Fotó: Zoltán D Stark

A lámpás titka – Lakásban épített hajódíszlet, kigyulladó autó és Johnny Depp

Egy gimnáziumi médiaórás feladatból indult, mára azonban egy több országot megjárt, grandiózus rajongói filmprojekt lett belőle. Slemmer Ádám és csapata saját erőből, de óriási lelkesedéssel forgatja A Karib-tenger kalózai nem hivatalos folytatását, A lámpás titka címmel – díszleteket építenek lakásokban, jelmezeket varrnak házilag, és már Johnny Depp-pel is összefutottak a kalózos álom útján.

Bár Ádám eleinte félretette a jelmezt, később egyre inkább visszahúzta a tenger, a kaland és a filmkészítés világa. A lelkesedésből kisfilm lett, abból forgatókönyv, majd külföldi forgatások és egy egész estés projekt. Slemmer Ádám most már egy olyan csapat élén dolgozik, ami olyan barátokból és szakemberekből állt össze, akik egytől egyig szívüket-lelküket beleadják A Lámpás titka elkészítésébe.

Mikor született meg benned a gondolat, hogy akarsz csinálni egy kalózos filmet?

Még gimnazista voltam, mikor volt egy médiaórás feladatunk: újra kellett forgatnunk egy filmrészletet, szabadon választható módon. Pont akkortájt néztem meg – már sokadjára – A Karib-Tenger kalózai második részét, a Holtak kincsét. Az osztálytársaimmal összedugtuk a fejünket és arra jutottunk, hogy ebből a filmből valósítunk meg egy részletet. A sulinkhoz közel volt az Amfiteátrum, oda álmodtuk meg a filmben látható kardpárbajt. Rendeltük hozzá egy nagyon olcsó parókát, illetve a szüleink ruhatárából inspirálódtunk. Ahogy elkezdtük a forgatást, sok embertől megkaptam, hogy nagyon hasonlítok a Johnny Depp által megformált Jack Sparrow-ra. Én is felfedezni véltem hasonlóságot, mégis félretettem a jelmezt – elég hosszú időre.

Nem filmes irányba tanultam tovább, viszont mindenféleképpen ezzel szerettem volna foglalkozni. Forgattunk is játékfilmet, reklámfilmet és folyamatosan arról beszéltünk, hogy milyen jó lenne forgatni egyszer egy rajongói Sparrow-filmet. Olyat, amin már látszik, hogy ott van benne a minőség. Legelőször öt percben gondolkodtunk. Jó pár év eltelt, mire vettünk egy filmes kamerát, és úgy voltunk vele, hogy még éles bevetés előtt leteszteljük azzal, hogy leforgatunk egy jelenetet A Karib-tenger kalózaiból. Találtunk olcsó repülőjegyeket Mallorcára. Az első forgatások után már többet akartunk. Beleloholtuk magunkat a forgatókönyvírásba, ebből pedig megszületett egy 2 év fél órás filmtervünk.

Az azért legalább 5 rajongói filmet kitesz. Hogyan duzzadt ilyen nagyra a játékidő?

Először elkezdtük átdolgozni az öt-tíz perces forgatókönyvünket – de itt még mindig kisfilmben gondolkodtunk. Aztán jöttek további ötletek, hogy mitől lehetne még jobb, még tartalmasabb, még izgalmasabb. Aztán szép lassan annyira telítődött tartalommal, amit meg is szerettünk volna valósítani, hogy most már gyakorlatilag egy folytatásként is lehetne rá hivatkozni.

Szerinted a Disney hallott már a dologról?

Én azt gondolom, hogy igen, de nem vagyok benne biztos. A Disney Magyarországgal természetesen egyeztetettem, viszont ők nincsenek olyan döntéshozatali helyzetben, hogy tudnának esetleges engedélyeket adni. Ők azt mondták, hogy szerintük nem lesz semmiféle jogi probléma, mindaddig, amíg betartjuk a rajongói filmek szabályait. Egyébként nekik nagyon tetszett a filmük – a YouTube-on elérhető – előzetese. Van egy ilyen pár pontos szabályzat, ami nem kifejezetten A Karib-tenger kalózaira – sokkal inkább a Marvel és a Star Wars filmekre – van specializálódva. Ugye ezen pontok közül a legsarkalatosabb, hogy nem lehet a moziból bevételünk.

Tehát, amikor a film teljes egészében elkészül, ingyenesen elérhetővé kell tenni. Szeretnénk majd mozis bemutatót, ebben az esetben is ingyenes vetítések lesznek. Angol és magyar nyelven is el fog készülni a film – így szeretnénk nyitni a külföldi rajongók felé. Nagyon örülnék neki, ha alkalmunk nyílna ComicCon-onokon és hasonló rendezvényeken bemutatni az alkotásunkat.

