Vérfagyasztás és poétikus báj –„Ez tényleg életveszély!”

Pepita Magazin 2023.03.21. Kritika

Vérfagyasztás és poétikus báj –„Ez tényleg életveszély!”

Tébolyító életveszély és lírai szépség, humor és feszült drámaiság egyaránt jelen van a Szenzáció! című nemzetközi produkcióban, ami a legnagyobb hazai vándorcirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz 29. évadának új műsora.

Poggyasz - Cikk közben

Gyönyörűséges paripák vágtáznak teljes erőből a porondon. Száguldva róják az újabb és újabb köröket. Rajtuk ifj. Richter József és csapata csinál ámulatba ejtő kunsztokat. Lóról lóra szaltó, vagy ketten állnak egy harmadik vállán, no jó, az egyik azért gyerek, és nyargal velük a ló, szélsebesen ugrálnak föl-le a pompás ménekre, szinte káprázik belé a szem. És közben hangulatfokozóként még szilaj táncot is ropnak, kurjongatnak, parádés hangulatot csinálnak. Ez tulajdonképpen az egyik szám a három közül, amiért ifj. Richter csapata a világ legfontosabb cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban, 2018-ban aranyat érdemelt. Van persze veszélye egy régi attrakció felmelegítésének, előfordulhat, hogy csalódást okoz, mert az artisták már nem tudják akkora hévvel, kifogástalan kondícióban csinálni mint egykor. De ez olyan mint a jó aszúbor, beérett. Sokadszorra látom, és most is kiadja a „bukéját”. Életöröm, virtus, szenvedély van benne, és az öröm átragad a nézőkre, akiknek jelentős része felpattan a székéből, és állva ünnepli a változatlanul rendkívüli teljesítményt, ami akár cirkuszi remekműnek is nevezhető.

A másik magyar szám, ami egyébként az egyetlen magyar légtornász mutatvány, a Flying Weiss még nem az, de lehet. Négy tehetséges fiatal szeli a levegőt. Láttam őket korábban is, akkor még kissé bizonytalanok voltak az érkezések, és nem jött össze a hármas szaltó. Jókora a fejlődés. Magabiztosan, de lelkesülten megy minden. Szép ívűek az ugrások. Pontosak az elkapások. Jókedv árad a művészekből, egymásba vetett bizalom, és annak a hite, hogy ezzel a produktummal bejárhatják a világot. Friss, üde amit csinálnak.

A Monte-Carlói Külön-díjas bohócért, komikusért, Alfonse Coconutért viszont nem vagyok oda. Kissé görcsösen igyekszik a közönséget bevonni interaktív mókáiba. Többször előfordul, hogy ezeken ő nevet, mi jóval kevésbé. A tavalyi programban Stevie, az olasz bohóc, ezt laza természetességgel csinálta úgy, hogy dőltünk a nevetéstől. Igaz, ő már egy ideje Magyarországon lépett fel. Coconut is valószínűleg sokkal jobb lesz, csak még szoknia kell a közeget, hiszen minden ország nézői kicsit mások. De egy elsőrangú teljesítménnyel, amihez nem szükséges interaktivitás, ő is megajándékoz bennünket. Ez olyan kézenállás, aminek van hagyományos része, amikor tényleg kézen áll, és a teste közben ide-oda hajlik. De vékony köteleket is erősítenek a végtagjaihoz, ezeken felhúzzák, és kézenálló pózban mintha elszakadna a földtől, fittyet hányna a gravitációra, lebegne a levegőben, és elmélázna ott. Ez költői, éteri, a szó szoros és átvitt értelmében felemelő.

