Az orosz barát című darab számbaveszi, hogy mit baltáztunk el az elmúlt negyedszázadban. Fajsúlyos téma, felemás megvalósítás.
Mácsai Pál és Znamenák István Mortiván Frigyesként, Lokisovszky Ödönként oltárian néznek ki Kemény Lili drámájának előadásában, az Örkény Színházban. Hatalmas hastöméssel ormótlanná formálták őket. Öntömjénező, megállapodott filmrendezők ők, a csenevész történet szerint 2000-ben kuratóriumi döntnökök. Csaknem élet-halál uraiként ők mondják meg, milyen forgatókönyveket támogatnak, és melyeket kaszálnak el. A haladás kerékkötői. Ágh Márton díszlettervező a színpad közepéből csupán egy kis részt metszett ki a számukra, szűk terű és levegőjű hivatali szobát, ahol kevéssé érzékelve, hogy idejük lejárt, feltehetően valamikori tehetségük már kiszikkadt, „uralkodhatnak”. Egymás számára is osztják az észt, úgy, hogy a padlón heverő jókora stósznyi forgatókönyv jelentős részét nyilvánvalóan nem olvasták. Megtestesítenek egy korszakot.
Cseledként kezelik
Csákányi Eszter megformálásában, Török Katit, aki amúgy szintén döntnök lenne, pusztán női mivolta miatt, inkább cselédként kezelik, kávéfőzői, vagy éppen ropit pohárban elhelyező funkcióban, mint teljes jogú kurátorként. De azért időnként ő is tesz néhány pikírt megjegyzést. Opitz Dénes ifjú kurátor, Ficza István alakításában, meg-megpróbálkozik újító ötletekkel, frissebb szemlélettel, de rutinos begyakorlottsággal, simán és kapásból lesöprik a véleményét, ahogy feltehetően mindig szokták. Karikaturisztikus életkép. Lehet rajta nevetni, aztán már csak kacarászni, mert túl hosszúra nyúlik. Azért tűnik hosszúnak, mert a színészek által megteremtett jó karakterek megvannak, de a szituáció nem bomlik ki. Betoppan ugyan egy szabálytalan öltözetű és „hajzatú”, Krisztus képű, Hajduk Károly adta, középkorú férfi, Faruzsa Miklós, aki egy babát hurcol magára kötve, és neki furcsa módon engedélyezni akarják a filmjét. De, hogy miért pont ennek a számukra feltehetően renitensnek tűnő alaknak akarnak kedvezni, és egyáltalán mit írt a forgatókönyvébe, és végül miért is nem szeretné megcsinálni a filmet, amikor már tehetné, az homályban marad, ahogy még temérdek minden.
Nagy a homály
Ez így lesz a továbbiakban is. Négy lazán összefüggő jelenetből áll az előadás. A másodikban Gorán Attilla, akinek bőrébe Nagy Zsolt bújik, kamionnal ajándékot visz Magyarország első emberétől Oroszország első emberének. Már a dermesztő hidegségű rónákon járva azonban lefülelik, mert árukapcsolásként drogot is szállít. Viszik a helyi nagyfőnökhöz, aki ottani maffiafőnöknek is tűnik. Csodák csodája, ez az a Faruzsa, aki nem csinálta meg a filmjét. Hogy miként és miért került ide, nem derül ki. Ez a homályok darabja. Seftelni azt viszont biztosan akar. Faruzsából sebtében, „gyorstalpalón”, strómant csinál, a kísérőjét pedig, Torit, Takács Nóra Diána röpke alakításában, feladja, mert valakinek el kell vinnie a balhét. Megjelenik Faruzsa lánya is, Rebeka, aki csecsemőből már kamasszá cseperedett, Rezes Dominika jóvoltából.
