A Jakyll és Hyde-ban Emma szerepében énekelt, a komoly énektechnikai és szakmai tudást igénylő érzelmileg telített dalbetétei lenyűgözőek, ám ez a rendkívüli hang még kicsit beelőzi az egyébként csodaszép Széles Flóra színpadi jelenlétét. Viszont amit elénk tár, az nagyon komoly pályafutást sejtet.
– Mikor léptél először színpadra?
– Három éves koromban kezdtem klasszikus balettet tanulni, utána jött a jazz balett, a kortárs táncok, majd a hegedű, kamaszkoromban pedig az ének tanulás. Nagyon sokszor éreztem azt is, hogy ebből nem lesz művészi pálya. Mikor először jelentkeztem a színművészetire, nem sikerült és mivel a tanulás maga mindig fontos volt számomra, ezért a Jogi Egyetemre kezdtem el járni Szegeden. Megmaradtak ugyan zenés fellépéseim, műsorvezetések, de csak hat év múlva próbáltam meg ismét a Színművészeti Egyetemet.
– Fel is vettek! De előtte elvégezted a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát is?
– Majdnem. Néhány vizsga hiányzott. Már az államvizsgánál tartottam. A szakdolgozatomat is megírtam, megvédtem. Mindig éreztem, hogy az nem az én utam. Láttam az évfolyamtársaimat, akik a szabadidejüket is azzal töltötték, hogy utána jártak dolgoknak, folyamatosan nézték a híreket én meg mikor letudtam a vizsgát, szó szerint magam mögött hagytam az egyetemet.
– Vetted már hasznát a jogi ismereteidnek?
– Jobban értem a szerződéseket. Tudom, hogy mit írok alá.
– Hat év után szerencsére visszataláltál oda, ahova mindig is tartoztál. Milyen érzés volt felvételt nyerni, per helyett?
– Az eredményhirdetés estéjén semmit nem aludtam, zsibongtak a gondolatok a fejemben, mérhetetlenül boldog voltam, sőt annyira boldog, hogy szinte sokkot kaptam.
– Mikor jött el az a pillanat, amikor rájöttél, hogy milyen nehéz szakmát választottál?
– Az egyetem első évében végig ezt éreztem. Ez az időszak arról szólt, hogy legalább egy kis magabiztosságot szerezzek. A túl alázatos kategóriába tartoztam, aki egyetlen lépést sem mert megtenni önállóan. A hangom adott egyedül tartást az életemben, az egyetlen vizsga volt, amitől nem féltem. A mesterség órákon szinte bujkáltam, rettegtem attól, hogy meg kell mutatnom magam. Úgy éreztem, hogy biztos nem értékelhető az, amit csinálok. Azt kívántam, bárcsak a háttérből figyelhetném az eseményeket. Dehát ez nem így lett.
– Kik azok, akik sokat segítettek neked ebben az időszakban?
– Novák Eszter, Selmeczi György, ők voltak az osztályfőnökeim. Nem hagyták, hogy elmeneküljek a feladatok elől, pedig próbálkoztam rendesen. Amikor nagyon elgyengültem és egyáltalán nem hittem magamban, akkor Eszter elvitt beszélgetni és a szavai óriási erőt adtak. Elmondta, hogy velem ellentétben ő mit lát bennem.
(fotó: Juhász Éva)
– Mikor hitted el igazán, hogy ezen a pályán helyed van?
– Az Egyetemen, mikor a Koldusoperát játszottuk és Lucy lehettem. Ez volt az első nagy átlépés. Aztán az Operettszínházban a Carousel -Liliomnál éreztem, hogy nagyon kötődök Julie-hoz. Átéreztem, hogyan reagál dolgokra és ez adott egyfajta magabiztosságot. Hajlamos vagyok kívülről nézni magam, ami jó egy ideig, de amikor átengedem magam a jelenetnek, amikor maguktól történnek meg olyan dolgok, amiket nem találtam ki előre, akkor mindig megszületik valami. Azóta bízom abban, hogy érdemes és kell is önállóan gondolkoznom, fel kell vállalnom a véleményemet egy-egy szerepről, vagy jelenetről. Most már azt is megtanultam, ha valamire azt mondják, hogy ez nem jó, vagy azt ne úgy csináljam, ahogy elképzeltem, azt nem kell magamra venni, mert ez egy tanulási folyamat. Nagyon izgalmas az is, amikor mondanak egy instrukciót és még nem tudom, hogy honnan fogom előásni magamból. A Marica grófnőben Lizát játszva éreztem ezt. Liza egy cserfes lány, össze-vissza pattog, hihetetlen energiái vannak és nagyon szenvedélyes. Ezzel szemben én egy befelé forduló típus vagyok, aki hatszor meggondolja, hogy kimondja-e azt, amit gondol és kifejezetten szeret egyedül lenni. Liza az ellentétem. Azt az energiát, amivel ő létezik, nekem tudatosan kell előtornáznom magamból.
