Az ellentétek embere volt Sas József. Imádták és utálták. Naggyá tudott nőni a színpadon, de tudott ugyanott egészen pici is lenni. Bizonyos dolgokban gáláns volt, de előfordult az is, hogy smucig.
Legendás, hogy a Mikroszkóp Színpadon, a nagy népszerűségével, rendszeresen ajándék tévét, vagy éppen ingyen külföldi utazást intézett a munkatársainak, ugyanakkor akár fogához verte a garast. Nem sokkal halála előtt tanúja lehettem, hogy amikor az áruházban lévő stúdióba érkezett hozzám tévéfelvételre, hogyan alkudott meg egy bőröndre. Előre megmondta, hogy alkudni fog. Azt válaszoltam, hogy de hát itt nem lehet, fix árak vannak. De ő kötötte az ebet a karóhoz, kijelentette, hogy a legelegánsabb londoni áruházban is lesrófolta az árat. Nekem már előre lesült a képemről a bőr, de gondoltam, ezt már csak megnézem. Jött az eladó, aki történetesen az üzletvezető volt. Sas komoly figyelemmel vizsgálgatta a kiszemelt darabot, majd kibökte, hogy megvenné, de kis hibája van. Az üzletvezető ugyancsak kellő komolysággal megkérdezte, hogy mi a hiba. Sas még mindig rezzenéstelen képpel, de szájszegletében kis mosollyal, rávágta, hogy „azt majd kitaláljuk”, és engedményt kért. Az eladó viszonozta a kis mosolyt, jelezve, hogy most már sejti, honnan fúj a szél, és, hogy tulajdonképpen bizonyos határokig benne van a csínyben. És ekkor megindult az évődő szópárbaj, végül kikötöttek tíz százalék kedvezményben. Egyáltalán nem volt kínos, mert játékosság volt az egészben. Sasnak győzelemittasan kivirult a képe, hogy lealkudott valamivel több, mint ezer forintot.
Változatlanul állt a vártán
Szüksége volt erre a megtakarításra, a csodás budai villában élő, mindig talpig elegánsan öltözködő, népszerű művésznek? A pénztárcájának nyilvánvalóan nem. De rájöttem, hogy a lelkének igen. Ezzel bizonyította magának, hogy változatlanul áll a vártán, működik még a sármja, a leleményessége, és valószínűleg ebben a röpke jelenetben benne volt az is, hogy a mélyszegénységből jött, csaknem utcagyerekként nőtt fel, mert édesapját zsidóként elhurcolták, megölték. Ezért hamar hozzáedződött ahhoz, hogy a fennmaradáshoz, a boldoguláshoz találékonyságra, talpraesettségre van szükség.
Valamelyik kabaréban egy film rövidke részletében megmutatta színész édesapját, és ezzel együtt bensőséges fájdalommal vallott zsidóságáról, amit soha nem rejtett véka alá. Megállt a levegő. Tragikus húrokat pengetett. Pontosan tudta mennyit bír el ebből a kabaré. Előtte meg utána persze röhögtetett. Meg kicsit tán közben is. Képes volt borotvaélen táncolni. Értett a szerkesztéshez is. Fajsúlyos számok után gyakran következtek kis semmiségek. Igen, ha úgy tetszik, gatyaletolás, akár még a szó szoros értelmében is, kellően színes, mintás alsónadrágot megmutatva. Vagy könnyed dalocskák. Netán némi táncikálás. Akár anyós vicc. Alighanem ezek miatt volt megosztó a személyisége. Többen olcsónak tartották, amit csinált. És valóban lavírozott az ízlésficam határán, vagy éppen túl is lépte azt. Használta mindazt a trükköt, fogást, eszközt, fineszességet, amit kecskeméti táncoskomikus korában megtanult. Ismerte a szórakoztatás természetrajzát. Pontosan tudta mitől sikeres egy-egy műsor.
Az olcsóság sokszor vivőanyag volt
Többször vitatkoztam vele erről, miközben nem tagadom, bizonyos dolgok miatt én is rosszallóan elhúztam a számat. Azt mondta, tudna ő Nagy Endre típusú irodalmi kabarét csinálni, csak arra manapság alig lenne közönség. Én pedig felfogtam, hogy nála az olcsóság sokszor vivőanyag. Ezzel ágyazott meg a tartalmas jeleneteknek, például a kukázó tanárának, vagy a megrázó erejű hajléktalanjának, ezzel vezette le a fájdalmat, feszültséget. Az arányokat persze lehetett kifogásolni. De tény, ami tény, elképesztően népszerű volt, bár jó néhányan utálták is. Az ATV, jelentős nézettséggel, arcpirítóan sokat ismételte a műsorait. Így összevágva, amúgy összevágva, én ennyit ismételni tán még semmit nem láttam. Az új szilveszteri műsor pedig rendre mindent levert, megelőzte a nagy kereskedelmi csatornák nézettségét is. Arany tojást tojó tyúknak számított.
Voltak előjelei annak, hogy eljöhet érte a kaszás. Azzal azért keltett riadalmat, hogy bejelentette, amiatt nem készít új műsort, mert beteg, és lemondta a Fészek Klubban a fellépéseit, ahová oly előzékenyen befogadták, miután szakmai otthonából, a Mikroszkóp Színpadról, amit csaknem 25 évig igazgatott is, rútul kiebrudalták. Majd mindenkit megnyugtatott, hogy tulajdonképpen kicsattan az egészségtől, bár azért bujkál benne az ország helyzete miatt a depresszió. Régebben volt szívműtétje, nyaki érműtétje, ami igazolást adott az amúgy is meglévő hipochondriájának.
Az orvosa azt mondta, eddig és ne tovább!
Fölhúzta magát bizonyos kollégáin, akik előrukkoltak azzal, hogy a már kitűzött előadások időpontja közül nekik ez nem jó, meg az nem jó. Ilyenkor hamar fölment nála a pumpa, mert az ilyesmi neki szent volt. A vérnyomása pedig felugrott 220-ra, ami ugye komoly agyvérzésveszély, és azt mondta az orvosa, hogy eddig és netovább!, különben jó esetben meghal, rossz esetben itt marad hülyén. Ezt akkor nem kockáztatta. De később sajnos igen, azzal, hogy nem engedett abból a szokásából, hogy januárban a feleségével mindig elutaztak, a szó szoros értelmében vett, melegebb éghajlatra. A legutolsó alkalommal a felesége óvta ettől, azt javasolta itthon menjenek el inkább valahová kikapcsolódni, de ő kötötte az ebet a karóhoz. A messzeségben történt a baj. Örökre lebénult. Az agya azonban épp maradt. Amikor egyszer, a múzeumnak is beillő lakásában, meglátogattam, Adyt szavalt nekem az ágyban. És váltig tervezgette, hogy visszatér a színpadra, amire ekkor már sajnos nem volt reális esély.
Keljfeljancsi típus volt pedig. A legnehezebben tán hőn szeretett első felesége halála után állt talpra, de aztán talált magának szintén imádott társat, aki mindenben ott állt mögötte. Jellemző volt rá, hogy az édesanyja hirtelen jött halálának a napján is fellépett. Felhívta pedig a művészeti titkár, megkérdezte tőle, hogy ugye mondják le az előadást, de ő azt válaszolta, hogy ne, hiszen eladtak rá minden jegyet.
Lehet ezt kétségbe vonni, de állítom, hogy nagy művész volt.