Aki viszont vérbeli komikusnak bizonyul, az Mr. Jumping. Az első részben már egy helyes, és szintén komikus elemeket is tartalmazó macskaidomítással jeleskedik, de Mr. Jumpingként egyszerűen ellenállhatatlan. A fapofát és a roppant kifejező gumiarcot váltogatja. Gumiasztalon ugrál pajkos élvezettel, mint rosszcsont kölyök a díványon. Egy fémlétrán caplat fel, hogy magasabbról is leugorjon. De a létrán arccal előre le is csusszan. A kezében marad a létra korlátjának darabja. Csetlik-botlik. Eljátssza a totális kétbalkezest, akin röhögni kell egyfolytában, miközben veszettül ügyes. Megmutatja a kisembert, aki igencsak szerethető módon nagyra tör, de sok mindenbe beletörik a bicskája. Humánum, vitalitás, és szelíd megbocsájtás árad abból amit csinál. Tükröt tart nekünk, érezteti, hogy mindannyian ilyen setesuták vagyunk, csak magunkon kevésbé hahotázunk.

Lehet nevetni Mihail Ermakov kutyasuliján is, ami a tavalyi Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronzérmet érdemelt. Méltán. A padba ültetett, és felelni felhívott, egészen különböző fajtájú, méretű kutyusok az embereket jellemzik, van köztük lusta és stréber, elkéső és bátortalan, felelni mindig kész és pad alá bújva sunyító. Megoldanak számtanpéldákat, megfelelő mennyiségű vakkantással jelezve az eredményt, megmutatnak földgömbön földrészeket a mancsukkal, vagy éppen tornaórán ugrálnak a tanítóbácsival együtt, aki még dalra is fakad. Játékos, vidám jelenet ez, az ember és az állat harmonikus együttműködésének mintapéldája. Egy másik mutatványban Ermakov focilabda méretű lasztikkal zsonglőrködik, kölykös bájjal, bámulatos egyensúlyérzékkel.

A zárószámban brazil motorosok száguldoznak az úgynevezett halálgömbben, és hozzák többekre a frászt. Ez tényleg életveszély! Először ketten vágtáznak a hatalmas gömb belsejében, aztán fokozva a hatást, hárman, majd négyen, az ötödik artista a premier napján gyengélkedett, nem lépett fel. Ha csak egy kicsit is elszámítják magukat, egymásnak ütközhetnek és annak beláthatatlan következményei lehetnek. Nem véletlen a halálgömb elnevezés, ami még ketté is nyílik, úgy, hogy száguldanak az alsó és a felső részben is a motorok. Közkívánatra került vissza ez a lélegzetelállító attrakció a műsorba. Volt már olyan is, hogy a sátron kívül felgyorsulva, trambulinról elrugaszkodva, a fejünk felett repülve érkeztek meg a motorosok a porondra.

A cirkusz eredetéhez hozzátartozik a vérfagyasztás. Ez a műfaj mindig játszott az életveszéllyel, ha úgy tetszik, fityiszt mutatott a halálnak, de emiatt bizony előfordultak halálos balesetek is. Különös feszültséget jelent ez a publikum számára, az artista részéről pedig hatalmas elhivatottságot, hogy akár az élete a tét. Ha sikerül egy ilyen mutatvány, és szerencsére azért ez a jellemző, megkönnyebbül az addig lélegzet visszafojtva figyelő közönség, és hatalmas az ováció, mint ezúttal is, amivel már az egész műsort is ünneplik a nézők. Fontos, hogy minden művészhez empatikusan hozzásimulni képes élő zenekar van, a jól bevált Várszegi János intenzív, szakavatott vezetésével. A cirkusz alapítója, a Kossuth-díjas id. Richter József a porondon időnként segédkezik abban amiben kell, például irányítja a lovakat. Réz Tamás konferansz szövegei is hajszálpontosan illeszkednek a mutatványokhoz. Kiváló a műszaki gárda is, összeszokott csapata és garantáltan magas színvonala van a Magyar Nemzeti Cirkusznak.

