Van egy színészünk, aki 2020-ban azzal állt az igazgatója elé, hogy a következő évadban már nem kér feladatot. Így lett Szikra József utolsó három színpadi szerepe Győrben a Régimódi történet orvosa, a Chioggiai csetepatéban a halkereskedő és a Méhes László rendezte Amadeus próbafolyamata.
Gondolom nehéz egy mondatban válaszolni arra, hogy miért kérted ezt? Azt gondolnám, egy színész soha nem kérne ilyet…
Három havonta jártam és járok azóta is kontrollra. Akkoriban ki kellett írnom a CLL betegségemtől (krónikus limfocitás leukémia- a szerk.) való félelmemet. „Talán eltűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.” Úgy gondolom, sikerült. És számot adtam. Nemcsak kifestettem, hanem megírtam és kiírtam a gondolataimat.
Annál többet tettél! A folyamat közben igazi színi kritikus lettél.
Kritikus nem lettem, mert az egy külön szakma! Csak írtam azokról az előadásokról melyekben játszottam vagy csak nézőként figyeltem. 2014-ben bemutattuk a Jézus Krisztus Szupersztárt. Volt tehát megugrani való szint, hiszen a film szerintem igazi klasszikus, én legalábbis nagyon szerettem. Kovács Gergely Csanád A koreográfiák beállítása közben olyan hasznos instrukciókat adott, hogy szinte kész is lehetett az alakítás. Pedig a sok kettős szereposztás nem volt kis feladat. Szomor Gyuri és Másik Lehel játszotta Jézust teljesen másként, de igazán nem tudnék sorrendet felállítani köztük. Gyomor Szuri, ahogy Szomort neveztük abszolút profi módon, már szinte kisujjból megoldotta, hisz játszotta nem egyszer, Lehel pedig egyszerűbben, természetesebben oldotta meg, időnként hitelesebbnek tűnően Jézus vívódásait. Júdásból is kettő volt. Az új felfedezett Sándor Peti és kedves barátom Mohácsi Attila. Peti egy vad, kontroll nélküli ösztönlény megáldva egy kitűnő hanggal. Moha pedig valós kínokat megélve énekelte el Júdás szenvedéseit. Peti kontroll nélküli ösztönösségére a legnagyobb példa, hogy az egyik előadáson az öngyilkosság majdnem tökéletesre sikerült. Egyszerűen felakasztotta magát, és csak a kollégák figyelmén és lélekjelenlétén múlt, hogy időben leszedték a kötélről és a következő jelenetben Moha már kész volt hogy belépjen a helyébe. Én az egyik apostolt, Andrást játszottam, s bár nem nagy feladat de énekeltem és nagy örömmel játszottam, ugráltam végig a nem túl könnyű koreográfiát. Találtam benne játszani valót.
Kezdjük egy kicsit korábbról… Mondjuk 1971-ben, mikor 16 éves voltál, mi történt?
Megismerkedtem Halász Péterrel, aki egy legenda ma már. Egy öntörvényű tehetség, egy színész, rendező, aki engem is teljesen beszippantott, a színházával, a gondolataival és megszállottságával együtt. Péter személye, és az általa létrehozott Kassák Ház Stúdió volt az, amely teljesen egyértelműen elhivatottá tett a színház és a velem játszó csapat mellett. Nagyon összefogta a csapatot, kivitt minket Jerzy Grotowski előadást nézni, ami szintén óriási élmény volt. És nemcsak azért, mert 16 éves voltam. hanem ebbe az őrületbe egyszerűen bele lehetett szeretni. Aztán Péteréket félretették, működési engedélyüket megvonták, az útlevelüket bevonták, de csak folytatta tevékenységét egy lakásszínházban, végül távozásra kényszerült az országból, de engem még beajánlott az Egyetemi Színpadra, amely a legprogresszívebb művészeti közegnek számított akkoriban. Ott megint egy elképesztő csapatba kerültem, Ruszt József, Zsámbéki Gábor szárnyai alá, fantasztikus volt!
A közeg ezek szerint fontosabb volt számodra. Fontosabb esetleg, mint az, hogy milyen szerepeket játszol?
Majdnem olyan fontos volt. Az Egyetemi Színpadra 17 évesen kerültem és végig én voltam a legfiatalabb tag. Ennek ellenére befogadtak. Varga Tamás, Katona Imi, Varga Károly, Szilágyi Maya. Itt pedig Ruszt József varázsló egyénisége kellett ahhoz, hogy egy ilyen szintű társulat jöjjön létre.