A rajongói film-státusz elvesz, vagy hozzáad a művészi szabadsághoz?

Vannak újítások – ez is egy pontja a kritériumoknak. Pontosabban az, hogy ami már elkészült, azt nem lehet reprodukálni. A mi filmünk a negyedik rész folytatásának tekinthető. Az ismeretlen vizeken című részben – úgy gondolom – hogy nagyon sok minden elvarratlan, vagy épp nem jól elvart maradt a történetben, így egyrészről ezeket a hézagokat igyekszünk majd betömni a Lámpás titka címet viselő művünkkel. Emellett természetesen rengeteg olyan, új elem kerül majd be a filmbe, ami egy picit más irányba viszi a teljes történetet.

A stábod kialakításánál a barátság vagy a szakmaiság játszott inkább szerepet?

Amikor elkezdtünk a barátság volt a mérvadó, persze volt köztünk több szakember is. Igaz a csapat nagy része inkább a színészi vonalon mozog, nem a technikai oldalon. Ahogy bővült a történetünk és ahogy csatlakoztak hozzánk, azóta rengeteg kiváló szakemberrel gazdagodtunk. Úgy állunk, hogy bátran ki merem jelenteni, hogy van egy nagyon szuper stábunk. A baráti közeg szerencsére nem veszett el. Egy fantasztikus és odaadó csapat alakult ki, akik szívüket lelküket rakják bele ebbe a projektbe. Emiatt vagyok a leginkább hálás.

Egy XVIII. században játszódó filmhez elengedhetetlen a korhű díszletek és jelmezek is. Ezeket legyártatjátok, vagy ti csináljátok?

Ami az előzetesben látható és épített díszlet az a csapatunk saját kezűmunkája. Egy negyedik emeleti lakásban lettek felépítve. Csináltunk barlangot, építettünk hajódíszletet – ebből rögtön kettőt, aztán készült még középkori iroda, parasztházbelső, és a tortugai kocsma egy részlete is – ezek mind-mind egy szobában. Érdekesség, hogy a kocsmai díszlettel forgattunk egy rendkívül izgalmas kocsmai verekedést is – hasonlót a második részben látotthoz. Igaz, a komolyabb verekedős részt még le kell forgatnunk, ehhez szükségünk lesz egy nagyobb raktárépületre, hol fel tudjuk állítani a teljes díszletet.

A jelmezekkel is hasonló a helyzet, mindent mi csinálunk. Minden, amit az előzetesben lehet látni, mi készítettük. Azóta már bővült a stáb és van profi jelmezesünk, illetve egy-két lány, akik nagyon ügyesen varrnak és tudnak segíteni a jelmezek elkészítésében. Van továbbá egy hölgy, aki hobbiszinten 1700-as évekbeli ruhákat készít – a kocsmajelenben minden jelmez az ő keze munkája. Elképesztő gyönyörűen dolgozik. Próbálunk arra figyelni, hogy a lehető legtöbb dolog saját legyen, mindent, amit lehet azt mi készítsünk el.

Voltak már nehéz rendezői döntéseid? Olyanok, amiktől esetleg féltél az elején, de végül büszke vagy arra, hogy meghoztad.

Az eddigi felvételek során talán még nem tapasztaltam ilyet, de mostanában forgatunk egy-két olyan jelenetet, ahol már felmerültek kemény kérdések. A jövőben biztos lesz ilyen döntésem, egyelőre úgy érzem, hogy nem volt ilyen.

Mi volt a legizzasztóbb, legkellemetlenebb helyzet a forgatások alatt?

Most így hirtelen az ugrott be, amikor Madeirára mentünk felvenni jeleneteket. Azt tudni kell a stábunkról, hogy – amennyire lehet – fillérekből próbáljuk kihozni a forgatásokat. Próbálunk kreatív megoldásokkal dolgozni. Madeirára nyolcan utaztunk ki és két autót béreltünk. Igyekeztünk a legolcsóbb ajánlatokból válogatni, aminek az volt a hátulütője, hogy a járművek állapota nem volt a legjobb. Mindemellett a szigeten – a repteret leszámítva – szinte nincs sík terület. Egy napon felmentünk Madeira legmagasabb pontjára, forgatni.

Amikor már jöttünk lefelé – mindenki jelmezben – Laci barátom megszólalt, hogy nem fog a fék. De így egyik sem. Az autó gyakorlatilag csak gyorsult a lejtmenettől, mi pedig kerek szemekkel néztünk egymásra, hogy „itt azért elég nagy a probléma”. Az volt a mázlink, hogy Laci kaszkadőr és autóval is csinált már különböző mutatványokat. Laci berántotta a kormányt egy kertbe, ahol a növények fogtak meg minket, viszont az autó kigyulladt. Szerencsékre egy kerti kút mellett állt meg az autó, így azonnal el tudtuk oldani a lángokat. Ez volt a legnehezebb, de már számtalan kemény szitunk volt.

