Straub Dezső munkásgyerekből lett gyógyszergyári szakmunkás, majd operaénekes, végül az ország egyik legismertebb színésze. A Vidám Színpad meghatározó alakja volt, ám mikor barátja, Böröndi Tamás segítségére sietett, a 2020-ban elhunyt művész elárulta őt. Straub Dezső pedig egyik napról a másikra mindent elvesztett. Két évig napi egy csirkecombon és kenyéren élt, miközben mindenki azt hitte, rendben van az élete és az életkörülménye. Most újra színpadon, saját darabot ír, rendez, és boldog párkapcsolatban él. Hisz benne: nem a siker, hanem az akadály viszi előre az embert.
„Akkor, Furoxon-sárga fülekkel úgy gondoltam, hogy tovább kéne lépni”
Munkáscsaládból indulva gyógyszergyári szakmunkásként dolgozott, ám a vegyszerek és „sárguló fülek” után egy hirdetés hatására váratlan fordulattal az operaénekesi pálya felé lépett Straub Dezső.
„Újrakezdés, vagy továbblépés! Ez a két dolog nagyon hasonló, de nem ugyanaz! Újrakezdésnél feltételezzük, hogy lenulláztad magad. Kudarc van. Újra kell indítani elölről. De van olyan is, amikor nincs kudarc, és bár elértél valamit, megállt a vonat. Végállomás! Le kell szállni, és átszállni egy másikba. A most indulóba, a sajátodba, abba az irányba amerre csak te látod a jövőt! Mondanom sem kell, a munkásemberek számára az a továbblépés, ha a gyermek – ahogy az öregek mondták – fehérköpenyes szakmába lép. Így szüleim beírattak gyógyszergyártó szakmunkásnak. Tényleg ott voltunk a fehér köpenyes laboráns lányok körül, de sajnos mi gumicsizmában, köpenyben és kesztyűben görgettük a mocskosabbnál mocskosabb hordókat. Mikor szakmunkás lettem, ügyes voltam, jól dolgoztam. Egy akkor új gyógyszert – a Xavint – én üzemesítettem. Szóval viszonylag hamar elértem valamit ebben a szakmában. Ilyenkor – amikor valaki elér valamit – már találkozik az árnyoldalakkal is! Ez az árnyoldal számomra a Furoxon nevű anyag volt. Ez egy sárga, kénes por, ami borzasztóan büdös. Az ember zuhanyozásnál le tudta mosni magáról az egyharmadát, még egy harmad eltűnt a törölközéssel, viszont egyharmad ott maradt. Mit mondjak, a villamoson mindig volt ülőhelyem”
– kezdte nevetve Straub Dezső majd így folytatta:
„Akkor, Furoxon-sárga fülekkel úgy gondoltam, hogy tovább kéne lépni. Láttam egy hirdetés, amiben az állt: énektanítás. Soha életemben nem ittam egy kortyot sem, de akkor bevágtam egy felest és elmentem Eyssen Irén tanárnőhöz, aki – az akkor már lebontott – Nemzetivel szemben lakott, a Blaha Lujza téren. Ő aztán a betegsége miatt átadott engem a csodálatos Székely Erzsébet tanárnőnek, akinél elkezdtem az operaénekesi tanulmányaimat. Ez volt a második nagy továbblépésem.”
„Ez volt az életem nagy álma, hogy Bodrogi közelében lehessek”
A táncdalénekesi sikerek után színészi pályára váltott. Bár kezdetben nem hívták a József Attila Színházba, végül mégis leszerződtették, így teljesült álma: Bodrogi Gyula mellett játszhatott, akivel később a Vidám Színpadon is közösen írtak színháztörténelmet – még ha a szakma ezt nem mindig értékelte.
„Ennek a csúcsa 1972 volt, amikor is táncdalénekesi működési engedélyt kaptam az ORI-tól. Elindult a haknivilág. Akkoriban minden hétvégén volt minimum tizenöt fellépésem. Szécsi Paliékkal, Koós Janival, Kabos Laci bácsival, Rátonyi Robi, Hofi Géza – napestig sorolhatnám a legendás neveket. Korda Gyuriéknál is voltam vendég egy jó ideig a saját műsorukban. Szóval kezdtem ráérezni a dologra és úgy gondoltam, hogy életem végéig a fenekem alatt futnak majd a kilométerek. Akkor viszont egy másik hirdetéssel találkoztam, az SzFE hirdetett felvételt operett-musical osztályba. Mivel nem volt veszíteni valóm, lazára vettem a figurát, szerencsémre leendő tanáraim vették a lapot, szerették a hülyeségeimet, és így elsőre felvettek. Kazán István és Versényi Ida voltak az osztályfőnökeim” – emlékezett vissza a Jászai-díjas színész, de már a következő nagy lépését is felfedte.