– A Jakyll és Hyde-ban Emmát játszod. A szólód után már tudtam, hogy beszélgetnünk kell. Az önfeláldozást fémjelző tiszta szív, tiszta hang, magával ragadó volt!
– Emma a megtestesült szeretet. Nincsenek benne kérdések, nincs benne ítélkezés. Nekem nagyon megható volt, hogy kimondja Jakyllnek, hogy bármit csinálsz, bármi történik, te az én szerelmem vagy. Nemcsak a szívemmel szeretlek, hanem ez egy döntés. Teljes mértékben tudtam ezzel azonosulni. Azt gondolom, ha igent mondanék valakinek, akkor azt nagyon komolyan is gondolnám, bármi történne, kitartanék amellett az ember mellett. Ez a házasság lényege.
– A történetben van egy másik nő is. Azt is tolerálnád?
– Igen. Úgy gondolom, hogy bármilyen jól működő és szeretetteljes kapcsolatban is élünk, bármikor találkozhatunk számunkra különleges emberekkel. Ebben nincs semmi különös, ez természetes. Az a lényeg, hogy egy ilyen találkozás után milyen döntéseket hozunk, kezdünk-e ezzel az érzéssel bármit is. Jekyll-nek nagy találkozása van Lucy-val de ő nem árulja el Emmát. Azt Hyde teszi. Emma pedig soha nem vájkál Jakyll tőle távol töltött perceiben. Emma szóló dalában ki is mondja, hogy rám nézel, de nem látsz engem, szólok hozzád, nem szólsz vissza. Mégsem kérdez semmit, amilyen csendben bemegy a laboratóriumba, ugyanolyan csendben távozik. Tulajdonképpen az esküvőre is úgy megy el, hogy nem volt rendben a kapcsolatuk, mégis ott van és megvédi az apjával szemben is a szerelmét.
(Fotó: Art&Lens Photography)
– Van szerepálmod?
– Igen! Eliza Doolittle, a My fair Ladyből. Izgat, hogy színészként a teljes szélsőségek felé is el lehet menni. Diák színjátszós koromban már játszottam Elizát. Kíváncsi lennék, hogy most hogyan fogalmaznám őt meg?
– A színész szerepe egyfajta alkalmazotti szerepkör. Fogod tudni játszani egy életen át?
– Nekem ezzel sosem volt problémám. Már a balettórákon megtanultam, hogy amit a mester mond, az úgy van. Ez az alárendeltség, ami a rendező és a színész között megvan, engem sosem tudott bántani, vagy zavarni. Egy próbafolyamatot amúgy is tapogatózva kezdek, vagyis még jól is esik, ha fogva van a kezem. Később, amikor már beindulnak dolgok és rálátok a darabra és a szerepemre, akkor szoktak nálam beindulni az ötletek. Annyira szerencsés voltam, hogy ebben eddig még mindig partner volt a rendező.
– Van olyan tulajdonságod, amelyben segítenek a szerepek?
– Sok félsz van bennem. Még mindig vannak olyan napjaim, amikor visszaszívódok önmagamba. Ezen nagyon tud segíteni ez a pálya. Hogy kiegyensúlyozott lelkiállapotban létezzek. Amúgy nagyon türelmes vagyok. Valahogy megérkeznek hozzám a dolgok. Megérnek. Én meg kivárom és észreveszem azokat. A helyzeteket is észreveszem. És azt is, amikor lépnem kell. Így jött el az idő arra, mikor újra felvételiztem a Színművészetire. Éreztem, hogy abban az évben mindenképpen be kell adnom a jelentkezésemet. Játék közben is voltak ilyen bevillanásaim, ezek hirtelen ötletek, de általában jól sülnek el. Éppen Homonnay Zsolttal próbáltam a Jakyll és Hyde-ban – pedig amúgy Dolhai Attila a partnerem – Emma szóló dal- jelenetét. A dal végén Emma el akar menni, de Zsolt megfogta a kezemet és azt énekelte, hogy ne hagyj el, szeretlek. Nem gondolkodtam, hanem odahajoltam és megcsókoltam, mert akkor azt úgy éreztem. A rendező és Zsolt is azt mondta, hogy ugyan nem gondoltak erre, de dramaturgiailag is nagyon jó az ötlet.
– Ha valaki gyerekkorodban megjósolja neked, hogy ekkora sikered lesz, mondjuk Emmaként, elhitted volna?
– Azt nem tudom, de ha igen, akkor biztos sokkal könnyebben zajlott volna a kamaszkorom. Mikor nem vettek fel, teljesen elveszítettem a hitemet magamban, úgy éreztem, hogy alkalmatlan vagyok erre a pályára és senkinek nem fogok kelleni. Ezért üzenném mindenkinek, hogy ha valami nem sikerül elsőre, az nem azt jelenti, hogy azonnal fel kell adni és egy teljesen más dologba kellene belekezdeni. Sőt, tilos! Az álmokat kitartóan folytatni kell…
Írta: Tarnócai Éva
(Borítókép: Art&Lens Photography)
