Rendkívül színes, karakterekben és műfajokban egyaránt gazdag színészi pálya van mögötte, ikonikus filmes és színpadi alakításokkal. Szilágyi Tibornál ezek mellé csatlakoznak be azok a tévében, moziban látott alkotások, amelyekben a szinkronját élvezhetjük. Jean Reno örökös magyar hangja 79 éves, de továbbra is aktív, csak ma már nagyon megválogatja, mit vállal el.
– Van jó néhány világsztár, aki a te kellemes hangoddal szólal meg magyarul.
– Csakugyan szerencsésnek mondhatom magam, bár ami a hangot illeti, arról az ember nem tehet, az én orgánumom is a szüleim adománya. A mostani az ötvenhatodik évad az életemben, és máig is járok még szinkronizálni. 1965-ben diplomáztam a Színművészeti Főiskolán, és pályakezdőként már én is mehettem a Pannónia Filmstúdióba. A kezdetleges technika dacára is kiváló volt már akkor is a magyar szinkron, olyan legendás színészek jártak a Pannóniába dolgozni, mint Tolnay Klári, Mádi Szabó Gábor, Kállay Ferenc, Sinkovits Imre és még sorolhatnám. Pályakezdőként csodálva néztük őket, és próbáltunk tőlük minél több szakmai fortélyt ellesni.
– Kit emelnél ki közülük?
– Avar Istvánt, vele nagyon jó barátok is lettünk. Már növendékként megismertem, ugyanis a Madách Színházban dolgoztunk mindketten. A szinkronstúdióban a legelső alkalommal egy felejthető bolgár tévéfilmben egy partizánt kellett magyarul megszemélyesítenem, Avar volt a felettesem, neki jelentettem. Így szólt botladozó debütálásom első mondata: „Ezredes elvtárs, jelentem, Koftak partizánjai felsorakoztak!” Persze így, ötvenhat év után el tudom ezt mondani bármilyen ritmusban, de ott és akkor nagyon sokszor fel kellett vennünk, míg a rendező tökéletesnek találta. A nagy színészek, köztük Avar Pista is, angyali türelemmel kivárták, míg befejeztük végre azt az egyetlen tekercset… Akkoriban még celluloidszalagról vetítettek, amely apró tekercsekre volt szétszedve, innét ered a kifejezés. A digitális technika korában már egyik sem létezik.
A cikk folytatása a Pepita magazin októberi számában olvasható.
