Szabó Kimmel Tamás előző, Széttépve című estjén is sokat beszélt a függőségről, akkor leginkább különböző írók, költők szövegeinek segítségével, főleg a kábítószer függőségről. Azon az esten a pokol legmélyét is megmutatta, az általam most a 6SZÍN-ben látott Szalagkorlát című produkcióban viszont a saját életéről regél.
A Széttépve segélykiáltás is volt. Négy remek muzsikussal a háttérben, dalokban is fogalmazva kiüvöltötte magából mindazt ami fáj. És ebből a fájdalomból, ami tulajdonképpen még világfájdalommá is terebélyesedett, feltehetően több minden a sajátja is volt. Zsigerből jött ez az este, magas hangerővel, nagy érzelmi amplitúdóval, szarkasztikus humorral némiképp enyhítve, kicsit kívülállást is mímelve, súlyos, gyakran letaglózó közlendő tört elő belőle. Igencsak erőteljes, emlékezetes megnyilvánulás volt, egykori osztályfőnöke, Novák Eszter érzékeny rendezésében. A Széttépve cím is utalt arra, hogy „minden egész eltörött.”
Gyerekkorától napjainkig
A Szalagkorlát könnyedebb, szórakoztatóbb, a stand up-hoz közelítő, önvallomás jellegű, ami főleg sztorikon keresztül felidézi Szabó Kimmel életét, sorsát a gyerekkorától napjainkig. Most nincs mögötte zenekar. Ez prózai előadás, bár időnként azért dalfoszlányokra fakad. Hangsúlyozottan civilben van, bő nadrágban, bő ingben, amit aztán átizzad, a nyílt színen lecserél egy a jobboldalt a földön heverő ruhakupacból. A baloldalt egy széken hatalmas plüss játékmaci csücsül, amit majd megmozgat, életre is kelt. Meghitten kopottas, tán a gyerekkorából származik. Adódik még egy focilabda, amikor úgy ítéli meg, hogy valami hű de jót mondott, éppen nagyon bejön a poén, belerúg, mintha sikerült volna gólt lőnie.
A ruhakupacot az indokolja, hogy kényszeres ruhavásárló, amikor nincs szüksége semmire, akkor is bemegy a boltba, összevásárol ezt-azt, és úgy nyúl egyik-másik neki megtetsző darab után, mint más a drogért. A vásárlásból még az eufória sem marad el. Az eszével tudja, hogy ez hülyeség, de „akció” közben jól érzi magát, és a megszerzett „zsákmány” is örömet okoz neki. De azért ki is figurázza magát. Eljátssza a vásárlási jeleneteket. Azt is, hogy az eladó észrevéve a gyengeségét, hogyan dumálja rá még erre-arra-amarra.
Jól áll neki a káromkodás
Ő pedig utána lehet, hogy szentségel, ami amúgy gyakran előfordul az este folyamán. Az elején figyelmeztet minket, hogy csúnyán fog beszélni. Amúgy kimondottan jól áll neki a káromkodás, amivel őszintén tör elő belőle a düh. Nagyon ki tud akadni. Pofákat is vág rendesen, ami bőven felér valami zaftos szitokszóval, sőt szitokáradattal. Látványos grimaszokért nem kell a szomszédba mennie. A hangját tudja olyan gunyorosra fordítani, hogy amit éppen mond, totálisan megkérdőjelezze, ellenkező értelműre fordítsa.
Magát is rendszeresen megkérdőjelezi. Beszél a nem ritka elbizonytalanodásairól. Arról, hogy még mindig dilemmázik azon, való-e színésznek, és elmondja, hogy ez újra és újra kérdés számára. De azért amikor erről beszél, tán önkéntelenül is, megereszt sztárosan férfias mosolyokat. Olyanokat, amilyenekkel nőket lehet levenni a lábukról. A nézőtér első sorának baloldalán és jobboldalán is ül két-két lány rajongó. Az egyik páros a meghajlásnál mappát is felnyújt neki, hogy autogramot kérjen.
Cserfes szájú rajongó
Szereti, nem szereti, de sztár. Ezt viselnie kell. Az egyik legnagyobb röhögést kiváltó sztori az, amikor a Pappa Pia című film rendezője azt kérte, hogy következő nap, csaknem köldökig kigombolt ingben jelenjen meg a felvételen, hogy a női nézők is kapjanak valamit. Ám túl szőrösnek találták a mellkasát, elküldték, hogy gyantáztassa le. A fiatal kozmetikus hölgy viszont cserfes szájú rajongója volt, aki miközben fokozatosan végrehajtotta a fölöttébb fájdalmas műveletet, be nem álló szájjal, lelkesen kérdezett tőle csacsiságokat. Szabó Kimmel szinte sikítva fel-felszisszent, és magát némiképp türtőztetve, iparkodott válaszolni az őt bosszantó kérdésekre.
Naná, hogy tán némileg bosszúként is, nem csak elmeséli, hanem élvezettel el is játssza a jelenetet. Valószínűtlenül elvékonyított hangon adja a lányt, és közben buta ábrázatot vágva érzékelteti, hogy közel sem lángészről van szó. Bohózati szituáció, kellőképpen átélve, karikaturisztikusan elővezetve, némi emberábrázolással.
Adódik főiskolás jelenet is, amin az egész osztály röhög, és közben még másik osztályfőnökét, Ascher Tamást is parodizálja kicsit. Abszurd szituációt, nem is egyet, kerekít abból, hogyha közvetlenül mellette áll valaki a férfi vécében, képtelen brunyálni. Átmegy akár egy stadion másik és másik mosdójába, pedig már majdnem bepisál, hogy nyugodtabb körülményeket találjon. Ő is sejti, hogy valamennyire azért már sok ennek ecseteléséből, és elnézést kér érte. De megjegyzi, Deés Enikő íróval, rendezővel, ezeket a szituációkat szórakoztatóbbaknak tartották másoknál. Vagyis most a szórakoztatás volt a fő szempont, nem úgy, mint a Széttépve esetében. De ez egyáltalán baj, mert fenemód jól sikerült. És közben kirajzolódik Szabó Kimmel önportréja, megmutatkozik a tehetsége, meg láthatunk olyan élethelyzeteket, akár semmiségnek tűnőeket, amikhez hasonlókkal magunk is megküzdöttünk.
A 6 SZÍN közönsége igencsak lelkesen fogadta a produkciót.
