Ma lenne 80 éves Tahi Tóth László. Miután a Hattyúdal előadása közben rosszul lett, 2017 márciusában, és kiderült, hogy nagy a baj, agyműtétre is szükség volt. Szinte az egész ország szurkolt neki, hogy meggyógyuljon.
Hosszú volt a lábadozás, de októberben végre újra színpadra léphetett először a Pesti Színházban, az Audiencia című darabban. Félt előtte mintha vizsgán lenne, hogy újra szájára tolul-e a szöveg, jól megy-e a játék, megtalálja-e benne ismét az örömét. Amint belépett a deszkákra, a közönség kapásból hatalmas tapssal fogadta. Örültek, hogy megint láthatják, ő pedig megnyugodott, és szintén örült, hogy ennyire szívesen fogadták. Amíg nem tudott ismét színpadra lépni, sokan kérdezgették őt, akár az utcán is megállítva, hogy mikor láthatják újra, ettől meghatódott, nem is gondolta volna, hogy ennyien szeretik. Újra beállt a Játék a kastélyban előadásába, az Ózba is, amiből akár két előadás is volt hétvégén, de bírta, úgy tűnt minden rendben van, sikerül legyőzni a betegséget, visszakerülni a régi kerékvágásba. Sajnos nem tartott sokáig az öröm, ugyanabban az évben, december 27-én lépett fel utoljára. Szolnokon a szilveszteri tévéműsor felvételén már nem jelent meg, és nem is telefonált, hogy miért nem megy, ami abszolút nem rá vallott, hiszen igen megbízható ember hírében állt. Aznap lett úgy rosszul, hogy már értesítést sem tudott küldeni. Kiderült, hogy kiújult az agydaganat. Az újrakezdés nagy reménye szertefoszlott. Februárban meghalt. Tán jelképes, hogy az özvegye, második felesége, Kárászy Szilvia zongoraművésznő, napra pontosan öt évre rá utána halt. Nagyon össze voltak forrva.
László Képző-és Iparművészeti Gimnáziumba járt, mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, de továbbra is szeretett festeni, kiállításai is voltak. Állítólag már a főiskolán hamar kitűnt figyelemre méltó személyiségével. Színpadon szabadon engedett fantáziájával, akár szertelenségével, energikusságával, de civilben akár zárkózottságával, csendben elmorfondírozó természetével. Soha nem volt szabályos szépfiú. Általában nem Rómeókat és hozzá hasonló hősöket osztottak rá, bár a messzevivő, öblös hangja erre is predesztinálhatta volna, nem véletlen, hogy igen sokat szinkronizált, és hangjátékokban is jeleskedett.
Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnöke, aki az egyik legjobb magyar színészpedagógusként volt ismert, és nem mellesleg a Vígszínház igazgatója, rendezője is volt, így egyenes útja vezetett a Vígbe, aminek haláláig hűséges tagja volt. Várkonyi, akit számosan azóta is visszasírnak, nem csak a főiskolán volt jó pedagógus, hanem az általa vezetett színházban is. Figyelt arra, hogy a színészek olyan szerepeket is kapjanak, amelyekben fejlődni tudnak, amik éppen megfelelnek az akkori felkészültségüknek, állapotuknak. Tahi Tóth még több mint tíz évet dolgozhatott vele, és ez számára, ahogy sokaknak, meghatározóvá vált. Tán alkata miatt alakult úgy, hogy közel sem kapott mindig főszerepeket, de ilyenkor is rendszerint jó, változatos karaktereket játszhatott, és általában kiválóan is oldotta meg ezeket, ha viszonylag rövid időt töltött a színpadon, akkor is emlékezetes alakítást nyújtott. Lehetőséget kapott arra, hogy kiteljesedhessen. Tragédiában, komédiában, zenés darabban, gyerekdarabban, klasszikusban és kortársban egyaránt játszhatott. Bekerült sok tévéjátékba is, így hamarosan országosan ismertté vált. Temérdek tévékabaréban, nem ritkán bizony vicik-vacakokban is, szerepet vállalt, ez tovább növelte a népszerűségét.
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásában, ami szálláscsinálója lett a Vígben a nagy sikerű zenés produkcióknak, Józsefet adta, aki nem találja a helyét az országban, a világban, és ezzel egy generáció kétségbeesését, lázadását testesítette meg. Később a Platonov címszereplőjeként is lázadt, háborgott, piált, de ez már a készakarva is önsorsrontók másokat is magával rántó, végzetbe torkolló elkeseredését mutatta meg.
Azt hiszem, hogy temérdek elégedetlenkedést, lázadást fojthatott magába, és ez rombolhatta akár a testét is. Nem volt hajbókoló lakáj típus, bár az egyik utolsó szerep amit alakított, az éppen a Lakáj volt a Játék a kastélyban előadásában. Tartásos volt, belülről-kívülről elegáns, aki bár kiszolgáló személyzet, csaknem maga is úr. A Víg egykori házi szerzőjének, Molnár Ferencnek a társalgási vígjátékában, feszes öltözetű, méltóságteljes karaktert formált meg, kifogástalan beszéddel, biztos mesterségbeli tudással, pontosan odatéve a poénokat.
A betegsége után kérészéletű újra feltámadás adatott meg csak számára, de jelentős színész volt, az emlékezet és felvételek őrzik a játékát, az életműve egyáltalán nem kérészéletű.
Írta: Bóta Gábor
