Rálik Szilvia

Rálik Szilvia: Addig kutatok, amíg meg nem találom azt, ami csak az enyém

Hangjának hihetetlen teherbíró képessége, szárnyaló magasságai és átütő hangereje hatalmas élmény nyújtott olyan drámai szoprán szerepekben, mint például Richard Strauss Elektrája, Saloméja vagy a Turandot címszerepében, de az ő Lady Macbethje egyedülálló, ahogy a Pikk dáma Lizájaként is. Rálik Szilvia szoprán operaénekesnő, Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese.

A sok-sok szerepedből melyik volt az, amit talán a legszívesebben megmutatnál egy külföldi producernek? Vagy azért mert különösen szép feladat, vagy nagy kihívás volt, vagy azért, mert semmihez sem hasonlítható mélységeket hozott ki belőled?

Nagyon nehéz választani, hisz ez a szakma egyfajta küldetés, és végezzük mindannyian a feladatunkat, képességeink legjavát nyújtva. Több, mint ötven főszerepet énekeltem. Annyira sok, izgalmasabbnál izgalmasabb feladat talált már meg. Mégis, ha nagyon muszáj lenne kiemelnem valamit, az az Elektra lenne. Minél inkább belemélyedtem a lenyűgöző zenébe, mindig találtam benne valami újat. Nagyon értékes, de nehéz és bonyolult mű.  Mind hangban, hangközökben és nagyon nehéz volt memorizálni a sok szöveget, nehezek a belépések, kevés az olyan dallam, ami támpontot vagy segítséget adna. 

Különleges volt attól, hogy egyedülálló teljesítmény, hisz szünet nélkül vagyok a színpadon, olyan, mint sportolóként lefutni egy maratont. Tíz emberből kilenc azt mondta, hogy ezt jaj, ne, mert nagyon veszélyes és nehéz. Hangilag és játékban Elektrát énekelni egyébként is csúcsteljesítmény. Kovalik Balázzsal szerencsére olyan jó közös munka kerekedett, amelyben volt idő és lehetőség is arra, hogy ezt a rendkívül bonyolult, zeneileg, drámailag összetett, énektechnikai, zenei és színészi játék szempontjából is nehéz szerepet kidolgozzuk. Minden mozzanatát ismerem a műnek, hisz két órát vagyok a színpadon, szünet nélkül. A hatás és kölcsönhatás, a zenei dráma az Elektrában annyira összegzett volt, minden pillanatban éreztem, hogy ez a szerep nekem való. Imádtam énekelni és játszani is. Strauss zenéje eleve a csúcsok csúcsa, az Elektrát pedig kicsit pszichothrillernek tartom, hisz van benne vérbosszú, vérfürdő, izgalom.

Elektra igencsak próbára teszi az énekest, de híresen nagy drámai hangoddal, gazdag hangterjedelmeddel szinte azonnal magadhoz emeled a közönséget. Ez az opera eleve nagyon nehéz énekelnivalóval indul…

Valóban nagyon intenzív az eleje, majd Oresztésszel jön egy nagyon lírai rész és a végén megint van egy hanggyilkos, erőteljes, felnövő hangerejű nagy konfrontációs jelenet Klytaemnestraval.

Szédületes energiát felemésztő munka lehetett az Elektra, hisz előttünk bejártad az érzékeid és érzelmeid bugyrait.

Nagyon összetett, komplex és közben olyan élményeket él meg az ember a partnerek segítségével és mindenki által, hogy a sokszínűség, amelynek megmutatására lehetőséget nyújt, extra ajándék. Iszonyú sok érzést generált az emberben, akár szerelmi, testvéri, anyai, vagy apai vonatkozásban.

Amikor az ember ennyi energiát kipakol magából, gondolom nagyon elfárad.

A test valóban elfárad, hisz iszonyú energiákat mozgatunk meg azzal, hogy énekelünk, rengeteg támasszal, nagy koncentrációval testben, lélekben egyaránt. Az Elektrában is így volt. Kiadom, de egyúttal vissza is töltődik a megélt érzelemvilág által. Nagyon érdekes ez az érzés. Amikor adom önmagam a színpadon, tehát azt adom, amit érzek, az nem fárasztó. De ehhez a testemet kell jó állapotban tartanom, hogy a reflexeim és az izmaim képesek legyenek akár a színpadon való gyors helyzetváltoztatásokra. Az énekléshez is kell a kondi, ezért is hasonlítom mindig egy sportoló életével ezt a pályát. Fegyelmezett felkészülést igényel ez is.

