Lakógyűlés, a musical címen házibulit tartanak az Erkel Színházban. Szinte teljes 360 fokban kialakított nézőtérre feltelepítették hozzá a közönséget a deszkákra. Megindítják a színészekkel és a publikummal a forgószínpadot, és többször teli marokkal pogácsát is dobálnak nekünk.
Rendszeresen kézfeltartással szavaztatnak minket mint egy lakógyűlésen. Ehhez időnként fel is kell állni. Azt is megvoksoltatják mi legyen az előadás műfaja, hát naná, hogy musical lesz. Van ugyan egy szereplő, a ház szakija, Kakas Pali bá, a földszint 2.-ből, Barát Attila alakításában, aki erőteljes humorforrásnak is szánva elkurjantja magát, hogy „De utálom a musicaleket”, ez be is válik humornak, mindig jókora röhögés lesz rajta.
Ütős kis zenekar
A színészek ugyanolyan emelt hangon, gyakran kiabálva beszélnek, sokszor akkor is, ha nem azt játsszák, hogy kiabálnak, mintha az erkély utolsó sorában ülnénk. És persze szintúgy mikroportot használnak. Bár az Anconai szerelmesek nyári turnéján elspórolták a zenekart, most szerencsére nem felvételen hagytak „nyomot”, hanem hús-vér valójukban megtisztelnek minket a muzsikusok, Jancsó Gábor, Mózner László, Pusztai Csaba, Furák Péter ütőképes kis zenekart alkotnak, és, ha úgy adódik, a mókázásban is részt vesznek.
Farsang Istvánt, a ház ősidőktől közös képviselőjét, aki tán már annak is született, és bár le akar mondani, egy gyenge, elkeseredett pillanatában, de lebeszélik erről, ami amúgy egyáltalán nem nehéz, így valószínűleg a halála után is a lakók érdekeivel foglalatoskodik majd, Brasch Bence alakítja. Ő az este fő „hopmestere”, aki lebonyolítja a lakógyűlést, elővezeti a problémákat, a megtárgyalandó témákat, és közben naná, hogy dalra fakad. Időnként a közönséget is felszólítják, hogy tegye ezt, és valóságos kórussá alakulva sebtében teszi is, és teli tüdőből fújja, amit kell. Hozzá akár ringatózik is elérzékenyülten. Vagy éppen a kör közepére kimennek jó néhányan, és vonatot alkotva, ritmusra lépegetve, masíroznak körbe-körbe a színészekkel. A többiek ugyancsak ritmusra szintén fülig érő szájjal a tenyerüket buzgón összeverve tapsolnak.
Áramszünet a házban
Az Erkelben elirigyelték az interaktivitást, amit főleg az alternatívok csinálnak. Ők most bemutatják az igencsak populáris változatát. Azt is elirigyelték, hogy koncerteken pedig időnként a publikum bekapcsolja a mobilján a világítást, és a dallamok szárnyán ringatóztatja a telefonját. Ehhez most csak annyit kellett kitalálni, hogy legyen a házban áramszünet, és szólni kellett, hogy mindenki szolgáltasson fényt. Persze el is lehet érzékenyülni hozzá, mert micsoda megható, hogy sok kis „Szentjánosbogár” ringatózik a vaksötétben.
Az Erkel produkciói amúgy is rendre arról regélnek, hogy sikerül elűzni a sötétséget, árad a fény, ha voltak is bajok, mindenki megnyugodva és boldogan mehet haza, miután jól kiszórakozta magát. És ebbe a remekül összeválogatott és már össze is szokott társulat apraja-nagyja beletesz apait-anyait, a műszakot, a háttérben dolgozókat is beleértve. Most nincs tánckar, nincs énekkar, hacsak a nézők egy részért nem tekintjük annak, így a színészeknek őket is helyettesítve kell bámulatos energiákkal dolgozniuk, és egyikük sem kíméli magát cseppet sem. A nézők közelsége láthatóan inspirálja őket, akkor is, ha az előadás eszmeisége lényegében nem tér el más produkcióktól.
Jól játszható karakterek
Svraka-Gévai Juli, Ember Márk írták a szöveget olyan közemberekről, akik általában nem szoktak musicalokban szerepelni. Kicsit se füle, se farka az egész, de kedves, és valamennyi színésznek jól körvonalazható, jól játszható a karaktere. Furák Péter a zeneszerző, Hujber Szabolcs a dalszövegíró vigyáztak arra, hogy minden szereplőnek legyen olyan hatásos dala, amit utána megtapsolnak. Vágó Zsuzsi a Kovács Yvette Alida által tervezett szűk, szürke hivatali kosztümben jogászként az egy szem fő-gonosz, akit, ha legyőznek, már minden rendben is van. Gyönyörűen énekel, mint általában. Cseh Dávid Péter ugyancsak kiereszti a hangját, amiből bőven jutott neki is egy amúgy dadogós férfi megszemélyesítéséhez, ám persze nyugi, lesz boldog végkifejlet, meg szerelem, így aztán ez a dadogás sem örök. Ehhez Szaszák Nikolett is hozzájárul, lényegében a kis Hamupipőke szerepkört adva. Dobos Judit Babi néniként az igen karakteres vaskos eszközeivel a marconaság után, megszelídülve, ugyancsak szerelembe esik. Péntek Fanni Bíbor Boglárkaként teljesen meghatódik a történet végén.
Ember Márk rendezőként alaposan megdolgoztatta a színészeket, és felkeltette a játékkedvüket. Rákay Tamás díszlettervező ezúttal nem eszelt ki fantáziadúsan költséges csodákat, leginkább a színpadot használta helyszínül. Vasas Erika táncai a leggyakrabban életörömet sugároznak, ahogy alapvetően az egész előadás is.
A közönség örül is neki kellőképpen, és álló vastapssal honorálja a produkciót, ami amúgy az Erkelben már alapjárat.
