Milyen emberi tulajdonságai lehetnek a robotnak, és mennyire lehet gépszerűen rideg az ember? Erről regél Alan Ayckborn Igazából komédia című, már-már tragédiába hajló vígjátéka, ami a mesterséges intelligencia rohamos terjedésével mind aktuálisabb.
Sokat lehet nevetni, és közben igencsak fontos dolgokról lehet eltöprengeni a Pesti Színházban. A 87. évében járó Aycbourn Shakespeare után a második legtöbbet játszott szerző Nagy-Brittániában. Nálunk a Vígszínházban, a fiatal Kern András rendezésében, a Keresztül-kasul volt tőle kiugróan sikeres. Esélye van erre az Igazából komédiának is, amit Szabó Máté állított színpadra. A Zöldi Gergely fordította darab mesterien megírt bohózati szerkezet, félreértésekkel, meneküléssel, üldözéssel, naná, hogy szerelemmel, csak ebben az esetben egy fiatalember és egy fiatal női robot habarodik mindinkább egymásba, amiből adódnak abszurdba hajló fordulatok. Ráadásul a robotra hús-vér nő féltékeny ádázul, hogy a mindig hálás szerelmi háromszög is adott legyen. Némelyik szituáció kimondottan bizarrá válik. Hajtépően tébolyult helyzetek alakulnak ki. Poénok halmozódnak poénokra. Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde, Szántó Balázs jó néhány szerepet alakítanak, jelentős részük karikaturisztikusan mulatságos figura, ahogy Tihanyi Ildi jelmezeinek tekintélyes hányada is elrajzoltságában humorforrás. A színészek láthatóan élvezik, hogy akár az egyik percről a másikra, más-más alakban jelenhetnek meg. Persze mi is röhögünk a különös fazonokon, fancsali ábrázatú karakteren.
Belesavanyodott a saját létezésébe
A történet szerint, a nem is olyan távoli jövőben, szappanopera forgatásába csöppenünk, amit már nem emberekkel, hanem androidokkal, ahogy ezúttal nevezik őket, aktoidokkal vesznek fel. A rendező, a Méhes László megformálta Chandler Tate, aki korábban játékfilmeket csinált, és a pálya szélére sodródásként fogja fel, hogy ide jutott. Méhes enervált, gunyoros értelmiségit ad, akinek elege van ebből az iparszerű „favágásból”, valódi művészet helyett annak futószalagon termelt imitációjából. Furtonfurt keserű megjegyzéseket tesz. Epés „fullánkokat” bocsájt a munkatársaiba. Az aktoidokat pedig programot végrehajtó, vezérlőpultról irányítható, a hangerejüket, a gesztikulációjuk mértékét is onnan beállítható, emberi külsővel felruházott eszközöknek tartja. Belesavanyodott már a saját létezésébe is. Waskovics Andrea mint Prim Spring, ül a szürreális vezérlőpultnál, ami a többi díszlettel egyetemben, Pater Sparrow fantáziadús tervezése. Springnek sem jobb egy cseppet sem arról a véleménye, amit művelnek. Szintén rutinból űzi az ipart, és ő ugyancsak megereszt ironikus megjegyzéseket, miközben villámhárítóként is próbál működni. Radnaynak operatőrként kiül minden véleménye az arcára. Kórházas jelenet forog kisebb – nagyobb döccenőkkel.
Elég meggyőző utánzatok
Az aktoidoknak némileg szögletesebb a mozgásuk, és merevebb az arcuk az emberekénél, a beszédmódjuk is kicsivel mesterkéltebb, de azért elég meggyőző utánzatok. A csinos nővér egy humoros szituációban, a szerepéből kiesve, elneveti magát, ami jókora meglepetést kelt, mert temérdek mindent a robotokba tudnak programozni, de humoruk az nincs. Varga-Járó Sára testre feszülő, a fenekét éppen hogy eltakaró, a mutatós lábait abszolút érvényesülni engedő, vékony fehér köpenyben van. Szöszi csinibaba, úgy néz ki, mint ahogy szexboltok kirakataiban ábrázolják a kívánatos nővérkéket kedvcsinálóan. Nevetése feltűnően harsány és elnyújtott. Felkelti az érdeklődését a forgatókönyvíró tanonc Adam Trainsmith-nek, aki a médiacég tulajdonos nagybátyjára hivatkozva lehet jelen a forgatáson. Kovács Tamás a lelkes, ifjú művészjelöltet adja, mohón kíváncsi, tudni akar mindent, szerette a rendező mozifilmjeit, nem jó látnia a kiégettségét, de erre is kíváncsi. És mindinkább Jacie-re, akit ahogy mondják, le akarnak törölni, mert rendszerhibának tartják váratlan nevetését.
Lesz purparlé rendesen!
Bonyolítja a helyzetet, hogy stúdióvezetői pozícióját kihasználva, a férfibolond Carla Pepperbloom, Petrik Andrea alakításában, ráhajt Adamra, vacsorázni hívja. Ő azonban nem megy, mert már Jacie-vel akar maradni. Na ebből aztán lesz purparlé rendesen! Ettől kezdve Carla átmegy sértett nő üzemmódba, ármánykodik, ott tesz be nekik, ahol csak lehet. Elviselhetetlen fúriává válik. Közutálat tárgyává lesz. Ő a mesebeli gonosz, akit le kell győzni, és aztán sok minden jóra fordul. De ettől még az előadás egy rideg társadalmat mutat rengeteg indulattal, dühvel, agresszióval, fogyóban lévő humánummal.
Ellenpontozásként ott vannak a bohózati elemek. Például amikor egy puccos éttermi vacsorán Adam megkérdezi Jackie-t, hogy hová lesz mindaz amit megeszik? Az a válasz, hogy időnként ürítenie kell. Esznek egy ideig tovább. Majd kiderül, hogy halaszthatatlanná vált az ürítés. Ekkor Adam az asztal, és a nő ruhája alá mászik egy üveggel a kezében, hogy segédkezzen ebben. Közben bejön a pincér, és utálkozó rosszallással, konokul bámulja őket. Az is kiderül, hogy ami a férfiakat érdekelni szokta ott alul a nőkön, az ebben az esetben bizony nincs. Hogy amikor majd boldog végkifejletként, egy életem-egy halálom, a másik karjaiba omlanak, ezen hogyan teszik túl magukat, arról nem szól a fáma. Előtte még a Lukács Sándor megtestesítette nagybácsi, aki rájön Carla ármánykodásaira, kiadja az útját. Hogy ettől néhány ember élete fordul csak jobbá, vagy a ridegen erőszakos világ is, netán a bugyután ostoba szappanoperák kicsit színvonalasabbak lesznek-e, az kérdés marad.
Az viszont nem kérdés, hogy Szabó Máté rendezőként igencsak inspirálta a színészek játékkedvét, és mi ettől fenemód jól szórakoztunk.