Írta: Bóta Gábor

Fotók: Piltner Tamás

További cikkek

Reklám

Merk IT 1 - Cikkajánló utáni
Merk IT 4 - Cikkajánló utáni
Merk IT 3 - Cikkajánló utáni
Merk IT 2 - Cikkajánló utáni

Napi téma

Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat

Pepita Magazin 2023.05.16.
A művész vasárnap vette át elismerését.

Elhunyt Máthé Erzsi

Pepita Magazin 2023.05.09.
Kilencvenöt éves korában halt meg, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...

Bejelentette az új bemutatóit a Vígszínház

Pepita Magazin 2023.05.03.
Bejelentette 2023/24-es évadának bérletes bemutatóit a Vígszínház. Az üvegcipő című vígjáték Mohácsi János, a Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármán...

Járt ösvény

R. Kárpáti Péter: Szeresd, amit csinálsz és mindig ott legyél jelen, ahol éppen vagy!

Pepita Magazin 2023.04.13.
Azt mindenki tudja, hogy ő volt Berényi András, de azt kevesen, hogy eljátszhatta a világirodalom legszebb szerepeit, kiváló szervező és remekül ír. Sokat jelentenek számára Dusán sorai. „Tudod, a számla...

Szerednyey Béla: A hatalmas fájdalom ellenére meg kell nevettetni a közönséget

Pepita Magazin 2023.03.24.
Több, mint 40 évet töltött a Madách Színházban, most szabadúszó. Imádtam a Macskákban Rumliként, ahogy gitározott, zongorázott a táncoslányok lábain. A Páratlan párosban csa...

Gazdag Tibor: Sok mindent le lehet bontani egyetlen emberről

Pepita Magazin 2023.02.27.
Hat éve a Van, aki forrón szereti című musicalban láttam Osgood Fieldinget, a hóbortos milliomost játszani a Pesti Magyar Színházban.  Meg is lepődtem, hisz Gazdag Tibor ritka vendége a vígjátéknak, szá...
MBVK 5 - Kategóriák között
mbvk 2
MBVK 3 - Kategóriák között

Hangadó

Molnár Levente: Az improvizáció olyan közös nyelv, ami összeköt minket

Pepita Magazin 2023.02.02.
Molnár Levente gyerekkora óta, harminc éve szinkronizál. Hangját már a gyermekei is felismerik a mesefilmes karaktereknél épp úgy, ahogy a filmekben és reklámfilmekben is. Több mint tíz éve filmeket &eacu...

Penke Bence: Saját magamat is észreveszem néha a jelenetekben

Pepita Magazin 2022.12.28.
Penke Bence gyerekkora óta szinkronizál. Fiatal kora ellenére már 20 év tapasztalattal dolgozik a stúdiókban. Hangja összeforrt néhány emblematikus szitkom karakterével is. A színpadon imád rögtönö...

Szabó Máté: Szeretek nevettetni

Pepita Magazin 2022.11.30.
Szabó Máté már egészen kisgyerekként belekóstolt abba az élménybe, amit a színpadi létezés öröme nyújt. Ő maga szérumnak, szerelmi bájitalnak nevezi azt az adrenalinlöketet, amive...

Kritika

Kiborul a bili – Szerelemgyerek a Legközelebbi ember a Radnótiban

Pepita Magazin 2023.05.31.
Hajdu Szabolcs rendszeresen a képünkbe tolja hogyan élünk. Közelképeket mutat. Valósággal beledugja az orrunkat más emberek, családok életébe, amelyek először teljesen normálisnak, szokványosnak tűnnek...

Eszenyi Enikő visszatérése – Ünneplés, üdvrivalgások, kételyek

Pepita Magazin 2023.05.09.
Eszenyi Enikő színpadra való visszatérésének premierjén nincs hatásos, fogadótapssal kísért, primadonnás bejövetel. Nem ünnepelteti magát kapásból, hogy íme újra itt van, v&aacu...