Hogyan varázsolt Ruszt József?
Este 10 körül kezdtünk el próbálni, mert mindenki vagy egyetemista volt, vagy dolgozott. Dumáltunk, míg össze nem verbúválódott a csapat. Hajnal 2-kor, amikor már mindenki kivolt, Ruszt, -aki korának valóban egyik legnagyobb pedagógusa volt, – azt mondta, fussunk egy kört az Egyetemi Színpad épülete körül. Hajnali 2-kor! Aztán folytattuk! Jóska olyan instrukciókat adott, hogy egy csoda lett mindenből és mindenkiből. Valamit láthatott bennem is, mert különben mondta volna, hogy húzzak el. Akkoriban mindent ösztönösen csináltam, a tudatosságnak a csírája sem volt bennem. Később elolvastam a könyvét és akkor ébredtem rá, hogy miket is csinált velünk. Hogy mennyire érezte az embert, a színészt, a rezdüléseit, a gyengeségeit. Úgy instruált, hogy megtaláljam magamat, majd a szerepemet. Emlékszem, az első előadásom Fernando Arrabal Piknik a csatatéren volt, Bodnár Sándor rendezésében, akiről szintén órákat tudnék mesélni. Mikor kikukucskáltam a függöny mögül a nézőtérre, és láttam, hogy tele van a színház, elkezdtem remegni. Olyannyira féltem, hogy úgy kellett belökni a színpadra. Amikor már benn voltam, akkor már élveztem, de minden így kezdődött.
Színmű felvételi?
Volt az is, de elsőre nem sikerült, utána mentem a Nemzeti Stúdióba, akinek az a Bodnár Sándor volt a vezetője, akinél belöktek a színpadra. Egyértelműen „Sanyikától” tanultam a szakmai tudásom 75 százalékát. Ezzel együtt fantasztikus egyéniségek rendeztek engem: Pethes György, Lengyel Pál! Óriási szerencse volt ez a pályafutásom alatt.
Vaskakas Bábszínház?
Megrendezett egy tökéletes Vízkereszt, vagy amit akartok tárgyanimációt. Orsino hercegét játszottam benne, egy gyönyörű, öblös vörösboros pohár formájában. Ugyanolyan komolyan kellett eljátszanunk, mint a színpadon. Bevallom, azt hittem, ezt a feladatot rutinból megoldom, de Lengyel Pál nem hagyta, hogy kamuzzak. Azt mondta, hogy amikor azt mondom „szeretlek, óh, Olívia” és nem érzem a gyomromban, hogy tényleg szeretem, akkor „csacskaság az egész”, – mondta Lengyel Pali. Ezért vörösboros pohárként is imádtam Oliviát, miközben kellett mozgatnom a poharat és fecskendeznem bele a málnaszörpöt.
Ki jut eszedbe a „Kis barátaim…”-ról?
Lendvay Feri bácsi! Lendvai Ildikó édesapja, legendás rendező csoda! Veszprém, Montmartre-i Ibolya, három felvonásos operett. Első nap lerendezte az első felvonást, második nap a másodikat és harmadik nap a harmadikat és negyedik nap megcsináltuk egybe az egészet. Ilyet még a világon soha senkivel nem éltem át! Négy nap után tökéletesen tisztában volt mindenki azzal, hogy mit, hogyan, mikor és miért úgy kell játszani. Azon gondolkoztunk, hogy mi a csudát fogunk mi csinálni másfél hónapig? Volt mit, mert az öreg ízekre szedett, majd újra összerakott bennünket. Utána beletettük a szívünket, a lelkünket, de azóta sem tapasztaltam ilyet, az előadás előtt másfél héttel tökéletesen készen volt az előadás. Zseniális ember volt! Tudta, érezte, hogy egy próba 3 óráig tarthat, egy perccel se tovább, mert a színész ennyire van kalibrálva. Életemben olyan nyugodtan nem mentem premierre, mint Lendvay Feri bácsival.