Mögöttem egyfolytában morgolódnak, hogy hát ez meg mi?!, de, ha már pénzt adtak ki érte, úgy döntenek, hogy végig nézik. A szünetben néhányan azért menekülőre fogják. Kár, mert így nem látják Kerekes Évát, aki ugyan szintén elnyújtottan, de élvezetes és komoly teljesítménnyel szolgál. Immár a pandémia idején járunk. Kerekes egyetemi tanárként törökülésben díványon tanyázik, és velünk szembefordulva, mintha mi lennénk a diákok, online órát tart a Harry Potter és a klasszikus görög dráma kapcsolódási pontjairól. És ezzel együtt hatalomról, erkölcsről, tartásról, gőgről, átvágásról, országról, világról, a maga mániáiról, miegyébről. Olykor kivirul a képe, a kezei önálló életre kelnek, annyira intenzíven magyaráz. Tanárosan, némiképp fölényes, fontoskodó hangsúlyokkal, kérdéseket is feltesz, van amelyikre a nézők reagálnak, ha nem, akkor úgy tesz mintha válaszoltak volna, és jókora intenzitással helyesel, vagy ő maga mondja a választ, és ismét folyik belőle a szó. Okoskodik, fontoskodik, nem ritkán modoros, fellengzős, ezen nevetni is lehet, ám lényeges dolgokat is mond. Ez bizony tart tán 40-45 percnyit, egy tanórányi időt, ugyancsak laza kötődéssel az előzőekhez. Ez is túl hosszú, de Kerekes „magánszáma” jelentékeny színészetével, jobbára kitölti az időt. Aztán magasztos közlendők ide vagy oda, a tanárnő sebtében elmegy kutyát sétáltatni. Nyíltszíni tapsot kap.
Csúnya vége lesz
A negyedik rész a mában, troll farmon játszódik, ahol fiatalok, Novkov Máté, Samudovszky Adrián, Szkladányi Andor, Józsa Bettina, Patkós Márton, Kövesi Zsombor képében megpróbálnak „beleturkálni” a hatalomba, Faruzsa lányának káoszos irányításával. Föl-le rohangászik mindenki, ideges, kiabál, robbantásról is szó esik, de arról, hogy tulajdonképpen mit akarnak elérni, nemigen. Egy szál pelenkabugyiban, megkötözve, vagyis alaposan megalázva, fogva tartják, és időnként megverik Gorán Attilát, de, hogy ezt miért teszik, és lényegében miért is lázadnak, azt megint nem kötik az orrunkra. Csúnya vége lesz, megjelenik rajtuk a kis piros célzópont. Ám Faruzsa a hatalmánál fogva megmenti a lányát, és felénk fordulva jelzi, hogy az övé és a hozzá hasonlóké a világ. Keserű befejezés, erősnek is mondható, ha már az előadás zöme nem az.
Pattantyus Dóra jelmezei között jellemfestő, akár szarkasztikus humorral átitatott, telitalálatok is vannak. Külső szemmel nehezen eldönthető, hogy Zilahy Z. Anna dramaturg javított-e a szövegen, igyekezett-e drámaibbá tenni, de nem kellő eredménnyel, vagy kevéssé végezte el a munkáját. A jó színészek viszont bedobnak apait-anyait, hogy drámaiságot igyekezzenek mímelni ott is, ahol nincs, és némi miliőt meg is teremtenek. A személyiségükkel, több-kevesebb sikerrel, „felpumpálják” a figuráikat. Kemény Lili szövege igen lényeges dolgokról is iparkodik beszélni, de ehhez ritkán teremtődik meg a kellő színpadi szituáció, feszültség.
Dohy Balázs a Katona Kamrájában az általa rendezett és Bíró Zsombor Auréllal írt 2031-ben erős víziót teremtett meg a közeli jövőről és ezzel a jelenről is. Vízió most ugyancsak van, azonban erősnek csak villanásokra mondható.
Az első részben szereplő színészek is ott maradnak a meghajlásra, fogadják a közönség dübörgőnek egyáltalán nem mondható, viszonylag hamar elcsendesedő tapsát, és látják a nézők arcán, hogy többségüknek csak szorványosan tetszett a produkció. Mi is látjuk rajtuk az e miatti rossz érzésüket, a kemény munkájuk utáni elkedvetlenedésüket. Ez igazi dráma, vérbeli, feszültséggel teli, valódi szituáció!