Végveszélyben a Cseresznyéskert

Pepita Magazin 2023.04.30.
Tötyögünk egy helyben, méltán érezzük úgy, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, nem jutunk egyről a kettőre, elértéktelenítik, megsemmisítik azt, amit még mindig próbálunk ...
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 2 - Kategóriák között
mbvk 3

A tanár

Mi van a hang mögött? - A beszédhibák a személyiséget, a lélektani hibákat is tükrözik

Pepita Magazin 2023.04.26.
Illés Györgyi színésznő, egyetemi oktató, coach. Művészi beszédet tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most főleg vállalatvezetőkkel foglalkozik és színjátszókört...

„Szeretem valakiből kihúzni a jót” – Mohácsi János tanított Kaposváron, ameddig tehette

Pepita Magazin 2023.03.16.
„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is&r...

Gondolatokat fejez ki a tér – Csanádi Judit egykor Kanadába menekült

Pepita Magazin 2023.02.25.
„A díszlet megtestesíthet olyan mély érzéseket is, amelyeket máshogy nem lehet kifejezni”, mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, volt rektora, aki a Kanadai Nemzeti Sz&i...

Legendák

Andorai Péter 75 – Megjárta és meg is mutatta a poklot

Pepita Magazin 2023.04.25.
Ma lenne 75 éves Andorai Péter. Hatodszorra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, a felvételiztetők nem túl nagy dicsőségére. Számba kellene venni hányan vannak azok a Kossuth-dí...

Békés Itala 96 – „Kossuth-díjas nagy színész, vagány örökifjú”

Pepita Magazin 2023.03.23.
Ma 96 éves Békés Itala, az örökifjúság megtestesülése. Az egészséges, de mégis totálisan szertelen életmód apostola, színházi és filmszerepek garmadájának alakí...

Cserhalmi György 75 – „Jelen van, köztünk van, nem csak papíron a Nemzet Színésze”

Pepita Magazin 2023.02.17.
Ma 75 éves Cserhalmi György, aki gyakran felkiáltójelként volt a színpadon, szinte lakmuszpapírként mutatta meg, hogy ez sincs rendben, az sincs, meg amaz sincs. Most rendezőként, interjúkban teszi ugyanezt, mert sajnos a betegs&ea...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 1 - Kategóriák között
mbvk 3

A rendező

Puskás Samu: Ilyen szülőkkel az ember örökletesen kötődik a színházhoz

Pepita Magazin 2023.04.20.
A tavalyi év legsikeresebb West End darabját tűzi műsorra hamarosan a budapesti Centrál Színház. WhatsOnStage Awards legjobb darabja, Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámájának hazai ősbemu...

Szelei Dóra: Jobban érdekel a rendezés, mint a játék

Pepita Magazin 2023.03.15.
Két doboz cipelése közben találkoztam vele, közös barátnőnk költöztetésekor. Gyönyörű és fiatal, tele határozott mondatokkal, hatalmas göndör hajkoronával. Sosem láttam előtte. Ki lehet? Az...

Szűcs Dóra: Az időben elveszni egyenlő azzal, hogy benne vagyunk a varázslatban

Pepita Magazin 2023.02.16.
Miközben néztem Az almafa virágát, egyszerre voltam jelen a múltban és a jelenben, Magyarországon és Vietnámban, minden helyszín otthonos volt és lenyűgöző, maradtam volna benne, és éltem volna tová...

A jövő nagyjai

Koncz Andrea: Mindenhol kicsit idegennek érzem magam és egy kicsit otthon

Pepita Magazin 2023.05.17.
A Marosvásárhelyről jött Koncz Andrea játéka megindítóan őszinte, teljes érzelemmel alakítja figuráit, nem egyszer felszaladnánk hozzá a színpadra, megmenteni, átölelni, vagy éppen felemelni...

Gréczy Balázs: Hajszoltam magam és folyamatosan bűntudatom volt

Pepita Magazin 2023.03.29.
Zongorázik, gitározik, dobol és persze énekel a Pesti Magyar Színház fiatal tehetsége, Gréczy Balázs, akit Bütyök szerepében láthatunk a Tüskevárban.