Azért Győrben is voltak felejthetetlen pillanatok, a már említett 10 évvel ezelőtti Jézus Krisztus Szupersztáron kívül…
Hogyne! Korcsmáros György rendezte a Marat halálát. Duperret márkit, a szexmániás girondista képviselőt játszottam. Felejthetetlen volt. Ehhez készítettek nekem a jelmeztervezők egy olyan nadrágot, amelynek az elejét hatalmasra tömték. Már a próbák alatt igyekeztem szokni, hisz alapjaiban egy nagyon gátlásos férfi vagyok. Nagyon megszenvedtem ezzel a szereppel. Szó szerint fel kellett „nőnöm” hozzá. Gyuri fantasztikus volt, mert csak annyit mondott: nyugi, jó lesz és hagyott tovább kínlódni. Igaza volt, mert idővel nagyon megszerettem ezt a szerepemet és jól is sikerült! Később ő is azt mondta, hogy ebben a szerepben szeretett a legjobban. Talán azért, mert végig nézte ennek az alakításnak a születését, a fázispontjait, a nehéz váltásokat és az átbillenésemet. Ennek valóban hosszú és keserves alkotási folyamata volt, de megérte! Volt még egy kiemelésre méltó, emlékezetes szerepem Győrben. Pinczés István rendezésében a Légy jó mindhalálig-ban Valkay tanár urat játszottam, ami a legjobb szerep ebben a darabban, és én énekeltem a világ egyik legszebb dalát: Az élet szép, az élet minden… Jajj, de nagyon szerettem!
Mintha az ország legjobb rendezőivel hozott volna össze a sors!
Így van! És ki ne hagyjam Bor Jóskát, aki az életemet mentette meg! A Csárdás királynőből a leghálásabb szerepet a Bóni grófot próbáltam.
Számomra is mindig Bóni és Stázi között zajló jelenetek voltak a legizgalmasabbak
Ezt a kicsattanó, boldogságos, vicces szerepet éppen akkor játszottam, amikor majdhogynem öngyilkos akartam lenni. Éppen akkor komoly magánéleti válságban voltam. Nagyon nem ment ez a felhőtlen boldogság – játék. Bor Jóska pedig látta ezt a belső küzdelmet. Félrehívott és elbeszélgetett velem. Megértően, kedvesen, de mégis keményen kirángatott ebből a depresszióból. Végül sikerült megcsinálnom a Bónit, méghozzá hatalmas sikerrel.
Melyik volt az általad legjelentősebbnek ítélt szereped?
Veszprémben játszottam Csehov Sirályában Trepljovot, a fiatal költőt. Dömölki János filmrendező rendezte, és életem egyik olyan szerepe volt, amikor azt éreztem, hogy egy angyal szállt el a színpad fölött. Takács Kati Nyinája olyan volt, hogy azóta senki meg sem közelítette a játékát. És megtörtént az a csoda, hogy az előadások alatt szinte beleszerettem Katiba. Az utolsó jelenet után, mikor elbúcsúztam a szerelmemtől, majd később főbe lőttem magam, – csak a lövés hallatszott, – Kati már kint ült a színpad melletti oldallépcsőn. Mindig odaültem mellé, ott vártuk ki ketten azt a 4-5 percet, ami hátra volt az előadásból. Ha azt éreztem, hogy a gyomrom mákszemnyi és a szívem turbó tempóban ver, akkor mindent beletettem és jól sikerült az este.
A Nemzeti Színházban milyen érzés volt játszani?
A 64 Kossuth díjassal, akik körülvettek? Fantasztikus személyiségek, egyéniségek voltak, de a főisten Kálmán György volt! Zseniális színészi alakításai voltak! Önmagát adta a közönségnek, a lelke legmélyét. Az színészóriások legnagyobbjának tartom. Hiteles volt és precíz. Egyetlen címlapos szerepem a Nemzetiben a VII. Gergely c. darabban a kispap. Ott volt egy monológom, amelyet Kálmán Györgynek és Moór Mariannak adtam elő a színpadon. A szerep szerint Kálmán György kísért ki ajtóig, és úgy csukta be mögöttem az ajtót, hogy közben súgta az aznapi alakításom osztályzatát. Ugyanis ahogy ő mondta, minden este más és más, egy szerep sem lesz ugyanolyan sohasem. És ez így is van, mióta színház az egész világ…. De, hogy válaszoljak arra a kérdésre is, hogy miért nem kértem több szerepet: mert ez a színházi világ már nem az, amibe 1970 tájékán beleszerettem.
Írta: Tarnócai Éva
