Négymillió beoltott felett ismét kinyithatnak a színházak hazánkban. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház terveiről, a színházlátogatás feltételeiről, és az elmaradt előadások pótlásáról Cseke Péter igazgatót kérdezte a baol.hu.
„A jelenleg készülő terveink szerint pünkösd utáni kedden fogjuk nagy örömmel és lelkesedéssel folytatni az évadunkat a kényszerszünet után. Nagyon sok dolognak kell együttállnia a játszás megkezdéséhez, folyamatosan dolgozunk a felújítópróbákon és az új előadások elkészítésén” – kezdte a színház igazgatója, aki hozzátette: minden tervezett előadást lejátszanak, a premiereket megtartják és minden bérlet és jegy érvényes, nem fogják előadás nélkül hagyni a bizalmat szavazó bérletes vagy jeggyel rendelkező nézőket.
A jogszabálynak a kecskeméti teátrum is eleget tesz majd, tehát az előadásaikat csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni, a maszk viselése így viszont nem lesz kötelező. Természetesen a színház tagjai is élnek az oltás lehetőségével.
„Óriási büszkeség számomra, hogy a színházi dolgozók nagyon nagy hányada megértette az oltás jelentőségét és élt is vele, vagy a nagyon közeli jövőben ígérete van rá, hogy megkapja. Így okkal bízhatunk benne, hogy az újranyitásra a lehető legmagasabb védettségi szinten lesz a társulat. A művészeink élen jártak ebben, szinte kivétel nélkül felvették valamelyik oltást. Szerintem ez is bizonyítja az elkötelezettségüket egymás és a színpad iránt. Mivel a színpadon természetesen maszk nélkül fognak dolgozni, kiemelt feladatunk a művészek védelme. Ezért a munkaszervezésünk központi eleme lesz a jövőben, hogy azok a munkatársak érintkezhetnek közvetlen közelről – természetesen a háttérszemélyzet maszkban – a művészekkel, akik bizonyíthatóan átestek a betegségen vagy be vannak oltva. Szerencsére a magas átoltottság miatt nem lesz nehéz feladat ezt megszervezni” – tette hozzá Cseke Péter.