Polyák Lilla: Most sokkal inkább megélem a dolgokat

Pataki József 2021.09.06. Pepita plusz

Polyák Lilla: Most sokkal inkább megélem a dolgokat

Amikor meghallom Polyák Lilla gyönyörű hangját, valahogy mindig úgy érzem, én is tudok énekelni. Viszont most először láttam a művésznőt a maga természetes szépségében. Izgalmasan, derűsen, nőies huncutsággal élve meg a boldogságát, kávé felett üzenve a színpadon túli feltöltődés, az anyaság, a törődés és a család lényegéről.

Poggyasz - Cikk közben

– Szakmailag mi lesz a képen úgy öt év múlva?

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem tervezek előre szakmailag. Nem azért, mert azt gondolom, hogy mindent elértem, amit lehetett, hanem mert elégedett vagyok. Egy nagyon jól sikerült negyed évszázad van mögöttem, és úgy érzem, mindig megtalál az a feladat, amire valami miatt éppen nyitottá kell válnom. Mivel a családom a bázisa a létezésemnek, ők a legfontosabbak. Ők adnak egyensúlyt az életemben, ebből építkezem. Az a fő, hogy ők rendben legyenek, éppen ezért nagyon sok munkát, energiát teszek bele. Talán emiatt nem látok öt évvel előre. Minden más ajándék. Biztos lesznek izgalmas feladataim akkor is. Mindig nyitott voltam az új utakra, szerettem próbálgatni a szárnyaimat, imádtam egyszerre sokfélét csinálni. Talán az a legizgalmasabb ebben a szakmában, hogy rendkívül változatos és sokszínű.

– Ezek szerint nem tervezgető típus.

– Nem. A mai világban az nyer, aki alkalmazkodni tud az adott helyzetekhez. Abban látom a kihívást, hogy az adott szituációban mindig megtaláljam a szépet és a jót.

– Amikor kap egy feladatot, mi néz meg először?

– Hogy van-e kedvem hozzá. Bár nem engedhetjük meg magunknak anyagilag, hogy ne dolgozzunk, mégis megengedem magamnak azt a luxust, hogy azt csináljam, amit szeretek, élvezek, amiben látok fantáziát. Ez nagyon fontos. Mondtam úgy nemet, hogy kicsit megijedtem, hogy jézusom, mit fogok most csinálni, de határozottan tudtam, hogy azt a munkát nem szeretném. Az élet erre is nyomott nekem egy okét. Idővel megjöttek a megfelelő feladatok, az is előfordult, hogy éppen egy „nem” miatt tudott bejönni egy olyan „igen”, amire vágytam.

A cikk folytatása a Pepita magazin szeptemberi számában olvasható…

További cikkek

Reklám

Merk IT 2 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni

Pepita plusz

Kurkó József: Folyamatosan kell a vérfrissítés

Pataki József 2021.10.11.
Hosszú utat járt be, mire világossá vált számára, hogy a színjátszásban találhat magára. Kurkó József az Újszínház tagjaként Nagy Ferót alakítja a Ricse, ricse,...

Dunai Tamás: Minden kornak megvan a maga Tevjéje

Pataki József 2021.10.11.
Negyven éve egy fantasztikus, Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc szövegeivel készült Micimackó-előadásban láttam, nagy élmény volt Füles szerepében Dunai Tamás játéka. Azóta persze sokfé...

Kulcsár Viktória: Pontosan ez volt az elképzelésem

Pataki József 2021.10.06.
Lendületes, különlegesség árad belőle. Kulcsár Viktória megfordult az Örkény és a budapesti Katona József Színházban, de pályája során a legtöbb időt a Pécsi Nemzeti Szính&aac...

Heti friss

Kicsiknek készült Az ember tragédiája

Pataki József 2021.10.15.
Nagyszabású ifjúsági előadás a Kolibri Színházban.

Különleges tárlat várja a Kecskeméti Katona József Színház nézőit

Pataki József 2021.10.15.
Többek között Jászai Mariról is érdekességet láthatnak.

Nemzetközi fesztiválon debütál az HBO új magyar sorozata

Pataki József 2021.10.15.
A besúgót hamarosan a magyar nézők is láthatják.
MBVK 3 - Kategóriák között
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között

Életút

Anton Lachky: Nincs recept arra, hogyan lehet a testünkkel elmesélni egy történetet

Pataki József 2021.10.11.
A világhírű táncos-koreográfus a Bunker című új, formabontó filmjének munkálatairól mesélt a Pepitának, ami szlovak-magyar-cseh koprodukcióban készült, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film...

Házhoz viszi a színházat Kroó Balázs

Pataki József 2021.09.26.
Kedvesével együtt járják a budapesti bérházakat interaktív színházi előadásukkal, amit még a pandémia alatt is tudtak játszani.

A Budapest Varietében bizonyítja tehetségét Czigány Judit

Pataki József 2021.09.19.
A csinos sztár táncol, énekel és forgat is a közeljövőben.