Micsoda férfi! Gondolom én, aki George Clooney magyar hangján nőttem fel. A sokoldalú, Jászai Mari-díjas Szabó Sipos Barnabás orgánuma és az általa magas szinten használt magyar nyelv nagyon sokat hozzátett az amerikai sztár magyar imidzséhez.
Csajos közvélemény: ha nem ide születik, hanem tízezer kilométerrel odébb, nagy filmsztár lett volna Szabó Siposból a sportos testalkatával, a sármos arcberendezésével, a simogatóan heccelkedő hangjával, tehetséges zenei képességeivel.
Oh, thanks. És a festés?
Erről fogunk beszélgetni. Mikor érezte először azt, hogy megáll az idő?
Ezt többször éreztem már. Sőt, ez defektálható, hisz éppen pár napja 10 órakor elkezdtem egy képet festeni, és úgy éreztem, hogy már legalább egy órája dolgozom, mikor a feleségem szólt, hogy menjek enni. De miért, – kérdeztem, – hisz most reggeliztünk. Igen, de már vacsorázni fogunk. Hát, igen, ilyen gyakran előfordul festés közben, viszont színházban kevésbé.
Pedig a színpadon is bele tud feledkezni az ember a játékba. Legalábbis laikusként így gondolom.
Pedig az egy egészen másfajta tevékenység. Más koncentrációt igényel. Lehet, hogy a beleélés kultuszát tekintve egy évszázados közvélekedést oszlatok el. Valóban sokszor halljuk, olvassuk, hogy „a színész a szerepében elmerülve ilyen, olyan erős játékot mutatott.” De ez nem így van. A színpad erős koncentrációt igényel, a zenéhez hasonlóan, ahol is az időből nem tud a művész kilépni, hisz akkor elúszik a muzsika. A színház, a szerep, az előadás, folyamatos figyelem, a jelenidő maximális megélését követeli. Előfordulhat az adott jelenidőben való örömteli létezés, de az is a koncentráció miatt történik, hisz az ember annyira benne van az időben, a pillanatban, a jelenben, a szerepben. De ez teljes összpontosítás nélkül nem jöhet létre. Nem lehet ebből kizökkenni, nem tarthat szünetet az ember, nem halasztgathatja azt, aminek jönnie kell. Figyelni kell mindenre. Végülis az érzéseknek a megélése nagyon jó pillanatokat teremthet legbelül, de ez nem jelentheti a teljes belefeledkezést.
Ezek a pillanatok partner függőek is?
Lehet, de a legfontosabb, ha az ember maximális belső jókedvvel van jelen. Legyen az próba, forgatás, előadás. Ne akarjon túllenni azon, amit csinál, hanem szeresse azt, amiben éppen van.
A belefeledkezés öröme megérintette már gyerekkorában is?
Muszáj, mert a gyerek ösztönösen átéli azt, teljes odaadásban van azzal, amit éppen csinál. A létezésnek a teljes átélése, amikor az egyik benyomásból a másikra szökkenünk, miközben mentesek vagyunk az előző pillanattól. A gyerek egyik pillanatban még sír, a másikban már játszik.
Megfestette már?
A képi világ ilyen szempontból nem az időről szól. Ez csak az idő viszonylatában igaz, amikor átéljük akkor már nem. Kifejezhetünk érzéseket, érzelmeket, ezek inspirálhatnak egy festményt… és miközben dolgozik a művész, szellemi munkát is végez. Ez azt jelenti, hogy folyamatos döntéseket kell hozni munka közben.
A döntések mire irányulnak?
Színekkel dolgozni egyfajta álomtudat, és talán ezért feledkezhet bele kicsit jobban az ember. A színek egymásra hatása, adhat válaszokat, mutathat olyan helyzeteket, amire ránézve dönthetünk, hogy merre megyünk tovább. Ha nagyon figyeljük azt, amit a festmény mondani, vagy mutatni akar, akkor rájövünk, hogy mikor kész egy fázis, és akkor tudunk dolgozni tovább. Ha a valóságtól elszakadva egy logikai konstrukciót alkalmazva felülbíráljuk, akkor előfordulhat, hogy rossz lesz a kép: túlfestjük, ízléstelen lesz. No, akkor abba kell hagyni.
