A bohóc, Henry Ayala végig nevettet minket, majd a műsor befejezése előtt lazán felmegy kilenc méter magasra, és biztosítókötél nélkül bámulatos kunsztokat mutat be. Richter Kevin csoportjának tagjai lefegyverző vitalitással, rohamtempóban ugranak kettős-hármas szaltókat. Richter Angelina úgy pörög-forog gyönyörűséges lovaival, mintha azok a táncpartnerei lennének.
A cirkuszalapító Richter Flórián, bár az előtérben, a háttérben, és, ha szükségét érzi, figyelő szemekkel a porondon is, ott van mindenütt, de Az új generáció című műsorban, amit nyári fő állomáshelyükön, Zamárdiban néztem meg, átadta a stafétabotot a gyerekeinek. Ő már fellépőként jócskán megtette a magáét, a cirkuszok cirkuszfesztiválján, Monte-Carlóban bravúros lovascsoportjával Arany Bohóc-díjat nyert. Aminek egyébként nincs köze a bohócsághoz, ha csak nem éppen bohóc kapja, ott így hívják az első díjat. Amiből már Angelina is szerzett egyet, párját ritkítóan, 21 évesen, egyedüli nőként a világon, 21 paripát irányítva. Flórián öccsének, Richter Józsefnek is sikerült egy aranyat bezsebelnie, akinek ugyancsak van saját cirkusza, így a sokadik dinasztiás artistacsalád tulajdonában már három Monte-Carlo-i arany fénylik, miközben egyetlen más magyar artistának nincs ilyen hatalmas „trófea” a tulajdonában.
Szeretettel teli ősripacs
A venezuelai Henry Ayala, a káprázatos bohóc, az ezüstig jutott, miközben bőven megérdemelné a gyémántot is, ami amúgy nincs, de én simán adnék neki. Szeretettel teli ősripacs. Játékos rosszcsont. Olyan mint egy pajkos kölyök, aki csak azért is imád olyat csinálni, amit nem szabad. Pillanatok alatt nem csak megnevetteti, hanem tűzbe, lázba hozza a közönséget. A gyerkőcök se perc alatt a rajongóivá válnak. Naná, hogy interaktivitásra serkenti a publikumot. Megtapsoltatja, megkiabáltatja, megversenyezteti, némelyikünket porondra invitálja.
Csinálják ezt sokan, gyakran erőszakosan, nem sok empátiával. Ayalának viszont utánozhatatlan sármja, férfi létére is bája van, és persze zsigerből jövő, áradó humora. Manós, kópés, rossz fát a tűzre tevő. Ráérez, hogy melyik nézővel mit lehet megcsinálni. Vannak akiknek csen a pattogatott kukoricájukból, vagy vízzel lespricceli őket. Mást kicsit kifiguráz a manézsban, ám pontosan érzi, hogy kinél hol a határ, mi az ami jó vicc, és mi az, ami már bántó lenne. Olyan számban, amiben pincért játszik, és egy hölgyet szolgál ki, aki nem néző, hanem artista kollégája, összevissza ügyetlenkedik, mellé tálal, leönti, minden baklövést amit csak felszolgáló elkövethet, ő kivirult ábrázattal, nagy serényen megcsinál. Pukkadozunk a nevetéstől, sőt röhögéstől. A végén eljut odáig, hogy az általa kihozott hatalmas adag tészta már mindenhová kerül nagy csomókban, csak a vendég elé nem. Elkezdi kihajigálni a visítozó nézőkre, akik egy része visszadobja neki. Önfeledt tésztacsata alakul ki.
A játék mámora
Ócska, olcsó, vásári ripacskodás? Lehetne az is, akár elviselhetetlen alpáriság. Csakhogy Ayala megnemesíti. Eszembe sem jut elhúzni a számat, hogy micsoda ízléstelenséget, marhaságot művel. Ugyanis a gyermeki lelket, a játék mámorát, felhőtlen örömét hozza elő a felnőttekből is. Nagy művész, így sok olyasmit megtehet, ami mástól pocsékul hatna. Ő azonban hatalmas lelkével, ember- és életszeretetével átlelkesíti azt is, ami mástól pocsékul hatna.
Az pedig a legelementárisabb pillanatok közé tartozik, amikor a műsor végén felépítik a magas drótot, arra fölmegy két artista, de a konferanszié hármat ígért, és keresi ugyan hol van már a harmadik!? Majd rámutat Ayalára, aki szabódik, hogy ő ugyan abba a szédítő magasba egészen biztosan nem megy föl. Aztán, de bizony, mégiscsak! És ott fönt is kivirul, nem használ, ahogy a partnerei sem, biztosító loncsot. Van, hogy hősnek mutatkozik, dermesztően vérfagyasztóan, és van, hogy a kupolában is bohócos, ott is előtör a humora. Mint a jó színész eljátszik bármit, bárhogyan. Ugrik, őt ugorják át, bicajozik a kötélen, életveszélyes helyzetben bámulatosan koncentrál, vagy akár széles vigyorral akkor is mókázik. Nem először láttam, de akárhányszor szívesen megnézem. Angelinát és Kevinéket is többedszerre látom. Képesek fejlődni, megújulni. Angelina most nem két lovon nyargalászik, miközben a többi tizenkilencet is vezénylete alá vonja, hanem úgynevezett szabad idomítást mutat be a lovakkal. Akik forognak, hátrafelé is mennek, különböző alakzatokba rendeződnek, két lábon ágaskodnak, felgyorsulnak, lelassulnak. Angelina és ők, érezhetően élvezik egymás társaságát, a közönség szeretetét. Ilyesmit nem lehet drillel, keménykedéssel csinálni, csak és kizárólag szerető hozzáértéssel.
Lendület, erő, szédült ritmus
Valaha Kevin is lovakkal foglalkozott, lehet, hogy ismét kedve is szottyan hozzájuk. De most, a társaival együtt, a fő attrakciójuk az ugródeszka szám. Előtte azért lengőhintáról is ugrálnak, az szintén jó, ám az ugródeszka már-már remekmívű. Lendület, erő, szédült ritmus, akarat, fantázia, vagányság, tehetség van benne. Megcsavarnak, variálnak ugrásokat. Élvezik a repülés boldogságát. Azt a csapatmunkát, amiben feltétel nélkül számíthatnak egymásra, hiszen veszélyes dolgot űznek, egymás kezébe teszik le az életüket, és amit vállaltak, a szó szoros értelmében megugorják.
Van még egy kívül-belül szép pár a műsorban, a Duo Ice tagjai, Jenny és Daniil. Egymást emelgetik, a nő is megtartja a férfit, szerelmetesen belesimulnak a másik testébe, arcukon ott az őrjítő vágy, és lerí róluk, hogy nem csak játsszák, hanem a valóságban is megőrülnek egymásért, és ezt tehetségesen számmá formálva, meg tudják mutatni a porondon.
Az új generáció című műsor arra kiváló példa, hogy az abszolút hagyományos cirkusz is lehet ütőképesen modern. A cirkuszsátor is vadonatúj, impozáns. Nincs benne gyenge, rossz szám, ami ritkaság. Csak az zavar, hogy nincs élő zenekar, pedig az még impulzívabbá, az aznapi hangulathoz igazodóbbá tenné a produkciókat. Amúgy pedig a Richter Flórián Cirkuszban Kristóf István rendezése hibátlan, lelkesítő, vérprofi, amit a végén hosszú vastapssal ünnepel a publikum.
