Galagonya Bohócként ismerte az ország, majd lemosta arcáról a fehér maszkot és eltűnt. Tandari Ági énekes-színésznő hosszú szünet után született újjá.
Soha nem láttam az arcodat, csak egy magával ragadó bohócnak tapsoltam számtalanszor. Bár több voltál, mint bohóc, hisz kiváló énektudásod, előadóművészeted a gyerekeket és felnőtteket egyaránt elvarázsolta. De mi történt? Hová lett a bohóc jelmez?
Megvan az is, csak kiléptem abból a kapcsolatból, akivel Galagonyává váltam és most gyűjtöttem erőt újra. Mély depresszióba zuhantam és most kezdtem újra hat év után a karrierépítést.
Mit jelentenek számodra a fellépések, a színpad?
Csodát és természetes állapotot egyaránt. Színészként végeztem, és kifejezetten a gyerekek felé fordulva kívántam folytatni a pályát, ezért elvégeztem még az óvodapedagógus, és drámapedagógus főiskolát. A Trambulin Színháznál kezdtem, ahol az előadásokon egyúttal rendezvények is voltak. Gólyalábasok, lufibohócok, bűvészek és egyéb komédiások alkották a társulatot. Egyik nap Ember tragédiáját játszottunk, vagy Óz, a nagy varázslót, másnap pedig vásári látványosságok voltunk. Akkor még nem volt számomra egyértelmű, hogy naíva leszek vagy bohóc. Gyerekként olyan ártatlanul szép szerepekről álmodoztam, – Tünde a Csongor és Tündéből, Júlia a Rómeó és Júliából, Mariska a Liliomfiból – akiknek a nézőtérről dobálják a virágokat. Végül bohóc lettem.
Színészként annyi szerepet játszhatnál, te mégis kiválasztottál egyet, a bohóc szerepet. Miért kell egy álarc mögé bújnod ahhoz, hogy közeledhess a gyerekekhez?
Nem is gondoltam arra, hogy valami mögé bújok. Egyszerűen ezt a szerepet kezdtem el játszani az elején, és ez az eszköztár a jelmezzel együtt megmaradt. A személyiségem is ilyen. Ilyen vagyok. Az elején ez egy feladat volt, aztán ezt fejlesztettem tovább. A Trambulin Színházból indult az én bohócságom, de sokkal jobban akartam ezt csinálni. Brandet, márkát építve akartam egy olyan világot létrehozni magamnak, amelyben olyan vagyok, mint mondjuk Gucci, a divat világban. Ezért meg sem fordult a fejemben soha, hogy nagyszínházban elhelyezkedjek. A szabadság ennél sokkal többet jelentett számomra, még akkor is, ha 48 órát egyfolytában dolgoztam. Az, hogy a saját utamat járjam, az általam meghatározott szabadsággal, az megfizethetetlen. A kötöttség engem megöl, elveszi a kreativitásomat.
És sikerült. A Galagonya szimbólummá vált a gyermekszórakoztatásban.
Pedig sokan nem gondolták volna. Kinevettek.
A rendező-színész kapcsolatot is így élted meg?
Nem feltétlenül. Akkoriban husi csaj voltam, nem nevezném kövérnek, de az a divatos galamb-fajta. Gosztonyi János volt a színészmesterség tanárom és osztályfőnököm, aki azt mondta: Ágnes, le kell fogynia, mert ezzel az alkattal nem lehet érvényesülni ezen a pályán. És ugyanezt mondta Domonkos Zsuzsa is, aki megfejelte azzal, hogy egyek csak salátát, mikor eldöntöttem, hogy operett szubrett leszek. Ezek a mondatok engem teljesen összetörtek.
Aztán mégis lefogytál! Ragyogóan nézel ki! A saláta csodát tett?
Dehogy! Az első szülés után lefogytam 43 kilóra. Évekbe telt, mire 50 kiló lettem.
A jó bohóc sok minden máshoz ért, sőt attól lesz igazán jó bohóc valaki, ha professzionális módon jó valamilyen területen.
Háromféle bohócot ismerek. Van a színész bohóc, aki színpadon áll és a karaktere a bohóc, van az artista bohóc, aki remek zsonglőr, vagy tornász, és vannak a rendezvénybohócok, a szülinapi bohócok. Magamat az első és harmadik kategóriába sorolom. Ezért érdekes ez a történet, mert amikor a bohócokat emlegetjük, általában mindenkinek a cirkuszi bohóc jut eszébe, vagy aki az utcán bohócjelmezben lufit hajtogat. De ettől nem lesz szerethető. Mindig az volt a motivációm, hogy a gyerekeket a szülőkkel össze tudjam kötni.
Miért jó bohócnak lenni?
Nincsenek korlátok. Nem tudják, ki vagy. Bármit mondhatsz bárkinek. Egy bohóc attól lesz jó bohóc, ha katalizátorként működik. Olyan dalokat írtam és énekeltem, amely a szülőket arra ösztönzi, hogy együtt énekeljenek a gyerekekkel. Olyan játékokat találtam ki, hogy a gyerek hívja be a szüleit, ne én. Családi egységet kovácsoltam a színpadon. Az non plus ultra, hogy tudok énekelni, hisz ezen a szakon végeztem. Van egy habitusom, egy gyerekeknek kedves hozzáállásom, előadókészségem és egyfajta irányító szerepem.
Nem utolsó szempont, hogy vannak gyerekeim. Pontosan tudom, hogy hogyan működnek, hisz már háromszor is végig mentem a gyermeki fejlődés különböző szakaszain. Így együtt igyekszem varázsolni. Az Év Anyavállalata /gyerek mellett anyaként vállalkozók/ versenyen különdíjat kaptam bohócként. Szerettem ezt az időszakot, szabaddá tett. Bár engem, soha senki nem ismert meg, hisz az igazi arcomat nem sokan látták. Ahogy te sem. El voltam kicsit nyomva ebben a bohóc szerepben. Most már szeretném, hogy lássanak az emberek. Lássák azt, hogy nő vagyok egy szerepben, aki történetesen színész. És ezt az arcomat megmutatni akár gyerek, akár felnőtt vonalon.
Vagyis az új projekt már Ágiról szól.
Így van. Attól lesz jó egy koncert, ha nem én vagyok a főszereplő, hanem úgy tudom alakítani az eseményeket, hogy a gyerek érezze magát főszereplőnek. Illetve úgy tudok egy eseményt viccessé tenni, hogy ne legyen sem bántó, sem sértő. A Galagonya és Barátai zenekarom újra összeállt. Ugyanaz a csapat. Ha nem szerettük volna egymást, nem sikerült volna. Pillanatok alatt sikerült. És most már önmagamat építem, Tandari Ágit. Azt próbálom elmondani, hogy igen, bohóc voltam, aki abban a pillanatban egy színész volt, de most ismerjék meg azt a színészt, aki azt a bohóc szerepet megalkotta.
A klasszikus színművészet felé még mindig nem kacsintgatsz?
Most már nagyon kipróbálnám. És a színpadra is felállnék szívesen. A hangom alapján már kezdik szeretni azokat a történeteket is, amelyeket felolvasok. Kisebb novellákat, verseket olvasok és ha valamelyik megtetszik, megzenésítem.