Sokan azt mondják, nehéz abbahagyni egy kép festését, mert sosincs kész. Vagy máshogy festette volna meg a művész.
Ez azon is múlik, hogy mit szeretnénk kezdeni az adott képpel. Mi a mondanivaló. Ez persze sok mindentől függ, például attól, hogy milyen anyaggal dolgozunk. Az olaj olyan, mint a méz. Abba könnyű beleragadni. Visszahúz. Szinte felkínálkozik, hogy még ott egy kicsit… vagy meg oda is kell még…. Évekig lehet ezen tipródni. Sőt egy másfajta lelkiállapotban pedig pláne. Megszólal bennem a „tevékenyke”, hogy milyen izgalmas leenne, ha tovább festeném… Na, itt jönnek a döntések. Ha folyamatosan dolgozunk egy képen, folyamatosan kell meghozni a döntéseket. Ezért szellemi munka. Ezek a döntések és, jaj, még megannyi más dolog dönti el, hogy jó lesz-e egy kép.
Ha a festmény erre visz, akkor én erre megyek. Ha megállok és gondolkodok rajta, akkor pedig el kell dönteni, hogy nem gondolkodunk, hanem festünk tovább. Ekkor a következő fázis megint megmutatja, hogy merre tovább. És az a jó döntés! És ilyenkor múlik az idő úgy, hogy észre sem veszem. Valójában a légzésnek van ehhez a legnagyobb köze. Amikor belégzünk, akkor beszívjuk a gondolatot, amikor kilégzünk, akkor kifele árad az a valami, ami aztán megjelenik a vásznon. Ez egyfajta ki-be folyamat. Ezért van az, hogy a festés, ami egy leválasztás, egy összegzés és egy-egy visszaillesztés a közösbe, olyan mint a légzés. És olyan, mint a gyereklét, ahol nincs idő, nincs állandóság, hol bezárul, hol kinyílik, a tudat antipátia és szimpátia között mozog.
Amióta ekkora teret kapott életében a festészet, mennyiben befolyásolta a színészi munkáját?
Ez fordítva van. A teret ennek a tevékenységemnek, már gyerekkoromban megadtam. Fiatal felnőttként hoztam egy másik döntést. Színésznek kalandoztam. Ennek a döntésemnek akkor érzelmi okai voltak. A festészetet csak szüneteltettem időnként, amikor nem értem rá. Például amikor iskolában tanultam a színjátszást, ami persze kezdetben idegen volt számomra. Később megtanultam magamtól az élmények során, de a festészet csak időlegesen maradt ki és az teljesedett ki valójában.
Miben fárad el legjobban?
Akkor tudok jól aludni, ha emellett még fizikai tevékenységet is végzek. A sport kiválóan kiegészíti az alkotó tevékenységet. Tegnap például jól kifáradtam karate edzésen, de ugyanolyan hasznos, ha szabad levegőn, a természetben mozgok, vagy ha el tudok szabadulni vitorlázni. Többször megmártóztam a hideg Balatonban. Jó a keringésnek. Karácsonyra kaptam egy házi medencét, de én nem fagyasztom magam, nekem elég, ha 6-10 fokos a víz.
Hol láthatjuk mostanában?
A Soproni Petőfi Színházban játszom, Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. darabjában, a Szarvasi Vízi Színházba is felkértek egy szerepre, amit most kezdünk próbálni. Nem igazán terveztem, hogy színpadra lépek, de ezek a szerepek nagyon tetszenek. Jelenleg egy speciális akvarell festészetet alkalmazok, az úgynevezett fátyolfestészetet, úgy érzem, most ezzel van dolgom.
Azt a fajta művészi szükségérzést, amit a festészet közben érez, megkapja a színpadon is?
Talán csábító a dolgok ilyenfajta összekapcsolása, de én nem érzem így. A bennem lévő ennyiféle életerő, vagy alkotó erő különböző eszközével a maga területén van mondanivalóm. Van, volt és marad is megélni valóm. Sőt, mindemellett aktívan muzsikálok is. Most éppen magamban, de van egy klubzenekarunk, az AT FIVE. Olyan életet élek, viszek, illetve olyan életet kaptam, ami ezt mind tartalmazza. Mindegyiknek ugyanaz a gyökere és a célja is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a kifejeződést sok területen meg tudom élni, meg azért, hogy kaptam hozzá képességet.
