evidensen nincsenek meg a feltételek az ilyen betegek ápolásához. Inkább imitálják az ellátást, mint rendesen teszik. A Fiatalember is kikészül, fölénye és ereje tudatában üvölt a csontra soványodott, épp hogy csak élő, magatehetetlen szerencsétlennel, és eljut az otromba tettlegességig. Én a tragikus végkifejletkor is iparkodik csitítani a lelkiismeret-furdalását, hogy betette ide, de hát szociális háló otthon sem volt a megfelelő ápolásához. A kör bezárult. Ha az ókorban nem is volt igaz, csak inkább mítosz, hogy gyengéket, testi fogyatékosokat olyanokat, akiket nem tudnak eltartani, letaszítottak a Taigetoszról, a modern kori Taigetosz hátborzongatóan működik.
A 2022-ben írt darabot Ascher Tamás a nézőket nem a földbe döngölő folyamatos búskomorsággal rendezte meg, hanem a rideg szörnyűségeket kontrakarírozó élvezetes játékossággal. Ezért nevethetünk olyan sokat azon, ami húsba vájóan fáj. De ettől még az iszonytató fájdalom, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság velünk marad.
Írta: Bóta Gábor
Fotók: Katona József Színház