Boldoghy Borbála: Jó, amikor megvan a csodapillanat

Pepita Magazin 2023.01.20.
Színész, előadó, tanár, aki 8 éves kora óta imádja az improvizációs műfajt. Egészen kicsi gyerekként olyan nagy nevek mellett játszhatott tévéfilmben, mint Margitai Ági, vagy Koltai Róbe...
mbvk 2
mbvk 8
MBVK 4 - Kategóriák között

"A zene az kell..."

Bodrogi Enikő: Üvöltve éneklem ki magamból a fájdalmat

Pepita Magazin 2023.05.19.
Egész gyerekkorában úszott és vízilabdázott, így a víz is egyfajta örömforrást jelent számára. De Bodrogi Enikő színpadra született, az X-Faktor élő adásaiban megismerhettük mosoly...

Eszenszky Gergely: Akkor lennék a legboldogabb, ha öt év múlva is ezen az úton lehetnék

Pepita Magazin 2023.04.11.
A kutyasétáltatás közben a fiatal színésszel készült interjút Timon, az örökbefogadott kiskutyája színesítette, akár a Tüskevár sztoriját Matula bácsi Csikasza. Nem vélet...

A Tüskevár törvényei a Pesti Magyar Színházban

Pepita Magazin 2023.03.20.
El nem tudtam képzelni, hogy a Tüskevár, a Kis-Balaton és a Berek, hogyan fog életre kelni a Pesti Magyar Színházban. És átjött az érzés! A nomád nyaralás igénye, a természetközeli var&aa...

Emlékek

Voith Ágnes: Sosem voltam az a klasszikus értékeken edződött színésznő

Pepita Magazin 2023.05.08.
Mikor kislányként, az Irány Mexikó című filmet néztük a szüleimmel, óriási hatással volt rám Voith Ági, aki tornászként az olimpiai válogatott tagjaként debütált. Imá...

Szűcs Erzsi: A jó gyártásvezető legyen empatikus

Pepita Magazin 2022.10.29.
60 éve dolgozik a filmes szakmában. 1500 reklámfilmet készített, többek között a Malévnek, a Fabulonnak, a Nescafénak. Három napig együtt lehetett A.L. Webberrel, mert ők forgatták a dokumentumfilmet a világh&...

Viczián Ottó: Nincs olyan szerepem, amit félgőzzel csinálnék

Pepita Magazin 2022.04.30.
A Jászai Mari-díjas színművész 1996-ban kezdte pályafutását. Ahogy kikerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közül, Fegyka szerepében találta magát, a Kerényi-fél...
MBVK 5 - Kategóriák között
MBVK 4 - Kategóriák között
MBVK 3 - Kategóriák között

Felvétel

A Műanyag égbolt új korszakot nyit az animációs filmek világában

Pepita Magazin 2023.04.24.
Az élőszereplős, mégis animációs technikával készült Műanyag égbolt egy posztapokaliptikus mű, amely 2123 Budapestjén játszódik. A város egy kupola alatt létezik, mivel a Föld élővilága k...

Sütő András: Merjünk egymás szemébe nézni és merjük egymást szeretni

Pepita Magazin 2023.02.10.
Nemcsak azért volt jó választás az első magyar-vietnámi film, Az almafa virága egyik főszerepére a zalamerenyei Sütő András, mert a ’70-es évek Magyarországához nagyon illő karakteres arca van, hanem az&eacut...

Rujder Vivien: Tudatosan lemondtam a szerepálmaimról

Pepita Magazin 2023.01.24.
Hihetetlen kisugárzású hölgy, a pókerarcot csak akkor hozza, ha el kell játszania, egyébként minden érzelem tökéletesen leolvasható az arcáról. Rujder Vivien Junior Prima-díjas színész,...