Az életben is így van.

Amikor valaki mást akar mutatni, mint aki valójában, legyen ez direkt kommunikáció vagy akár metakommunikáció szintjén, na az a fárasztó.

Lady Macbeth karakterét majdnem 25 éve énekled. Technikailag annyira míves ez a Lady, olyan szenvedélyes az alakításod és a hangod is olyan varázslatosan szárnyal, hogy a siker garantált volt az Operában. Olyan energiák mozgatták belőled a hangokat, hogy beleremegett a közönség is!

2001-ben énekeltem először, nagyon fiatal voltam. Ez volt az első olyan szerepem az Operában, amiből jött a többi. Ikonikus volt az életemben. Három szereposztás volt, az elsőben Dáma voltam a harmadikban pedig Lady. A Verdi szerepek közül ez a legnehezebb. Olyan technikai állóképességre van szükség az intenzitása, a szuggesztivitása, és szélsőségessége miatt, hogy ahogy a mesterem Misura Zsuzsa mondta, ezután jöhetnek a Wagnerek. A Ladyt már tanultam az egyetemi tagozaton. Temesi Mária növendékeként, azzal diplomáztam. Ő nagyon ráérzett azokra a szerepekre, amelyek visszaköszönhetnek az életemben.

Ugyanazt a szerepet ma már másképp énekeled?

Hogyne, az élettapasztalat, a megélt érzések változnak. A személyiségünk életünk végéig fejlődik. A rendező, Matthew Wild jobban ki akarta fejteni a férfi-nő vonatkozásában a gyengédség, a szeretet fontosságát. A nő valójában a szeretetével tud leginkább hatni a férfiakra és látványosabban teszem ezt én is ebben a rendezésben. Az ehhez való viszonyulásom is sokkal szembeötlőbb lett, ahogy a tapasztalatom is besegített. Amikor bejön hozzám az első duettben Macbeth, az a fajta érzelmi töltet, amit én adok ebbe a jelenetbe, tele van a vonzalom mellett, igaz szeretettel. A Lady eddigi megformálásaiban az erő dominált. Viszont szerintem az erős nők ugyanolyan gyengédek is tudnak lenni, sőt. Ez most egy lágy szín, amit beleviszek az erős Lady karakterébe. Nekem tetszett ez a lehetőség. Különösen, hogy Kálmándy Mihály ebben is fantasztikus partnerem. Amióta pályán vagyok, ismerjük és kedveljük egymást. Óh, Donna Mia… Ettől nekem olyan nagyon természetes, hogy szeretettel megyek oda hozzá.

A szerepeidben mindig kerestél és találtál is valamit, ami kizárólag csak a tiéd. És ezt érzi a közönség.

Csak így tudok hiteles lenni. Addig kutatok, amíg meg nem találom azt, ami csak az enyém. A rendező mondja, hogy mit akar. Sok esetben nem is tudom azonnal megmutatni, mert először el kezdek gondolkodni a zenén…

Aztán a szövegen, a figurán, beépítem a gondolataimba, amit mond a rendező és szép lassan elkezdem magamban felépíteni a karakter érzelem világát. Muszáj megtaláljam az érzést, ami mentén haladok. Csak így tudok dolgozni és csak szívből tudok játszani. Ezt tanítom a diákjaimnak is, hogy látszik, ami nem valós. Ami szívből jön és saját érzés, az nem is lehet rossz. A technikai megvalósítást elmondom én, a zenei eszközök használatára is megtanítom őket, de a a szív, az érzés az ő dolga. Amit neki ad a zene, azt csak ő tudja megjeleníteni. Ezért mindenkinek meg kell találnia önmagát egy adott szerepben. Ez mindenkinek a saját felfedező útja. Bátorság arra, hogy merjünk „vetkőzni”. Amikor nem kontrolláljuk a saját viselkedésünket a színpadon, no akkor jó az, amit csinálunk. A természetességben hiszek. 

Hogy lehet az ember Rálik-tanítvány?

A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti karán, magánének oktatóként kerülnek a szárnyaim alá tanítványok. Nagyon büszke vagyok a diákjaim sikerére, hisz az ő sikerük az én sikerem is. Pár hete az Operaházban volt meghirdetve a Magyar Dalmaraton, ahol egyik tanítványom, Kubicza Jázmin, Legjobb énekesnő kategóriában kapott díjat. Ezek a legszebb visszajelzések számomra.