Madeirán kívül hol forgattatok még jeleneteket a filmhez?

Voltunk Mallorcán, itt indult az egész sztori. Emellett megjártuk Görögországot, Spanyolországot és Horvátországot. A társaságból néhányan sokat nyaralt az utóbbi helyszínen, ilyenkor ez úgy néz ki, hogy viszünk technikai- és filmeskellékeket és a nyaralásunk felét forgatással töltjük.

Jól tudom, hogy találkoztál Johnny Deppel?

Igen! Ez egy nagyon érdekes – szinte már hihetetlen – módon jött létre ez a találkozó. Egy Halloween buliból mentem haza, Jack Sparrownak öltözve. A lakás előtt kerestem a kulcsomat, mikor is egy idős néni rám dudált a kapuban. Nem elhanyagoltható a történetből, hogy tette mindezt azt úttest közepén. Odajött hozzám és mondta – ugye angolul – hogy szeretne csinálni velem egy képet. Mivel a Halloween bulin is többen kértek közös fotót, úgy voltam vele, hogy ez az egy már nem oszt, nem szoroz. Megcsináltuk a szelfit és mondta, hogy egyébként ez az ő jelmeze.

Először nem igazán értettem, hogy mire gondol, így vissza kérdeztem. Ekkor mondta el, hogy ő bizony A Karib-tenger kalózai jelmeztervezője. Na, abban a pillanatban már én is felismertem Penny Rose-t. Megkérdeztem tőle, hogy ő-e Penny Rose – mire meglepődött, hogy ismerem a nevét. Mondtam neki, hogy épp egy rajongói filmet forgatunk az ő sikerfilmjük alapján, mire ő megdicsérte a jelmezem és elkérte a telefonszámom.

Két nappal később hívott fel. Mondta, hogy Johnny-val Budapesten forgatnak és most van az utolsó forgatási napjuk – nincs-e kedvem elmenni, meglepni Johhny Deppet, Jack Sparrown-nak öltözve. Természetesen igent mondtam. Amikor Johnny Depp meglátott, azonnal elkezdte játszani nekem a karaktert, ebből jó hat perces játék lett, amikor is egymásnak játszottuk Jack Sparrow-t. Hatalmas élmény volt. Utána még volt egy rövid beszélgetésre lehetőségem a színésszel. Nagyon közvetlen és barátságos volt, egyáltalán nem okozott csalódást. Vittem nekik ajándékot is: kettő voodoo babát, ami a filmünk bemutatójának a végén szerepel. Az egyiket Penny Rose-nak, a másikat Johnny Depp-nek adtam. Penny viccesen meg is jegyezte, hogy Johhny-t nagyon nehéz irányítani a forgatásokon, de legalább már van valami, amivel sakkban tudja majd tartani.

Ha minden a terv szerint halad, mikorra várható a mozi premierje?

Ha nagyon optimista akarok lenni, akkor azt mondom, hogy 2026 végén. Nagyon szeretném, ha 2026 júniusáig befejezhetnénk a forgatást. Persze a felvételekkel párhuzamosan már megy az utómunka is, minden halad a maga útján. Fogunk használni VFX-et is, de inkább arra mentünk rá, hogy mi építsünk díszleteket. A puskákat is átalakítottuk úgy, hogy lövéskor legyen fény- és füsteffekt, robbanáskor használunk pirotechnikát. Persze lesz benne CGI, hiszen az eredeti mozinak is szerves része volt.

Mit adott neked A Karib-tenger kalózai: A lámpás titka ez idáig?

Rengeteg tapasztalást. Annyira extrém dolgokba vágtuk bele a fejszénket, amiről soha nem gondoltuk volna, hogy két életre is sok lenne. Egyrészt sosem gondoltam volna, hogy kerülök ilyen szituációkba, aztán az a jó érzés, amiről sosem hittem volna, hogy meg tudom csinálni. Megugrottam, megugrottunk, meg tudtuk csinálni. Akár rendezés, akár színjátszás terén, akár díszletépítés terén. Például én pár éve egy polcot nem tudtam volna felfúrni a falra. Nagyon sokat tanultam ezáltal, hasznos tapasztalás volt. Nagyon fontos társaság: az emberek, akik nélkül ez nem valósulhatna meg. Akikkel, ha lemegy ez a projekt, remélem még sok-sok másikat jegyezhetünk közösen.