„Főiskola, Gyerekszínház, levizsgáztunk és – mint végzett színész – a következő nagy továbblépésem a József Attila Színház volt. Számomra ott Bodrogi Gyula közelsége jelentette a mindent. Miatta lettem színész. Huszonnégy színházból kaptam szerződési ajánlatot annyira jól sikerült a vizsgaelőadásom. Csupán két helyre nem kaptam meghívást, az Operettbe és a József Attilába. Egyrészről: aki a „kazánházban” végzett, azt nem vették föl az operettbe, míg a József Attilában be volt töltve a szerepköröm, Maros Gábor által, aki viszont éppen akkor szerződött el. Kaló Flórián viszont látta a vizsgaelőadásom, leadta rólam a jelentést és végül leszerződtettek a József Attila Színházba. Ez volt az életem nagy álma, hogy Bodrogi közelében lehessek. Ott eltelt egy kellemes öt év, Shakespeare-játékokkal, vígjátékokkal és nagyon klassz, szép és komoly dolgokkal is. Ez ismét egy nagy ugrás követte: Bodrogi Gyuszi a Vidám színpad igazgatója lett és engem is hívott magával. Nagy választás előtt álltam, ugyanis a Vidám Színpad megítélése akkor nagyon negatív volt a szakmában. De a Bodrogi hívás mindent felülírt! Ott volt a Vidámon röpke huszonöt évem, és bármennyire jól is telt, a színház imént említett megítélése miatt küzdelmes is volt. Mindezek ellenére azért sikerült olyan produktumokat színpadra állítani – mint a Valaki forrón szereti, a Szeretem a feleségemet, a Délután a legjobb, vagy a Család ellen nincs orvosság – amelyek a közönség nagy kedvenceivé váltak és a felvételeiket máig többen is őrzik otthon. Érdekességként mondom, hogy egy napon kaptuk meg a Jászai-díjunkat Eperjes Karcsival. Ő a komoly dolgok és a Nemzeti Színház felé indult el, én a Vidám Színpad irányába ahol a nevettetés volt a feladatom. Már akkor eldőlt, hogy a hetvenes éveinkre melyikünk lesz előrébb, díjak és kitűntetések tekintetében” – mondta nevetve Straub Dezső.
„Soha nem gondoltam volna, hogy bármi is le tudja győzni két férfi igazi barátságát”
Straub Dezső a közös színházalapítás után nehéz éveket élt meg, miután váratlanul egyedül maradt, de a mélypontról újra felállt, és ma ismét aktív, alkotó tagja a magyar színházi életnek.
„A Vidám Színpadra nem szoktak díjakat osztani, ott a közönség szeretete volt mindig is az elismerés. Mikor aztán a humortalan döntéshozók, megszűntették a Vidám Színpadot, a világhírű magyar humor fellegvárát, tovább kellett lépnem. Vendégeskedtem jó néhány színházban. A Budaörsi Játékszínben, a Mikroszkóp Színpadon és rengeteg más helyen is megfordultam, mikor is az én Péter fiammal úgy gondoltuk, hogy ismét továbblépünk, csinálunk egy saját színházat. Elindítottunk Budapesti Bulvárszínház néven egy vállalkozást, elkezdtük kidolgozni a műsortervet, megtaláltuk a helyszínt Óbudán, az akkori Eurocenterben. Volt viszont egy jóbarátom, kollégám, aki akkortájt nagyon nehéz helyzetben volt. Ő mindig hozzám fordult, amikor gondjai voltak, s ha kérte a segítségem, mert tudta, hogy azonnal érkezik a „segítő jobb”. Böröndi Tamásról van szó, épp egy fillérje nem volt akkor, hát bevettem a vállalkozásba. Gondoltam, ez természetes, nagy kárt meg amúgy sem tudna okozni, hiszen én tartom kezemben az irányítást. Na, Tamás másfél hónapon belül egy két ügyes gazdasági húzással átvette a hatalmat. Döbbenten álltam, mert nálam a férfi barátság szent, és azt semmi nem tudja felül írni! Soha nem gondoltam volna, hogy bármi is le tudja győzni két férfi igazi barátságát. Ez egy újdonság volt nekem, de hát az élet így működik: mindig tanulunk valamit” – mesélte a népszerű színész, majd elkomorodott hangon folytatta.
„Nem szívesen beszélek erről, több média megkeresett már ebben a témában. Gondolkodom. Talán majd egy nívós podcastben elmondom a komplett, teljes történetet. Ott van rá idő! Na, itt az első igazi pont az életemben, amikor elmondhatjuk az újrakezdést nulláról! Miután Tamás átvette a színház irányítását, ragaszkodott hozzá, hogy sehol máshol ne játsszak. Nem sokra rá szerencsétlen Tamás Covidban elhunyt. Mivel kérésére megszűntek az egyéb jövedelmeim így teljesen a nulláról kellett újrakezdenem. Volt a így két-három olyan évem, amikor nagyon a minimum szinten éltem. Be volt osztva a nyugdíjam: minden nap lesétáltam egy bevásárlóközpont előtti grillsütőbe és egy darab csirkecombot és két szelet kenyeret vásároltam – ez volt az ebédem két éven át. Miközben rólam mindenki úgy tudta, hogy egy jó anyagi helyzetben lévő ember vagyok, akinek megvannak a felkérései – hiszen ez évtizedekig így is volt! Aztán szépen lassan újra elindult az élet, ez pedig annyiból vicces – még számomra is – hogy ugyanabból élek jelenleg, amivel elkezdtem: országjárással. De büszkén mondom, hogy megbecsült tagja vagyok a Körúti Színháznak, és egy két darabban még megfordulok más csapatokban is! Olyan társulások ezek, amelyek zászlójukra tűzték, hogy olyan helyeken is játszanak, ahol a színház még nem ütötte fel a fejét. Ez egy misszió. Egyébként is tele vagyok más ötletekkel is, és izgalmas célokkal. Egészségileg sincs okom panaszra – bátran ki merem jelenteni, hogy kikerültem a mélypontról. Színdarabokat írtam, zenét írtam hozzájuk, rendeztem Békéscsabán egy kiválóan sikerült vígjátékot egy tüneményes csapattal. Van egy gyönyörű és kedves párom, akivel nagyon jókat tudunk nevetni a világ dolgain. Remélem, hogy ez az irány továbbra is felfelé és nem lefelé fog haladni. A teljes karrieremet figyelembe véve már tudom, hogy az embert nem a sikerek viszik előre, hanem az akadályok. A legyőzött akadályok! Várom a következőket” – zárta a beszélgetést Straub Dezső, az örök főnixmadár.
