85 éves lenne Sinkó László, Kossuth-díjas színész, a Nemzet Művésze. A pályája eleje közel sem volt fáklyásmenet. A Nemzetiben a kispadon kötött ki. Elkönyvelték másodvonalbeli színésznek. Akkor már híres bátyja, Sinkovits Imre árnyékában kellett léteznie, ezért is változtatta meg a nevét.
Nehezen, fokozatosan küzdötte fel magát nagy színésszé. Budai vendéglős családból származott, a később színészóriássá lett bátyjával, Sinkovits Imrével együtt. Már gyerkőcként megnézte az előadásait, bejáratos volt a Nemzetibe. Tetszett neki amit látott, de már akkor megmutatkozott, és aztán szépen kifejlődött, a kritikai érzéke. Emiatt úgy gondolta, hogy ő majd mást akar csinálni ugyanezen a pályán. Titokban felvételizett a színművészetire. Vagányság kellett ehhez akkoriban azért is, mert 1956-os cselekedetei miatt a bátyja éppen büntetésben volt. De úgy látszik átütő erejű volt a tehetsége, hiszen az első forduló után Gellért Endre megsúgta Imrének, hogy az öccsét fel fogják venni. A főiskoláról majdnem kirúgták, mert ott is sok mindent másként akart csinálni, szokásához híven, fennhangon mondta a magáét. Fiatalon is kemény volt és érzékeny, mint egész életében. Sulyok Mária tanárnő, akiben szintén együtt volt a keménység az érzékenységgel, megmentette. Jó, bár gyakran rettegett, tanárként megérezte benne a perspektívát.
Sinkovitsból Sinkó
Sinkó pályájának eleje igencsak nehezen döccent be. Debrecenbe került, majd a Nemzetibe, ahol hamar a kispadon kötött ki. Elkönyvelték másodvonalbeli színésznek. A nevét Sinkóra akkor változtatta, amikor egy plakátra írták a bátyjával, és nem akarta, hogy a neve miatt legyen sikere. Nyilván nem volt könnyű a vezető színész bátyja árnyékában léteznie. Több mint tíz évig játszottak például együtt a Mózesben, de ez nem jelentett érdemi partnerséget a címszerepet adó Sinkovitssal. És hiába voltak egy színpadon a Csák végnapjaiban, a Mukányiban, a Neveletlenekben, valójában ugyanígy nem játszottak igazából együtt. Sőt, tudható, hogy Illyés Gyula Testvérek című darabját kimondottan kettőjükre írta, a másik testvér szerepét mégis Kálmán György kapta meg.
Aztán, amikor vezetőváltás történt a színházban, és nem kis vihart gerjesztve, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás kerültek vidékről a Nemzetibe, Ascher rendezte A jövedelmező állás című Osztrovszkij darabban. És Sinkó hirtelen felszabadult, kinyílt, megmutatkozott groteszk vénája, fanyar humora, az a képessége, hogy szélsőséges tulajdonságokat tudott egy jellemben összesűríteni. Ő, akit sokáig szinte észre sem vettek, ettől az ovációval kísért alakításától egy csapásra középpontba került, és hosszú ideig ott is maradt. Persze rögtön hívták a vadonatúj csapattal bemutatkozó Katona József Színház társulatába. Invitálták a testvérét is, de ő a Nemzetiben maradt. Azt hiszem, magyar átok, hogy egy-két előadást leszámítva, ezután meg sem nézték egymást.
Ismerte az aljasság természetrajzát
Nagyon más színházeszményt képviseltek már. Sinkó megbecsült tagja lett a Katonának, a legendás, világot járt Három nővér elképzelhetetlen lett volna káprázatos Versinyin alakítása nélkül. Emblematikus alakításává vált az Übü király címszerepe, mellyel a Katona társulatával együtt, aminek alapítótagja volt, ugyancsak bejárta a világot. Barcelonában például, amikor kijött a színházból, még akkor is megtapsolta őt az ott várakozó tömeg. És Párizsban szintúgy kiugró sikere volt. Pontosan, alaposan tudta ábrázolni az aljasság természetrajzát, azt, amikor az ember elállatiasodik.
Jó dolga volt a Katonában, de aztán Székely Gábor hívószavának, amikor az Új Színház igazgatója lett, nem tudott ellenállni. Átszerződött hozzá. Nem csak az életben volt kemény és érzékeny egyszerre, a színpadon is kedvelte a szélsőségeket. Azt, amikor nem egyértelmű a figura. Amikor bizonyos gesztusokról esetleg csak az előadás vége felé derül ki, hogy miért is csinálta ezeket a színész. Thomas Bernhard darabjában, A színházcsinálóban, az Új Színházban, roppant ellentmondásos alakot játszott élete egyik legjobb szerepében. Szebb napokat látott színészt, rendezőt, direktort, aki saját családjával haknizásra kényszerülve, járja a vidéket, és hisztériázva, görcsösen, úgy akar játszani, mint valaha a legnagyobb színpadokon. Ehhez zömében még meg is van a tehetsége. No, de a családja tagjainak soha nem is volt meg. Sinkó a szerepben felhorgadó hangsúlyokkal, majd mindinkább kiabálva, fortyogó, gyilkos dühvel korholta őket, nem hagyott nekik nyugtot, valóságos diktátorrá vált. Kegyetlen, megszállott őrültté. Olyanná, akitől a nézők gyomra is összeszorult, egy akarnok sátánná, akinek közben érződik a talentuma, de ettől még rémisztőbb, és ugyanakkor nevetséges.
Sok fiatal közt állt helyt
Amikor Székelynek nem hosszabbították meg a mandátumát, így valami kényszerűen félbeszakadt, azt roppant nehezen tudta elviselni. Öt évnyi szabadúszás után a Nemzetiben lelt szakmai menedéket. Nem csak az aljasság, az elállatiasodás természetrajzát ismerte fájdalmasan alaposan, de legalább ennyire a kiszolgáltatottságot is. Hetven esztendősen játszotta el a Nemzeti Színházban Tábori György Mein Kampf című abszurdjában azt az öreg zsidót, aki hosszú ideig nem akar hinni abban, hogy a fasizmus milyen szörnyűségekhez vezet, és naiv jóindulatával szálláscsinálójává válik. Sok fiatal közt állt helyt, nem csak bírta a tempót, hanem megrendítően szép, egyszerre mulatságos és lúdbőröztető alakítást nyújtott.
Élete vége felé már betegeskedett, nem játszott. Láthattuk azért a Szomszédok sorozatának ismétléseiben, hallhattuk jellegzetes orgánumát például Jack Nicolson, Anthoni Hopkins, Gene Hackman szinkronhangjaként. Jó néhány film- és tévéjáték is tanúskodik lenyűgöző színészetéről. Ez a nagy színész dohogott, zsörtölődött, elégedetlenkedett, néha igencsak mondta a magáét, máskor sebzetten háttérbe vonult. Ám a színpadon rendre meglehetősen koncentráltan, hatalmas energiákkal, áradó tehetséggel nagyon is jelen volt.
