Benedek Miklós 80 éves lenne. Az „apatejjel” szívta magába az eleganciát. Nagy színész, nagy kártyás, fanyar humorú, remek ember volt.
Benedek Tibor, az édesapja, rendszeresen elvitte a Vidám Színpadra, ahol játszott. Gyerekként bámulta az ottani színészek jólöltözöttségét. Kazal László, Kellér Dezső, Keleti László egyaránt elegánsak voltak. Ez persze nem csak külső volt, hanem belülről is fakadt. Tartást adott, és járt némi távolságtartással, ami Miklósban is kialakult. Nem volt az a színész, akivel az ember kapásból bratyizik, haverkodva hátba veregeti. Egykori törzshelye a legendás, és a mostaninál sokkal jobb sorsra érdemes Fészek Klub volt, ahol több alkalommal egy ülésben elkártyázta a havi fizetését, majd szerencsés esetben, másnap visszanyerte. Ja kérem, ez is hozzátartozik az eleganciához, veszíteni is tudni kell emelt fővel.
A kabaré nagykövete
A kártyázás nagy mester, meg lehet tanulni a mindent egy lapra feltevés kockázatát, azt, hogy tétje van a játéknak, és drámai feszültsége, és hogy pár perc alatt is megtörténhet egy komplett dráma, mint egy kabaré jelenetben, kupléban, amiknek Benedek szinte a nagykövetükké vált. Beásta magát a kabaré hazai, meglehetősen jelentős, fénykorába. Tanulmányozta a szövegeket, az előadói stílust, a jelmezeket, a poénok hatásmechanizmusát, és összeállította emblematikussá lett előadását, a Budapest Orfeumot, Szacsvay Lászlóval, Császár Angelával. Partizánmódra, a saját kedvükre létrejött produkció volt ez. Akkori szakmai otthonának, a Nemzeti Színháznak, nem is a színpadán, még csak nem is a stúdiójában, hanem a ruhatár és a büfé közötti előtérben, kis pódiumon mutatták be. Régi, nagyon is maivá éledő sanzonok, villámtréfák, jelenetek, dalok váltogatták egymást, és kikerekedett belőlük az akkori mának a görbetükre. Erőszakos aktualizálások nélkül is jócskán akadtak áthallások. Az emberi hülyeség, a rosszindulat, a gyűlölködés, az ostobaság kifigurázása mindig aktuális. És mondanom se kell, hogy mindez meglehetősen elegánsan történt. Színinövendékek tanulmányozhatták volna az öltöny, zsakett, szmoking, nagyestélyi, csokornyakkendő, zsebóra, mandzsetta gomb, Girardi kalapviseletet, sétapálca használatot. Ezeket igyekezett is Benedek tanítani a Színművészetin, irodalmi és kortörténettel egyetemben, egészen addig, amíg a rektor meg nem köszönte a munkásságát, azzal, hogy amit ő tanít, arra nincs már szükség. Benedek egyszer elregélte nekem, hogy az egész felsőfokú tanintézményben egyetlen sétapálca állt a növendékek rendelkezésére. Egyetlen olyan, amivel például a Csókos asszony című operett gáláns Tarpataky báróját el lehet játszani. Ez volt az egyik nagy szerepe. Egy idősödő, őszülő hajú, de még mindig fölöttébb férfias, Bajza utcai palotával rendelkező úr, és egy fiatal lány igéző, plátói szerelme elevenedett meg, Zerkovitz Béla örökzölddé vált dalaival. Benedek leckét adott finom úriemberségből, leplezni próbált, de nagyon is észrevehető vágyból, sármból, fanyar humorból, férfiasságból, slágerekké vált dalok tartalmas énekléséből.
Kiruccanás a Játékszínbe
Tizennégy évet töltött a Nemzetiben, majd a Katona József Színház alapítótagja lett, így részese a magyar színháztörténet egyik legnagyobb sikerének. Játszott Shakespeare-t, Molière-t, Bulgakovot, Dumast, Gozzit, Jarryt…., a nagy csapat megkerülhetetlenül fontos színészévé vált, miközben, bár viszonylag kevés főszerepben volt része, érlelődött benne a nagy színész. Kiruccant a Játékszínbe a Hyppolit, a lakáj címszerepére, Szacsvay László volt Schneider Mátyásként a partnere, ha úgy tetszik egy modernkori úrhatnám polgár, egy újgazdag, akit szintén kultúrára, illemre, az ő eddigi viselkedésmódjától eltérő magatartásformára kell tanítani, ami nem nagyon megy. A premier előtt hatalmas volt a kétely, hogy miért kell a klasszikussá vált, remek filmet színpadra adaptálni, egyáltalán lehet-e? És Csortos Gyula, Kabos Gyula játékának bármennyire is lehetséges-e a nyomába érni? Nehéz volt ezt elképzelni. De Szacsvay és Benedek, meg a rendező, Verebes István, állták a sarat. Benedek fölöttébb méltóságteljes lakáj lett, akin mutatósan feszül az aggályos alapossággal kivasalt ruha, amit szálfaderekú tartással hord, és mindehhez az orrát is fent hordja, miközben kimérten, fensőségesen beszél. Nála nincs apelláta! Be is vasalja amit újdonsült, megszeppent gazdájától kíván. Egy időre ő lesz az úr a házban, majd jön ellene a lázadás. A szerepet mintha rá öntötték volna. Több százszor játszották a produkciót.
Színészi ereje teljében volt
Jordán Tamás igazgató a Katonából átinvitálta a Nemzetibe, ahol alapvetően jó dolga volt, de aztán Alföldi Róbert úgy érezte, hogy elfáradt a színészete, és kitette a szűrét. Ez ugyanúgy tüske maradt benne, mint a Színművészetiről való eltávolítása, ám ez nem gátolta meg abban, hogy később, amikor úgy érezte, hogy ki kell állni Alföldiért, megtegye. Azt szinte rögtön a Játék a kastélyban Turaijaként bizonyította a Vígszínházban, hogy nincs szó elfáradásról, színészi ereje teljében van. Persze, hogy hót elegáns volt, és fölöttébb fifikás. Molnár Ferenc amúgy is a szíve csücskének számított, több darabját rendezte is, és nem csak a legismertebbeket, például a Delilát a Belvárosi Színházban, Orlai Produkcióként. Ide tért vissza miután meghalt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, kiváló edző fia, Benedek Tibor. A fájdalom miatt hosszú ideig nem tudott színpadra lépni. A darabot már korábban próbálták, de jócskán elhalasztották a premiert. Aztán egyszerre csak vasakarattal ott volt Gálvölgyi János és Egri Márta partnereként a bemutatón, a 6SZÍN-ben. Sokan drukkoltunk neki. Imbolyogva, reszketegen, holtsápadtan jött ki a deszkákra, féltettem, hogy mindjárt összeesik, elhagyja a lelkierő. Miután visszatért, betegség is letaszította a színpadról. De újra és újra talpra állt.
Még kapott egy hatalmas szerepet. A József Attila Színházban, Az imposztorban Boguslawskit, Major Tamás egykori legendás szerepét, a kolosszális színész zsenit, aki igencsak rafinált módon túljár a hatalom eszén, Spiró György darabjában. Sajnos méltatlanul kevésszer ment a produkció, pedig képes volt eljátszani a nagy színészt, hiszen maga is az volt.
Fejlett volt az igazságérzete, volt tartása, és jócskán volt társadalmi érzékenysége. Kíváncsi volt a világra és a színházra. Ezért is tudott igencsak jelentős alakításokat nyújtani.
